_MG_8986_cover

Az Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjas Oktatói és Hallgatói a 2017/2018. tanévben

Az ÚNKP célja, hogy elősegítse az tudományos utánpótlást, a kiváló oktatók és hallgatók tudományos teljesítményének növelését. Az Ösztöndíj Programra nem csak fiatal oktatók, hanem tehetséges graduális és posztgraduális hallgatók is pályázhattak. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar oktatói által benyújtott színvonalas pályázatok közül az alábbi kutatók támogatását engedélyezte az oktatásért felelős minisztérium:

Dr. Bakos-Kovács Kitti (adjunktus, Civilisztikai Tudományok Intézete)

Dr. Csatlós Erzsébet (adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék)

Dr. Gácsi Anett Erzsébet (adjunktus, Bűnügyi Tudományok Intézete)

Dr. Szalai Anikó (adjunktus, Nemzetközi Jogi és Európai-jogi Tanszék)

A doktori képzésben résztvevő, továbbá az alap- és mesterképzésben tanuló hallgatók közül az alábbi pályázók részesültek támogatásban:

dr. Pétervári Máté (tanársegéd, Magyar Jogtörténeti Tanszék, témavezető: Dr. Varga Norbert)

dr. Lichtenstein András József (PhD hallgató, Bűnügyi tudományok Intézete, témavezető: Dr. habil. Fantoly Zsanett)

dr. Tóth Géza (PhD hallgató, Bűnügyi Tudományok Intézete, témavezető: Prof. Dr. Karsai Krisztina)

Marsovszki Ádám (PhD hallgató, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, témavezető: Prof. Dr. Hajdú József)

Árva Máté László (hallgató, témavezető: Prof. Dr. Papp Tekla)

Gombos Jarmo Juhani (hallgató, témavezető: Dr. Fejes Zsuzsanna)

Kazi Attila Miklós (hallgató, témavezető: Dr. habil. Szomora Zsolt)

Krusóczki Bence (hallgató, témavezetők: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, Dr. Varga Norbert)

Mátrai József István (hallgató, témavezető: Dr. Sulyok Tamás)

Nagy Nikolett (hallgató, témavezető: Dr. habil. Juhász Zsuzsanna)

Pataki Bettina (hallgató, témavezető: Dr. habil. Szomora Zsolt)

Szél Dániel (hallgató, témavezető: Prof. Dr. Görög Márta)

Szivós Kristóf (hallgató, témavezető: Dr. Varga Norbert)

Sztoján Krisztina (hallgató, témavezető: Prof. Dr. Görög Márta)

Tóth Attila Tas (hallgató, témavezető: Dr. habil. Szomora Zsolt)

Varga Petra (hallgató, témavezető: Dr. Gácsi Anett)

Gratulálunk az Ösztöndíjasainknak!

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

  • szeptember 17. - 21.
    Egész napos
    III. International Week of Criminal Law / III. Internationale Woche des Strafrechts Szervező: ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete. 9 külföldi partneregyetemről (görög, német, tajvani, török, szerb, spanyol, olasz, román és orosz egyetemekről) érkeznek a karra jogászprofesszorok, akik a büntetőjog válogatott kérdéseiről tartanak előadásokat, valamint egy előre meghatározott témát (a tévedés szerepe a büntetőjogban) közösen dolgoznak fel a hallgatókkal jogösszehasonlító szeminárium keretében. Az intenzív hét végén kerekasztal-beszélgetést tartunk "Európa büntetőjoga 20 év múlva" címmel. A program angol és német nyelven folyik.
  • szeptember 26.
    14:30 - 16:00
  • szeptember 27.
    09:00 - 11:00
  • 2019. január 10.
    09:00 - 16:00