Hélène GUEYE-VIALATOUX előadása Szegeden

Az Erasmus mobilitási csereprogram keretében, 2017. május 4-én lehetőségünk nyílt arra, hogy egy francia vendégelőadót, Hélène GUEYE-VIALATOUX-t (Lyoni Katolikus Egyetem, oktatási igazgató) fogadhassunk Szegeden az Európai Jogtörténeti Tanszék nevében. A francia vendégelőadó azért érkezett egyetemünkre, hogy egy rendkívül érdekes előadást tartson a következő témában: A forradalmi korszak és a modern francia közjog alapjai. A hallgatóság Szász Géza (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Francia Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens) kitűnő tolmácsolásában követhette nyomon a francia nyelvű előadást.


002145852


Előadásának témája nagyon összetett volt, amely szerves részét képezi egyetemi tananyagunknak: „ A francia monarchia politikai és társadalmi alapjainak megváltozásával, a szuverenitás átruházása, amely 1789 június 17-én vette kezdetét, legitimitást és legalitást nyújt az új rendszernek. Ezek a változtatások beleillenek egy olyan rendszerbe, amelynek továbbra is meg kell felelnie a forradalmárok filozófiai és politikai törekvéseinek. Az Ancien Régime monarchiája így elavulttá válik, és nem maradhat fenn egy olyan alkotmányozó gyűléssel szemben, amely a fiatal szuverén nemzetet képviseli.


A legutóbbi alkotmányozó gyűlés irányultságainak hatása meghatározó jelentőségű, amely megteremti a modern közjog bölcsőjét.”

Még egyszer szeretnénk megköszönni ezt a lenyűgöző előadást és reméljük, hogy a továbbiakban is lesz lehetőségünk folytatni ezt az együttműködést a Lyoni Katolikus Egyetemmel.


Pápai Márta