IMG_20180418_cover

Polgári jog a gyakorlatban – másodévesek kúriai látogatása

A polgári jog II. kurzus keretében 2018. április 18-án Dr. Görög Márta Professzor Asszony szervezésében negyven másodéves jogász szakos hallgatónak lehetősége nyílt részt venni a Kúria dologi jogi tanácsának tárgyalásain. Az első tárgyalás öröklési jogi témájú volt, a második pedig közös tulajdonra vonatkozott. A hallgatók figyelemmel kísérték mind a peres felek jogi képviselőinek előadásait, mind az ítélethirdetést.


IMG_3937


Egy a Kúria éttermében elfogyasztott ebédet követően a tárgyalt jogesetek elemzésére is módjuk volt a tanács elnökével, Dr. Orosz Árpáddal, aki szívélyes hangulatban ismertette a konkrét ügyeket és betekintést engedett a kúriai munka mindennapjaiba. A megbeszélés után Dr. Hajnal Péter tanácsvezető kúriai bíró egy kötetlen beszélgetés keretében megmutatta a hallgatóknak az általuk használt tárgyalótermet, a rabosított vádlottak őrizetéül szolgáló termet, valamint a Kúria dísztermét is. Természetesen a kötelező fotók sem maradhattak el.

Nagy Botond joghallgató

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *