Bezár

Kötelező szakmai gyakorlat

Jogi Felsőoktatási Szakképzés kötelező szakmai gyakorlata

Jogi Felsőoktatási Szakképzés kötelező szakmai gyakorlata

2020. július 15.
7 perc

I. A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLAT ELŐFELTÉTELE

 

A szakmai gyakorlat teljesítését az a hallgató kezdheti meg, aki minden óralátogatási és vizsgakötelezettségének eleget tett.

 

Nem kérheti a szakmai gyakorlat intézményi szervezését az a hallgató:


  • Akinek le nem hallgatott (első tárgyfelvételes) kötelező kurzusa marad a 2019/2020. tavaszi félévre. (Az Idegen nyelv kurzusra is igaz, kivétel, ha megfelelő nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezik a hallgató és a tárgyból felmentést kapott.)
  • Aki a nyilatkozatot az előírt határidőig nem adja le a Tanulmányi Osztályon.
  • Akinek kettőnél több vizsgakurzusa marad a tavaszi félévre

 

Amennyiben bizonytalan abban, hogy megfelel-e a feltételeknek, kérje a Tanulmányi Osztály segítségét olyan időben, hogy az esetleges pótlásokat még el tudja intézni (pl. késedelmes kurzusfelvétel). A Tanulmányi Osztály az általános tájékoztatást ezúton teljesíti, az egyéni problémák feltárása és orvoslása azonban a hallgató felelőssége, ezért kérjük a határidők és tennivalók figyelemmel kísérését és pontos betartását!

 

Az egyéni és az intézményi szervezésre vonatkozó nyilatkozatok leadási határideje is 2019. október 11.


Az a hallgató, aki az őszi félév során még teljesíteni tudja a gyakorlatkezdés feltételeit a gyakorlatát tavasszal megkezdheti, de kizárólag saját szervezésben.

Ebben az esetben a nyilatkozat késedelmes leadása elfogadható, a gyakorlat megszervezéséről és a fogadó nyilatkozatok beszerzéséről azonban a hallgatónak kell gondoskodnia.

A gyakorlat teljesítésének és igazolásának határidejét (a szorgalmi időszak utolsó napja) meghosszabbítani nincs lehetőség, a késedelmes igazolás-leadás következménye pedig az, hogy a hallgató nem bocsátható záróvizsgára. Intézményi szervezést ilyen esetekben semmilyen körülmények között nem tudunk biztosítani.

 

A Tanulmányi Osztály minden leadott nyilatkozatot megvizsgál, és azon hallgatókat, akik az előfeltételeknek nem tesznek eleget, az intézményi szervezésből kizárja.

A nyilatkozat-leadási határidőn túl nem áll módunkban intézményi szervezésű gyakorlati helyet biztosítani a hallgatók számára.

 

II. A KÖTELEZŐ SZAKMAI GYAKORLAT TARTALMA

 

A képzési terv szerint a képzési idő utolsó (4.) szemeszterében 560 órás szakmai gyakorlat teljesítése a végbizonyítvány megszerzésének feltétele az alábbiak szerint:

 

Intézmény:
Óraszám (órában):
Gyakorlat (hetekben):
Bíróság
140
3,5
Ügyészség
140
3,5
Ügyvédi iroda
70
1,5
Közigazgatás
210
4
Összesen:
560
12,5


 

Egyéni szervezés esetén a gyakorlóhellyel történő megállapodás függvénye a gyakorlati idő és az igazolás kiadásának kérdése.

 

III. A SZAKMAI GYAKORLAT EGYÉNI ÉS INTÉZMÉNYI SZERVEZÉSE

 

A szakmai gyakorlatot saját szervezésben és intézményi szervezés útján teljesíthetik. A heti bontás napi 8, heti 40 órás munkavégzést jelent, alkalmazkodva természetesen a fogadó hely által megszabott munkakezdési és befejezési időpontokhoz.

Az SZTE ÁJTK kizárólag Szeged területére szervez szakmai gyakorlatot, így elsősorban a vidéki hallgatóink figyelmét hívjuk fel arra, hogy amennyiben a szakmai gyakorlatot a lakóhelyükön vagy az ország bármely szabadon választott, Szegeden kívüli településén szeretnék elvégezni, arra természetesen van lehetőség, egyéni szervezésben. Külföldön történő gyakorlatvégzést akkor sem tudunk elfogadni, ha az Európai Unió tagállamáról van szó.

 

Egyéni szervezés esetén, a szakmai gyakorlóhely által aláírt, lepecsételt fogadó nyilatkozatot

– a gyakorlat megkezdése előtt – a Tanulmányi Osztályon kell leadni.

A szervezési formáról hozott döntés legyen alaposan átgondolt, mert aki saját szervezés mellett dönt 2019. október 11-ig, annak a későbbiekben már az intézményi szervezés során nem áll módunkban gyakorlati helyet biztosítani.

 

Intézményi szervezést kizárólag a tavaszi félévben tudunk biztosítani.

Egyéni szervezésben a szakmai gyakorlat teljesítésére – az előfeltételeinek megléte esetén – bármikor sor kerülhet. Az ilyen módon teljesítendő szakmai gyakorlat is bejelentés köteles.

A bejelentés a gyakorlóhely által aláírt, lepecsételt „Fogadó nyilatkozat”, Tanulmányi Osztályon történő benyújtásával lehetséges, 2019. október 11-ig. A fogadóhely nyilatkozata a gyakornok számára garancia, az adott gyakorlóhely írásbeli ígérete a gyakornok fogadására. Amennyiben a körülmények megváltozása miatt az egyéni szervezésű gyakorlat meghiúsul, azért az SZTE ÁJTK felelősséget nem vállal, és ilyen esetekben sem tud intézményi szervezést biztosítani.

Egyéni szervezés esetén a szakmai gyakorlat tartalmára, idejére és egyéb körülményeire nézve a fogadóhely szabályai az irányadóak. A gyakorlat elvégzéséről kizárólag az igazolástkell a Tanulmányi Osztályon bemutatni, munkanaplót, a gyakorlóhelyen vezetett munkaidő- nyilvántartást, vagy egyéb anyagot nem kell a Tanulmányi Osztály rendelkezésére bocsátani. Aki olyan munkahelyen dolgozik, amely valamely gyakorlati modul esetében gyakorlati helynek minősül (bármilyen közigazgatási szerv, ügyvédi iroda, bíróság, illetve ügyészség), és az adott modulhoz tartozó gyakorlatot ezen a munkahelyen szeretné eltölteni, annak egyéni szervezés keretén belül elegendő azt leigazoltatnia a munkáltatójával, hogy „a munkaköre lefedi a szakmai gyakorlat tárgyát”, vagy azt, hogy „a szakmai gyakorlatát teljesítette”, további részletek igazolása nem szükséges.

 

IV. JELENTKEZÉS A SZAKMAI GYAKORLATRA

 

A szakmai gyakorlat szervezési formájáról írásban, a „Nyilatkozat” formanyomtatvány kitöltésével szükséges nyilatkozniuk.

 

A nyilatkozatokat 2019. október 11-ig kell eljuttatni a Tanulmányi Osztályra Horváth Judit Éva tanulmányi előadónak.

 

A dokumentum eredeti, aláírt példányát személyesen, ügyintézési időben, vagy tértivevényes ajánlott postai küldeményként adhatja le. A személyesen leadott dokumentumokról a Tanulmányi Osztály írásbeli nyilvántartást vezet, a leadás tényét a hallgató a nyilvántartás aláírásával a helyszínen elismeri. Amennyiben nem személyesen adja le a nyilatkozatát, a képviselőtől csak akkor tudjuk átvenni azt, illetve a képviselő csak akkor írhatja alá a hallgató helyett a nyilvántartást, ha a képviselet tényéről két tanúval aláíratott írásbeli meghatalmazást mutat fel.

A postai úton küldött dokumentumok esetén az aláírást az ajánlott küldemény borítékja pótolja, a leadás dátuma a küldemény megérkezésének napja. Kérjük fokozottan ügyeljenek a határidőkre!

 

Felhívjuk figyelmét arra, hogy a küldeményeknek a megadott határidőig be kell érkezniük. A határidő jogvesztő. A késedelmesen beérkezett nyilatkozatokat intézményi szervezésre nézve nem tudunk elfogadni. Kérjük, időben intézze el a postára adást, mert a határidő után beérkezett küldeményeket nem áll módunkban elfogadni!

 

A Tanulmányi Osztály nyitva tartása: hétfő, kedd, szerda, péntek, 9.30-12.00 óra, délutánonként zárva, csütörtökön egész nap zárva.

Levelezési cím: SZTE Állam-és Jogtudományi Kar, Tanulmányi Osztály – Horváth Judit Éva tanulmányi előadó, 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12.

 

V. A SZAKMAI GYAKORLAT TELJESÍTÉSE

 

Az SZTE ÁJTK hatásköre a szakmai gyakorlat intézményi szervezéséig terjed. Ennek következtében az alábbi tudnivalókra hívjuk fel a figyelmet:

A fogadó intézmény által végzett tevékenység jellegéhez igazodóan a szakmai gyakorlat tartalmát a fogadó hely alakítja, a hallgatókat a fogadó hely osztja be a különböző szervezeti egységeihez, és ebből eredően a fogadó hely jogosult megszabni a hallgatók gyakorlattal kapcsolatos kötelezettségeit. Ez különösen az alábbiakra vonatkozik:


  • a munkaidő;
  • a gyakorlati tevékenység köre;
  • a távolmaradásokkal kapcsolatos döntési jog;
  • a hallgatói teljesítmény értékelésének módja;
  • a gyakorlati tevékenység igazolásához kapcsolódó feltételek megállapítása;
  • a szakmai gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás kiállítása.

 

Akinek speciális preferenciái vannak a gyakorlatvezető személye, a gyakorlatvégzés jogterülete, időpontja vonatkozásában, az válassza az egyéni szervezést, mert sem az SZTE ÁJTK, sem a gyakorlóhely nem tud egyedi igényekhez igazodni.

 

VI. A SZAKMAI GYAKORLAT PÓTLÁSA

 

Ha bármely ok (akár betegség) miatt a hallgató a szervezett szakmai gyakorlaton nem jelenik meg, azt nem teljesíti, a fogadó intézmény a gyakorlatát nem igazolja, annak pótlására kizárólag saját szervezés keretén belül kerülhet sor.

A gyakorlati helyről való távolmaradást, illetve a kieső idő pótlását mindig a gyakorlati helyen a gyakorlat vezetőjével kell egyeztetni. A gyakorlati hely kizárólagos joga a gyakorlat igazolása, amelyet megtagadhat hiányzás, magatartásbeli problémák, illetve kötelezettség- teljesítés elmaradása miatt is. Amennyiben pótlásra van szükség, az kizárólag egyéni szervezésben oldható meg.

Amennyiben a pótlást a hallgató a szorgalmi időszak utolsó napjáig nem tudja teljesíteni és igazolni, úgy az adott félévben záróvizsgát nem tehet.

 

VII. A SZAKMAI GYAKORLAT IGAZOLÁSA

 

A szakmai gyakorlat igazolásához formanyomtatvány szükséges.

A képzési tervben előírt szakmai gyakorlat akkor tekinthető teljesítettnek, ha minden egyes gyakorlati helyről becsatolja a teljesítésről szóló igazolást. Az egyes gyakorlati helyektől kapott igazolásokat egyszerre, az előírt gyakorlati idő egészének teljesítését követően kérjük a Tanulmányi Osztályra leadni.

A szakmai gyakorlatról kiállított igazolások leadási határideje a szorgalmi időszak utolsó napja. A határidő jogvesztő. Amennyiben a hallgató késedelmesen adja le az igazolásokat, az adott év júniusában záróvizsgára nem bocsátható.

 

A szakmai gyakorlat ügyintézésének dokumentumai a Kar honlapján érhetők el az alábbi linken:

Coospace színtér: Jogi Felsőoktatási Szakképzés – Szakmai gyakorlat 2020 tavasz mappa

Honlap: http://www.juris.u-szeged.hu – Tanulmányi Osztály - Hallgatói ügyintézés nyomtatványai

 

 

Szeged, 2019. szeptember 25.

 

 

 

Prof. Dr. Szomora Zsolt sk.

oktatási dékánhelyettes

Aktuális események

Kapcsolódó hírek