eplo

Karunk ösztöndíjasai az EPLO nyári képzésein vettek részt

A Szegedi Tudományegyetem, Állam és Jogtudományi Kar által finanszírozott ösztöndíjban részesültek karunk PhD, illetve mester szakos hallgatói, melynek keretében a támogatást nyert hallgatók az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organization – EPLO) nyári képzésein, illetve szakmai gyakorlati programjában vehettek részt.

 

Szaniszló Réka Ph.D. hallgató és Diona Grezda mester szakos hallgatók az egy hétig tartó, másod ízben megszervezett migrációs nyári egyetem keretén belül az illegális munkavállalás, az emberkereskedelem, illetve a társadalmi kirekesztés Európai kérdéseivel foglalkozó szakmai programokon vehettek részt. A nyári egyetem keretében a résztvevők az elismert migrációkutatók (Bridget Anderson, Giovanna Campani), illetve menekültekkel, gazdasági bevándorlókkal foglalkozó szakemberek (Korina Hatzinikolaou, Iraklis Moskoff, Lefteris Papagiannakis, Daniel Esdras) előadásain túl a mindennapi gyakorlatba is betekintést nyerhettek szervezett tanulmányi kirándulás keretében.


EPLO_01


Várkonyiné Gültekin Gizem Ph.D. hallgató az EPLO által szervezett, három hétig tartó Európai Közjogi Akadémián vehetett részt, melynek két központi témája az adatvédelem és a bűnüldözés volt.


Az ösztöndíjban részesülők közül Tribl Norbert Ph.D. hallgató a szervezet munkájában vett részt két hónapos szakmai gyakorlat keretében. Az EPLO által szervezett gyakornoki program három pillére a gyakornokok képzése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése, illetve a résztvevők bevonása az EPLO mindennapi tevékenységébe.

 EPLO_02


E három pillérnek megfelelően a két hónapos szakmai gyakorlat központi eleme a nemzetközi delegációk fogadásában, illetve konferenciák szervezésében történő részvétel, ezáltal az EPLO munkájának támogatása volt. A szakmai gyakorlat során hallgatónknak többek között rövid időn keresztül lehetősége nyílt együtt dolgozni a Thaiföldi Legfelsőbb Bíróság delegációjával is.

 EPLO_03


Az EPLO által szervezett rendezvénysorozat keretében Várkonyiné Gültekin Gizem és Tribl Norbert Ph.D. hallgatók karunk színeiben egyúttal előadást is tartottak Ph.D. témájukról az „European Group of Public Law” éves konferenciáján, melyet követően hivatalos látogatáson vettek részt a köztársasági elnöki palotában.

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

  • november 21.
    18:00 - 19:30
  • *
    november 28.
    14:00 - 17:00
    Ember-Gép-Jog szakmai koncepcióverseny hallgatók számára - 2018. november 28. Nevezni lehet: valamely, a technológia fejlődésével - várhatóan - kialakuló új típusú jogi probléma beazonosításával és lehetséges megoldásával foglalkozó témával. A versenytémák bármely jogághoz kapcsolódhatnak. A koncepcióverseny egyben prezentációs verseny is: a prezentációk formátuma az ún. Pecha Kucha (max 20 dia). További információk a versenyről, a prezentációs technikáról, a témákról a Kar és a meghirdető intézetek (Alkotmányjogi Tanszék - Bűnügyi Tudományok Intézete - Civilisztika Tudományok Intézete - Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet) honlapján.
  • november 29.
    09:30 - 10:15
  • november 30.
    10:00 - 16:30
  • november 30. 19:00 - december 1. 04:00