Ismét lengyel vendéggel tartott ‘Contemporary Issues of Public Administration’ konferenciát a Közigazgatási Jogi Tanszék

A szakmai összejövetelek fontosságából kiindulva idén már másodjára rendezett konferenciát a Közigazgatási Jogi Tanszék. A rendezvény apropóját ismét egy lengyel vendég szolgáltatta: Dr. Maria Karcz-Kaczmarek adjunktus asszony a Lódzi Egyetem Jogi és Közigazgatási Karának Közigazgatási Jogi és Közigazgatástudományi Tanszékéről érkezett hozzánk Erasmus oktatói mobilitás keretén belül. Tartózkodása során a tanszékünk oktatási és tudományos tevékenységébe is bekapcsolódott, emellett azonban – nem éppen barátságos időjárás ellenére – szakítottunk időt arra is, hogy megismerkedhessen Szeged nevezetességeivel és a magyar konyhával.


Csatlos_E_2017_09_22


Szeptember 20-án szerdán a tudományos érdeklődési köreinket ismertettük meg egymással egy kisebb konferencia keretén belül. Az első panel a közigazgatási struktúra jelenkor kihívásaira fókuszált; ennek keretén belül tartott előadást Vendégünk a lengyel viszonyokról (‘Structure of Territorial Administration in Poland. New Trends and Prospects of Development’), majd Csatlós Erzsébet (adjunktus, Közigazgatási Jogi Tanszék) beszélt az európai közigazgatás egy speciális ágazatának az alakuló szervezetrendszeréről (‘Vertical Cooperation of Authorities and Consular Protection Procedure in Third States’). A második panelban a közigazgatási szerződések kerültek terítékre, ahol Hajdu Szabolcs (PhD -hallgató, Közigazgatási Jogi Tanszék) vezetett be minket a közigazgatási szerződések világába (‘The Administrative Contract in the Hungarian Law’), Sádt Nóra (PhD-hallgató, Civilisztikai Tudományok Intézete) a PPP szerződésekébe (‘PPP Contracts in Hungary’), végül pedig Siket Judit (tanársegéd, Közigazgatási Jogi Tanszék) osztott meg érdekes részleteket a közigazgatási szerződések helyi közszolgáltatások életében játszott szerepéről (‘Legal Aspects of Local Public Services: Procedures Leading to the Conclusion of Public Service Contracts’). A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – SZTE ÁJTK Tudományos Diákköreinek támogatása (2017-2018) című, NTP-HHTDK-17-007 kódjelű pályázat támogatásával valósult meg. Ezúton mondunk köszönetet Dékánunk, Prof. Dr. Balogh Elemér fővédnökségéért, és Barna Mónika és Aradszky Csilla a rendezvény lebonyolításához nyújtott segítségét.

Másnap Karcz-Kaczmarek Adjunktus Asszony a hallgatóknak is tartott egy előadást, ahol a lengyel közigazgatási szervezetrendszert és annak közelmúltbeli változásait mutatta be.


Az előadások szerkesztett formában hamarosan olvashatóak lesznek. A szakmai kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében pedig novemberben konferencia-előadással viszonozzuk a látogatást Lodz városában.

Dr. Csatlós Erzsébet

adjunktus

Közigazgatási Jogi Tanszék

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

Legolvasottabb