SZTE ÁJTK 2018. június

2018. június 29.
2018. június 28.

A felvételihez kapcsolódó teendőkről, tanulmányi kérdésekről, karspecifikus témákról, bulikról és szórakozási lehetőségekről, lakhatásról és úgy általában az egyetemi életről kérdezhetik a felvételiző diákok telefonon az SZTE Specialistáit. A Szegedi Tudományegyetem 12 karáról kiválasztott tizenöt jelenlegi hallgatót minden nap 9 és 18 óra között hívhatják az érdeklődők, június 29-től július 10-ig, a 06/62-343-700 számon.

2018. június 27.

2018. június 2-11. között dékánhelyettesi feladataim ellátása keretében az Egyesült Államokba utaztam, majd NKFI-pályázati támogatással részt vettem egy torontói konferencián – tömör összefoglaló a nemzetközi út eredményeiről.

2018. június 26.
2018. június 26.
2018. június 26.
2018. június 19.

Gyakorlatorientáltság és a nemzetköziesítés jellemzi a Szegedi Tudományegyetemen a jogi képzést is. Ez az állítás nem csupán az SZTE céljainak meghatározása, hanem a „messziről jött vendég”, például az Amerikai Egyesült Államokból érkezett bíró személyes tapasztalata is. A tudománynak a büntetőeljárásbeli szerepéről, az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete programjairól a New York-i büntetőbíróval és szegedi vendéglátóival beszélgettünk.

2018. június 17.

„A könyveknek is megvan a maguk sorsa… – Habent sua fata libelli… – hangzott el Terentius Maurus közismert gondolata a szegedi egyetem jogász professzora, Trócsányi László „Párizsi Napló, avagy ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június című kötete bemutatóján. Az SZTE „FRANKO – BIBLIO – FILIA Könyves utazások 2018” programsorozat kiemelt könyvheti rendezvénye dedikációval zárult.

2018. június 15.
2018. június 13.
2018. június 13.
2018. június 12.

KÖNYVBEMUTATÓ

2018. június 12.
2018. június 12.
2018. június 07.

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara 2018 áprilisában és májusában két új bilaterális megállapodást kötött európai intézményekkel, amely révén tovább szélesedik a Kar szakmai partnerhálózata.

2018. június 07.

Több mint 30 helyet javítva tavalyi eredményén, idén a 470. helyen áll a Szegedi Tudományegyetem a legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) ranglistán. Ezzel az eredménnyel Magyarországon a legjobb egyetem, az összes vizsgált intézményt tekintve pedig a világ legjobb 12 százalékba tartozik az SZTE.

2018. június 06.

POLISH AND HUNGARIAN PROFESSORS

2018. június 06.
2018. június 06.
2018. június 04.
2018. június 04.
2018. június 04.
2018. június 01.

avagy, ami a negyköveti jelentésekből kimaradt...

2018. június 01.
2018. június 01.

Február 13-án este szellemes, szórakoztató tudománynépszerűsítő előadást hallhattunk a boszorkányperek, köztük kiemelten a nagy szegedi boszorkányper hátteréről Prof. dr. Balogh Elemér előadásában.

2018. június 01.

a Szegedi Törvényszéken és a Szegedi Járásbíróságon 1-1 fő bírósági ügyintéző munkakör betöltésére.

2018. június 01.