IMG_0026_cvr

Magas rangú delegáció látogatta meg Karunkat a Kínai Népköztársaságból, az Észak-nyugati Politika- és Jogtudományi Egyetemről

2018. Június 9-én magas rangú delegáció járt a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán a xi’ani Northwest University of Political Science and Law-ról, hogy a további együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak Karunk vezetésével. A küldöttséget Qi Si rektorhelyettes úr vezette, tagjai Li Li a Nemzetközi Együttműködések Irodájának igazgatója, Pan Junwu, a Nemzetközi Jogi Iskola dékánhelyettese és Feng Dongmei a Kommunikáció és Újságírás Karának dékánja volt.

25287757855

Magyar részről a Szegedi Tudományegyetemet Prof. Dr. Nagy Katalin, nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes, illetve Prof. Dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes, míg a Kar részéről Prof. Dr. Balogh Elemér dékán, Dr. Varga Norbert, a tudományos ügyek dékánhelyettese és Gateway program-igazgatója, illetve Dr. Gulyás László a Gateway program referense képviselte. A megbeszélésen jelen volt Mohr Richárd, a Konfuciusz Intézet igazgatója is, aki kínai nyelvű tolmácsolással segítette a találkozó sikerességét.

IMG_9919

Prof. Dr. Nagy Katalin rektorhelyettes asszony röviden ismertette a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi portfolióját, amelyet követően Prof. Dr. Karsai Krisztina rektorhelyettes asszony pedig az egyetem oktatás-fejlesztési elképzeléseiről beszélt. Prof. Dr. Balogh Elemér dékán úr összefoglalta Karunk eddigi együttműködését a kínai partneregyetemekkel, a jogi oktatás európai jelentőségét és fejlődését, kiemelve azt, hogy mennyire hasznos egy kis és egy nagy állam kooperációja az oktatásban és a tudományban.

IMG_9983

Qi Si rektrohelyettes úr elmondta, hogy az eddigi visszajelzések alapján a diákok nagyon elégedetten mentek haza Szegedről, ugyanakkor elismerte azt is, hogy eddig még csak néhány hallgató vett részt a Programban. Ezen kívánnak változtatni azáltal, hogy egy egész csoportot küldenek a Gateway Programba, hiszen úgy gondolják, hogy az itteni oktatás nagyon magas szintű, és a megszerezhető tudás versenyképes a világ bármely részén. Az „Egy út egy övezet” kapcsán az SZTE ÁJTK-val kapcsolatos együttműködést a zászlóshajójukká kívánják tenni a közeli jövőben.

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

Legolvasottabb