Botos_cover

Szegedi civilista siker Novotni Zoltán professzor halálának 25. évfordulójára meghirdetett publikációs pályázaton

A Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért Novotni Zoltán jogász professzor halálának 25. évfordulóján, a névadó emlékének adózva publikációs pályázatot hirdetett. A pályázaton részt vehettek a felsőoktatási intézmények államtudományi illetve jogi képzési területen mesterképzési szakon tanuló nappali vagy levelező tagozatos hallgatói. A tanulmányokat a civilisztika tárgyköréből, Novotni Zoltán professzor nagyívű munkásságához kapcsolódó témában kellett benyújtani.

 

Botos Mihály Bálint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának IV. évfolyamos hallgatója, Prof. Dr. Görög Márta dékánasszony témavezetésével készített pályaművet, „Az üzembentartói felelősség vizsgálata Novotni Zoltán munkássága nyomán” címmel. Dolgozatában bemutatta, hogy miként változott az üzembentartói felelősség, ki tekinthető üzembentartónak, valamint, hogy mikor szűnik meg a veszélyes üzemi jelleg.

 unnamed

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének felkért oktatóiból álló zsűri bírálta el a pályázatokat, és sorrendet felállítva tett javaslatot a Novotni Alapítvány kuratóriumának a pályadíjak odaítéléséről.

Az SZTE hallgatója III. helyezést ért el, valamint lehetőséget kapott, hogy a tanulmányát publikálja a Miskolci Jogtudó 2019 őszi számában (https://jogtudo.uni-miskolc.hu/lapszamok/455/MISKOLCI-JOGTUDO---20192--szam).

 

Gratulálunk sikeréhez!