cvr_IMG-20181231-WA0033

Szudáni beszámoló

2018. december 14-21. között Dr. Mezei Péter, habilitált egyetemi docens (Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet) és Dr. Hárs András, tudományos segédmunkatárs (Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék) előadásokat tartott Kartúmban, a szudáni Igazságügyi Akadémián (Judicial and Legal Sciences Institute).

20181219_115419

A nyolcvanfős közönség soraiban bírók, ügyvédek, minisztériumi és rendvédelmi alkalmazottak foglaltak helyet. Mezei Péter a szellemi alkotások nemzetközi védelméről és annak szudáni alkalmazásáról, Hárs András pedig a nemzetközi emberi jogi védelmi rendszerről és a humanitárius jog kérdéseiről tartott előadásokat. A program indokoltságát és sikerét is igazolja, hogy a hallgatóság aktív résztvevője volt a programnak, számos kérdést intéztek az előadókhoz, illetve kiváló helyi példákat hoztak, melyekből az előadók is sokat tanulhattak.

48413139_2159184320770908_3288707456988872704_n

Az egy hetes látogatás keretében a delegáció, melynek Dr. Atif Iskander is tagja volt, találkozott a Szudáni Legfelsőbb Bíróság ideiglenes – azóta hivatalosan is kinevezett – főbírójával, Abdelmageed Adris Alival, tárgyalásokat folytatott az Akadémia Dékánasszonyával, Sawsan Saeed Shendivel, és a szudáni jogászok képzéséért felelős további vezetőkkel (Mokhtar Mohamed El-Amin, Derar Yousif Saidahmed Yousif, Yasir Bokhary), látogatást tett a Két-Nílus Egyetem jogi karán (ahol Abu Obida Alkhlifa dékánhelyettes fogadta a delegációt), valamint előadást tartott az SZTE ÁJTK-ról a Bírák Klubjában.

48968226_2159189580770382_3878170677320089600_n

A tárgyalások eredményeként újabb szudáni jogászok érkezése várható a jogi kar Trade and Investment Law LLM képzésére; 2020 januárjára újabb szegedi oktatói delegációt kíván meghívni az Akadémia vezetősége Kartúmba; a Két-Nílus Egyetemmel egyeztetések kezdődhetnek egy együttműködési megállapodás megkötése érdekében, amely hallgatói és oktatói mobilitást is lehetővé tenne.

48997379_2159185830770757_6051437288875884544_n

A szakmai programokon kívül a delegáció ellátogatott a Szudáni Nemzeti Múzeumba, kopt keresztény templomba és iszlám mecsetbe, részt vett az ENSZ Migrációs Világnapja alkalmából szervezett eseményen, valamint kulturális tapasztalatokat gyűjthettek kézműves vásáron és piacokon.

IMG-20181231-WA0003

„A szakmai út nem csak nekünk, mint oktatóknak szolgált kiváló szakmai programként, de az SZTE ÁJTK számára is újabb lehetőségeket kínál nemzetközi kapcsolatainak szélesítésére, az oktatói mobilitáson túl ide értve a hallgatói csereprogramokat posztgraduális és PhD szinten” – véli Mezei Péter.

IMG-20181231-WA0013

A szudáni élményeket Hárs András foglalta össze kiválóan: „szudáni tartózkodásunk első napján az éles kontrasztok világa fogadott minket. Kartúmban egyszerre szembesül az ember a hihetetlenül gazdag nyersanyagforrások nyújtotta lehetőségekkel, a nehéz gazdasági helyzettel és az ehhez társuló nemzetközi szankciókkal. A főváros maga kultúrák találkozása, ahol megfér egymás mellett a muszlim és a kopt keresztény kultúra. Személyesen is megtapasztaltuk a különbözőséget egy muszlim és kopt keresztény családnál eltöltött este után, ahol a közös pontnak csupán az arab nyelvet és a legendás szudáni vendégszeretet lehetne megemlíteni, valamint a szudáni konyha bőségét és nagyszerűségét.

IMG-20181231-WA0029

A Nílus túlpartján fekvő Omdurmán ad otthont a híres tevevásárnak, az oda vezető híd tövében pedig valódi ébenfa faragványokat készítenek a dél-szudáni törzsek tagjai. Szakmai szempontból egyedülálló tapasztalatot jelentett az igen aktív hallgatósággal megbeszélni az emberi jogok és saria összeegyeztethetőségét, hogy milyen jelentőséggel bír az ország tagsága a nemzetközi szervezetekben, vagy az ENSZ békefenntartók tevékenységének értékelése a Darfur-régióban.”

IMG-20181231-WA0033

A delegáció programjának előkészítésében és megvalósításában kiemelkedő szerepe volt Adil Bashir Hassan Bashirnak, a Szudáni Köztársaság korábbi budapesti nagykövetének, valamint Mokhtar Mohamed El-Aminnak és Dr. Atif Iskandernek.

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

    Legolvasottabb