Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny

2019. március 28-29-én az Igazságügyi Minisztérium támogatásával megrendezésre kerül az Országos Miskolci Jogi Disputa Verseny a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A verseny már kettő alkalommal kiemelt hallgatói érdeklődés mellett zajlott le. A nagy sikerre való tekintettel a 2018/19-es tanév tavaszi szemeszterében hiánypótló jelleggel a jogász szakos hallgatókon túl, a jogi doktori iskolák és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-tudományi doktori iskolájának PhD hallgatói számára is megnyitják a jelentkezés lehetőségét.


Miskolci_Jogi_Disputa_Plakat

 

A verseny témája: Amíg az internet el nem választ – internet vs. társas kapcsolatok


Jelentkezési határidő: 2019. március 8.

 

A versenyről:

Fordulónként két csapat – csapatonként 3 fő – mérkőzik egymással, akik a megadott aktuális vitatéma vonatkozásában érvelnek pro és contra. A zsűri a helyezések kiosztásakor az egy kategóriában induló csapatokat méri össze, tehát külön jutalmazza a pro és külön a contra kategóriában versenyző hallgatók legjobbjait. Az idei rendezvényre maximum 12 csapat jelentkezését tudják fogadni.

 

A versenyt az Igazságügyi Minisztérium támogatásra érdemesnek találta és az IM jogászképzés színvonalának emelését célzó programja keretében valósítjuk meg.

 

Letölthető dokumentumok:

- versenyszabályzat,

- előzetes programtervet.