isztambuli_hallgatoi_workshop1

Beszámoló isztambuli hallgatói workshopról

2019. március 20-23. között négyen joghallgatók a Szegedi Tudományegyetemről részt vehettünk egy, az Isztambuli Egyetemen tartott büntetőjogi témájú hallgatói workshopon. Feladatunk az általunk választott téma magyar szabályozásának ismertetése volt a török hallgatókkal, többek között érintettük a kábítószerkereskedelmet, az önvezető autók által felvetett büntetőjogi problémákat, a magzat büntetőjogi védelmet és a bűnösséget kizáró okok dogmatikai hátterét.

isztambuli_hallgatoi_workshop2

A török hallgatók szintén előadásokkal készültek, ezek által bepillantást nyerhettünk a török jog kábítószerfogyasztással és a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos területeire. A prezentációk végén tartott kerekasztal-beszélgetés során kötetlenebb jellegű szakmai diskurzus alakult ki, mely során lehetőségünk nyílt összehasonlítani a magyar és török büntetőjog működését, és számunkra meglepő módon sok hasonlóságot találtunk a két jogrendszer között. Büntetőjogi szemináriumunkat egy közös ebéd zárta, mely során szorosabb ismeretséget tudtunk kialakítani török egyetemista-társainkkal, ahol az egyetemi légkörön kívül is folytatódott a szakmai eszmecsere, és eközben kulturális élményekkel is gazdagodtunk. A workshopon és a közös ebéden részt vett az Isztambuli Egyetem büntetőjog professzora is, aki a kerekasztal-beszélgetés során is aktív szerepet vállalt, hallgatóit is ösztönözte a minél lelkesebb részvételre.

isztambuli_hallgatoi_workshop3

Szabadidőnkben lehetőségünk nyílt Isztambul kulturális-történelmi kincseibe bepillantást nyerni, többek között megtekintettük a Kék Mecsetet, a Hagia Sophiat, hajóztunk a Boszporuszon, valamint az egyetem területén is körbevezettek minket a török diákok. A kulináris élményekből sem maradtunk ki, igyekeztünk megismerkedni a helyi különlegességekkel. Gyönyörű várost láthattunk, betekintést nyerhettünk egy iszlám vallási kultúrára épülő ország mindennapi életébe. Mind az utunk, mind a workshop rendkívül jól volt megszervezve, ez még felhőtlenebbé tette a szakmai kirándulást.

Összegzésként, remek tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtunk, mind szakmai mind közösségi értelemben, a program által nyitottabbak lettünk más kultúrák és jogrendszerek irányába, melyet további tanulmányaink során is szeretnénk kamatoztatni, és a török hallgatók közvetlenségét, nyitottságát igyekszünk hazahozni magunkkal. Ezen workshop során gyakorolt összehasonlító jellegű szemléletet próbáljuk a továbbiakban is alkalmazni, és későbbi tevékenységeink során hasznosítani. Jelen programon való részvétel arra sarkall minket, hogy hallgatótársainkat is ösztönözzük a hasonló lehetőségek kihasználására, és mi is szívesen részt vennénk későbbiekben megrendezett nemzetközi hallgatói konferenciákon, ahol más országok jogrendszereit és kultúráját is megismerhetnénk.

 

Köszönjük a lehetőséget: Barzó Lilla, Bujdosó Gréta, Kiss Tivadar, Urbán Dávid


capture-20190401-125830

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *