Bezár

Felvételizőknek

Beszámolók a 2021-es beiskolázási programsorozatról

Beszámolók a 2021-es beiskolázási programsorozatról

2021. február 08.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar beiskolázási programsorozatának kezdő állomásaként "Law is in the Air” - Ülj be virtuálisan Jogi Kari előadásokra! címmel 2020. december 10-én tartott előadásokat a középiskolásoknak. A szegedi jogi kar online keretek között ízelítőt biztosított a képzései iránt érdeklődő középiskolásoknak, hogy milyen előadásokra számíthatnak, ha a 2021-es felvételi eljárás során a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára jelentkeznek.


A program 16 óra után került meg megrendezésre igazodva a középiskolásokhoz időbeosztásához. A rendezvény dr. Márki Dávid a Közjogi Intézet tudományos segédmunkatársa nyitotta meg, aki az Alapjogok a filmművészetben – az oltásellenesség alapjogi megközelítése témakörben tartott előadást.


Marki


A következő előadást Prof. Dr. Hajdú József a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetének vezetője és a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára tartotta - A digitalizáció hatása a munkavégzésre címmel.


Hajdu2


Harmadik előadóként Dr. Lukács Adrienn tanársegéd – Posztolni vagy nem posztolni a közösségi munka világában címen tartott előadást a hallgatóknak.


 Lukacs2


Végül Dr. Visontai-Szabó Katalin adjunktus – A pszichológia jelentősége a HR szakmában és a magánéletben előadásával zárult a rendezvény.


Visonatai2


A beiskolázási programsorozat folytatásaként 2020. december 15-én online FÓRUMOT tartott a jogi kar az SZTE-ÁJTK képzései és a hallgatói élet iránt érdeklődő középiskolásnak. A rendezvényre rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott, ahol az ÁJTK hallgatóinak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők.


A fórumesten Prof. Dr. Görög Márta dékán is üdvözölte a nagy számban jelenlévő középiskolásokat, gimnazistákat, majd pedig kérdezni is lehetett a dékán asszonytól azzal kapcsolatban, hogy milyen kiemelkedő lehetőségek várják a felvételizőket, ha a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karra jelentkeznek a 2021-es felvételi során.


A felmerülő kérdések megválaszolásában Ábrahám Tamás a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Sági Áron HÖK alelnök és Nagy Botond és Molnár Rebeka jogászhallgató állt a hallgatóság rendelkezésére. A fórum során szó esett többet között az ÁJTK-n elérhető sportlehetőségekről ösztöndíjlehetőségekről, a szakmodul választás folyamatáról és a jogi kari közösségi élet sokszínűségéről.


kozepiskolas_forum


A beiskolázási programsorozat harmadik állomása, a kari nyílt nap 2021. január 14-én 16 órakor került megrendezésre, amely a járványhelyzet miatt rendhagyó módon online keretek között zajlott.

 

Az online kari nyílt napon a középiskolások első kézből kaphattak információt az ÁJTK képzéseiről, a nemzetközi programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, Pro Jure Egyesületről vagy akár a sportlehetőségekről. Az eseményen az Állam- és Jogtudományi Kar teljes képzési kínálatának tájékoztatójával vártuk az érdeklődőket, ahol az előadások után interaktív módon tehették fel kérdéseiket a felvételi előtt álló diákok.


KNY


Az SZTE Állam-és Jogtudományi Kar a beiskolázási programosorozat negyedik állomásaként 2021. január 28-án Online Szakmai Nyílt napot szervezett, azzal a céllal, hogy az érdeklődő középiskolás diákok, valamint egyetemi hallgatók megismerkedhessenek az egyes jogi pályák jellemzőivel, valamint a meghívott előadók tanulmányaik és pályafutásuk során szerzett személyes élményeivel. A beszélgetés résztvevői voltak: Dr. Sztoján Krisztina ügyvédjelölt a Szecskay Ügyvédi Irodából, Dr. Törő Andrea legfőbb ügyészségi ügyész a Legfőbb Ügyészségről, valamint Dr. Tóth Géza bírósági ügyintéző a Szegedi Törvényszékről. A virtuális kerekasztal beszélgetés moderátora Dr. Hussein Jasmine doktorandusz hallgató volt. A programon szó esett arról, hogy melyek az egyes hivatásrendek jellemzői, milyen előnyei és nehézségei vannak az ügyvédi, ügyészi, illetve bírói pályának, valamint, hogy melyek azok a tulajdonságok és kvalitások, amelyekkel rendelkeznie kell a már végzett jogásznak, ha az adott hivatás iránt érdeklődik. Mindezeket a témákat természetesen az előadók személyes tapasztalataikkal és egyetemi élményeikkel színesítették.


Nevtelen_terv_18


palyazat_1

„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”



Aktuális események

Kapcsolódó hírek