nyito_otkd_2019_012

Krusóczki Bence elsőéves doktorandusznak Pro Scientia Aranyérmet adományoztak

2019. október 31-én került megrendezésre a Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérmeket átadó rendezvény a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvény egyben az Országos Tudományos Diákköri Tanács XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát lezáró ünnepi ülését is jelentette. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról Pro Scientia Aranyérmet adományozott Krusóczki Bence elsőéves doktorandusznak (témavezetők: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Dr. Varga Norbert).

IMG_9328

Az ünnepi ülést Prof. Dr. Szendrő Péter az OTDT elnöke nyitotta meg, majd Prof. Dr. Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntötte a meghívottakat. A Pro Scientia Aranyérmeket Prof. Dr. Szendrő Péter, Prof. Dr. Lovász László és Dr. Csányi Sándor az OTP Bank elnök vezérigazgatója adta át a fiatal kutatóknak.

 5CFA4876-3520-4B90-9F47-8359A84DF0A1

Krusóczki Bence már első éves hallgatóként bekapcsolódott a Magyar Jogtörténeti Tanszék mellett működő Jogtörténeti Tudományos Diákkör munkájába, majd három évig a tanszék demonstrátora volt. Részt vett a tanszék oktatóinak irányítása mellett a kartelltörvény és a kartellbíróság gyakorlatát feltáró levéltári kutatásokban. Részt vett továbbá a Gazdasági Versenyhivatal kétéves, jogtörténeti kutatási programjában is. Ez lett az alapja az OTDK-n díjazott pályamunkáinak. (XXXIII. OTDK Jogtudományi szekciójának Magyar Jogtörténet II. tagozatában I. helyezés. és XXXIV OTDK Jogtudományi szekciójának Magyar Jogtörténet I. tagozatában II. helyezés. Konzulensek: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Dr. Varga Norbert) Négy alkalommal vett részt és tartott előadást a Krakkói Jagellonian University hallgatók számára meghirdetett jogtörténet – római jog tárgyú szemináriumokon. Két alkalommal tartott előadást Athénban az Athens Institute for Education and Research kereteiben megrendezésre kerülő tudományos konferenciákon. Ezeken túlmenően az egyetemi évei alatt 4 nemzetközi, valamint 5 hazai tudományos konferencián is bemutatta kutatási eredményeit.

A 2017-es tanévben a Szegedi Törvényszék története című kiadványban publikált, majd további 3 publikációja jelent még meg. Tanulmányi és kezdeti tudományos eredményeire tekintettel elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat a 2016-2017-es tanévben, Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesült a 2017-2018-as, valamint a 2018-2019-es tanévben, elnyerte az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját mind a 2016-os, mind a 2017-es tanévekben, negyedik alkalommal ösztöndíjasa az Új Nemzeti Kiválósági Programnak, megkapta a Pólay Elemér Alapítvány kutatói Ösztöndíját és az SZTE Tehetségpont Aranyfokozatú Talent Ösztöndíját is.

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának elsőéves doktorandusza. Kutatási témája hazánk első tételes versenyjogi törvényének gyakorlati elemzésével kapcsolatos, amelyet a Magyar Jogtörténeti Tanszék keretein belül végez. Témavezetői: Prof. Dr. Homoki-Nagy Mára és Dr. Varga Norbert.