_EVP3101_cover

Együttműködési megállapodás az Európai Közjogi Szervezet és az SZTE között

A Szegedi Tudományegyetem és az Európai Közjogi Szervezet (EPLO) együttműködési megállapodást írt alá 2017. október 16-án, Budapesten. A megállapodás része annak a háromoldalú együttműködésnek, amely tegnap létrejött az Igazságügyi Minisztérium, az EPLO és az SZTE között. Trócsányi László miniszter úr kiemelte, hogy ez az együttműködés fontos Magyarország számára, és a Szegedi Tudományegyetem kiváló partnere lesz az EPLO-nak a megvalósítás során.

_EVP3115

Az SZTE képviseletében eljáró Nagy Katalin rektorhelyettes asszony és Spyridon Flogaitis, az EPLO igazgatója kifejezték elkötelezettségüket az európai értékek, valamint a közjogi ismeretek fejlesztése és terjesztése terén.

_EVP3157

A két intézmény közötti együttműködés széles területeken valósulhat meg, így például a közös konferenciák, nyári egyetemek, workshopok és kutatási projektek szervezésében. Varga Norbert, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese hangsúlyozta, hogy a jogtudomány számos ágának képviselője számára hasznos együttműködés veszi kezdetét Szegeden.

_EVP3164

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete és a nevében az EPLO-val való kapcsolattartás felelőseként Szalai Anikó adjunktus elmondta, hogy a Szegeden megvalósuló programok széles közönséget céloznak, az együttműködő partnerek szándéka szerint a teljes közép-európai régióra kiterjedően.