pazmany_p_e

Szegedi győzelem a VII. Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyeken

2015. május 8. napján került megrendezésre a VII. Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Verseny, amelynek a tavalyi évhez hasonlóan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott otthont.

A versenyen hat jogi kar képviseltette magát, köztük a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara is. A jogesetmegoldó versenyen Paja Gábor és Tanács Ferenc József, az activityn Hajdú Szabolcs, Németh György Attila és Takács Gergő vettek részt az SZTE ÁJTK hallgatóiként.

 

A nap folyamán elsőként a jogesetmegoldó versenyre került sor. A rangos zsűriben Dr. Orosz Árpád, a Kúria bírája, Dr. Pomeisl András kúriai főtanácsadó és Dr. Máté Viktor, Budapest VI. kerületének közjegyzője foglalt helyet. A versenyzőknek az egy-egy órás felkészülési időt követően előadásukban egy öröklési jogeset kapcsán kellett ismertetniük a hagyaték elemeinek általuk vélt jogi sorsát, majd párjuk véleményét meghallgatva megjegyzések, illetve kérdések formájában kellett reagálniuk az elhangzottakra. A verseny színvonalát jól mutatja, hogy a jogeset megoldásához nem csupán polgári anyagi jogi ismeretekre volt szükség, hanem eljárásjogi kérdéseket is tisztázni kellett, továbbá a sikeres szerepléshez elengedhetetlen volt bizonyos agrárjogi, illetve nemzetközi magánjogi szabályok alkalmazása is. A versenyen az SZTE ÁJTK hallgatója, Tanács Ferenc József kiváló teljesítményt nyújtva első helyezést ért el.

jogesetmegoldo_activity

A második megmérettetésre, az activity versenyre a délután folyamán került sor. A polgári jogi activity, amely tulajdonképpen a hétköznapi játék jogi környezetbe történő átültetése, több fordulón keresztül zajlott, amely során a versenyzőknek a rajzolás, mutogatás és körülírás keretében kellett a kihúzott lapon lévő jogi szakkifejezést a csapattársaknak elmagyarázni. A tavalyi szerepléshez hasonlóan idén is a Szegedi Tudományegyetem csapata bizonyult a legjobbnak, az első helyezést az SZTE ÁJTK csapata szerezte meg.

 

Összességében elmondható, hogy a nap végére minden résztvevő nyertesként került ki a versenyből, hiszen a megszerzett szakmai tapasztalat és kapcsolati tőke mellett egy kellemes napot tudhatott maga mögött. Különösen igaz ez a szegedi csapatra, hiszen az SZTE ÁJTK hírnevéhez méltóan, mind a jogesetmegoldó verseny legjobb egyéni szereplésért járó elismerését, mind az activity csapatverseny első helyét sikerült hazavinniük a napfény városába.

 

Tanács Ferenc József

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *