cvr_foto1

Az SZTE ÁJTK a nemzetközi Price Media Law Moot Court Competition ELTE-n megrendezett regionális fordulóján

2018-ban is megrendezésre került a Price Media Law Moot Court Competition, amelyen a Szegedi Tudományegyetemet Takács Tamara nemzetközi modulos hallgató, Miklós Bence, Szalkai András és Szegedi Levente üzleti modulos hallgatók képviselték.


A 2018-ban megrendezett verseny témája az interneten megvalósuló véleménynyilvánítás szabadsága, a közösségi médiaplatformok és a szolgáltatók felelőssége, valamint a ’right to be forgotten’ köré összpontosult.

A Moot Court szóbeli fordulóján történő részvétel előfeltételeként, a csapatoknak egy-egy írásbeli kérelmet kellett benyújtaniuk mind kérelmezői, mind a Kormány oldaláról (Memorials) az előzetesen publikált jogesetre reflektálva.

A verseny előzetes írásbeli fordulóját követően, 2018. december 5-e és 7-e között, a hetedik Price Media Law Moot Court Competition délkelet-európai régiójának szóbeli fordulójára került sor Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.


A Price Media Law Moot Court Programme 2008-ban, Oxfordban került megalapításra; nevét a „Programme in Comparative Media Law and Policy”(PCMLP) alapítója, Monroe E. Price tiszteletére kapta. A Price Media Law Moot Court Competition egy évente megrendezésre kerülő, angol nyelvű, nemzetközi perszimulációs verseny, amely a nemzetközi médiajog és a kapcsolódó emberi jogok témakörére összpontosít.

Az Oxfordban megrendezett nemzetközi fordulón történő megmérettetés előfeltétele a regionális fordulón való részvétel, és azon a nemzetközi fordulóra történő kvalifikáció.

Forrás: https://pricemootcourt.socleg.ox.ac.uk/about-the-programme/

IMG_20190122_090523







A verseny szóbeli fordulóján az ellenérdekű feleket (Applicant, Respondent) csapatonként két-két felszólaló képviselhette, valamint a szóbeli fordulón egy fel nem szólaló, de a felszólalókat segítő harmadik fél is részt vehetett (Of Counsel). A szóbeli előadásra minden csapat részére 45 perc állt rendelkezésre, amelybe a felszólalók szóbeli kérelmeit követő 5-5- perces válasz (Rebuttal) és viszontválasz (Sur-Rebuttal) is beleszámított.


IMG_20190122_090318  47388824_757869527881815_480349576176336896_n1

















A Moot Court-ra jellemzően, a kérelmeket egy három bíróból álló tanács előtt kellett a csapatoknak előadniuk, ahol a versenybeli bírák aktív szerepet vállalva, részletekbe menő kérdéseikkel vezették a szimulált per lefolyását.

December 5-e és 6-a között az egyes csapatok négy-négy alkalommal szólaltak fel a perszimulációs versenyen, majd december 6-án a középdöntőbe jutott négy csapat bejelentése következett (Semi-Finalists).


rsz_1rsz_47686956_504100223436021_5720437851728904192_n1


A Szegedi Tudományegyetemet képviselő „Team 302” bekerült a legjobb négy közé.


Még december 6-án sor került a „legjobb négy” között 2-2 újabb meccsre; majd december 7-én egy-egy újabb fordulóra az első-második, valamint a harmadik-negyedik helyért.

A Szegedi Tudományegyetemet képviselő „Team 302” tagjai többek között kiváló teljesítményükről, és magas szintű érvelési képességükről tettek tanúbizonyságot, amelynek eredményeképpen a csapat rangosnak számító negyedik helyet hozta el.


rsz_1rsz_4rsz_47575265_1072270912943753_6867445955168305152_n


Amellett, hogy a csapat a verseny döntőseként a negyedik helyezést érte el, Szegedi Levente elnyerte a második legjobb felszólalónak járó díjat is (RunnerUp – Speakers).


A csapat köszöni a támogatást és felkészítést Dr. Gellén Klárának, az Üzleti Jogi Intézet vezetőjének és Dr. Labancz Andrea tudományos segédmunkatársnak.


Az Üzleti Jogi Intézet ezúton is gratulál a „Team 302” csapat tagjainak munkájukhoz, kitartásukhoz, valamint eredményükhöz és további sikereket kíván nekik az életben!




Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

    Legolvasottabb