IMG_1525-cover

Élet a GDPR előtte és utána megvitatták Szegeden

2018. október 18-án karunk Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete, valamint a Europe Direct, az Igazságügyi Minisztérium támogatásával szervezték meg az “Élet a GDPR után: jó adatvédelmi szabályok és jövőbeli kilátások” c. nemzetközi konferenciájukat.

 

A konferencia helyszíne – stílusosan – a Szeged Agóra Informatorium volt, ahol közel 130 vendég gyűlt össze közintézmények, a tudomány, a magánszektor és társadalmi szervezetek részéről. A rendezvény koszöntő beszédét Giovanni Buttarelli, Európai Adatvédelmi Felügyelő, videóüzenetben tolmácsolta. A konferencián előadott még karunkról Prof. Dr. Trócsányi László és Gizem Gültekin-Várkonyi, valamint a lengyel és magyar adatvédelmi hatóságok részéről meghívottak, Urszula Góral és Szabó Endre Győző, akik a GDPR-megfelelés országspecifikus nehézségeiről beszéltek a GDPR hatálybalépése előtt és után.

01_2569585

A további előadók között szerepelt Dr. Salgó László Péter, az Igazságügyi Minisztérium közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára, aki a GDPR-megfelelést biztosító magyar kodifikáció egyes kérdéseiről beszélt, valamint Dr. Tóth András (KRE) egyetemi docens, és Dr. Szőke Gergely László (PTE) egyetemi tanársegéd, akik tudományos álláspontokat mutattak be a jog és technológia összekapcsolódásáról, valamint a GDPR SWOT-elemzéséről.

03_2569585

A délután folyamán a szolgáltatási szektor felkészültsége volt a vitatéma, Magyarország vezető cégeinek (mint pl. National Instruments, Magyar Telekom, MOL, Invitech, Baker and McKenzie, Ernst and Young) képviselői között, akik a GDPR-nak való megfeleléssel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg. A panelisták a közönséget is megszólították, hogy kérdezzenek a GDPR napi alkalmazásával kapcsolatban is.

 

Gizem Gültekin-Várkonyi

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

Friss hírek

2019. február 15.
2019. február 18.