Nyito_Belgrad

Regionális ENSZ Akadémia Belgrádban

2014. szeptember 17-19. között a Belgrádi Egyetem jogi karán került megrendezésre az idei Regionális ENSZ Akadémia (RAUN) második állomása. A konferencia középpontjában az emberi jogok témája állt.

A három napos szakmai programon 30 diák vett részt Ausztriából, Csehországból, Magyarországról, Szerbiából valamint Szlovákiából. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát 5 hallgató és dr. Szalai Anikó, a RAUN egyik főszervezője képviselte. Az előadások átfogó ismereteket nyújtottak az emberi jogok különböző aspektusairól, mint például a korrupció hatása az emberi jogok érvényesülésére, a szerbiai romák megfelelő lakhatáshoz való joga, a diplomáciai mentesség és az emberi jogok viszonya vagy a hatékony menekültvédelem aktuális kérdései.

IMG_4049

A különböző ENSZ szakosított intézmények képviselői által megtartott előadások mellett a résztvevő diákok tovább dolgoztak a 2014. május (azaz a RAUN prágai szekciója) óta folyamatban lévő kutatási projektjeiken. A projektmegbeszélést követően minden csoport bemutatta a május óta végzett munkát és az eddig elért eredményeket, illetve sor került a kutatás során felmerült kérdések, nehézségek megvitatására is.

A szakmai program mellett természetesen megismerkedtünk Belgrád nevezetességeivel, illetve a házigazdáknak köszönhetően kellemes esti kikapcsolódásra is lehetőségünk nyílt.

IMG_4074

A belgrádi szekció hasznos ismeretekkel, praktikus információkkal szolgált a kutatás további folytatásához: a programsorozat záró konferenciáján (2015. január) a kutatócsoportok a bécsi ENSZ Központban mutatják be elkészült projektjeiket.

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *