cent

Centenáriumra hangolódva

Az ÁJTK egy centenáriumi ünnepi programsorozattal készül az első szegedi tanév 100. és a Kar alapításának 150. évfordulója alkalmából, amely kapcsán kartörténeti emlékeket teszünk közzé digitalizálva.

60 éve hunyt el Polner Ödön

“Polner Ödön hetven éves,” SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/20166.”


POLNER ÖDÖN

(1865–1961)


I. Életrajz


Polner Ödön 1865. március 15-én született a Békéscsaba mellett található Fürjes- pusztán, és e családi kúriában töltötte kisgyermekkorát is. Ősei többnyire német eredetű kézművesek voltak, akik közül többen magyar nemességet is nyertek. 1873-ban, a 8. életévét betöltve Pestre került továbbtanulás végett nagybátyja családi otthonába, hogy a 3. elemi osztályt elkezdhesse. Az evangélikus elemi iskola 4. osztályának elvégzése után 1875 szeptemberében íratták be a Deák téri evangélikus főgimnáziumba, amely ekkor már 8 osztályos volt. Felsőfokú tanulmányait a műegyetemen kezdte meg, de egy félév elteltével átiratko- zott a budapesti egyetem jogi karára, és itt avatták jogi doktorrá 1889-ben. Hivatali pályáját, a gyakorlati életet 1889. október 30-án kezdte meg a budapesti ki- rályi törvényszéken mint joggyakornok. Emlékiratából tudjuk, hogy igazi szakmai célja- inak ugyanakkor az egyetemi tanárságot tekintette. Közjogi érdeklődését és felkészült- ségét már ekkor is bizonyította azzal, hogy a budapesti királyi magyar tudományegye- tem által meghirdetett pályázatra 1890 elején pályatételt dolgozott ki Magyarország és Ausztria közjogi viszonyáról, amelyért 200 Ft. megosztott pályadíjjal jutalmazták. E munkáját saját költségén 1891 nyarán ki is nyomtattatta.2


Polner jogakadémiai, illetve egyetemi tanári ambíciói eléréséhez hasznosnak tekin- tette, ha bejut az Igazságügyi Minisztériumba. Szilágyi Dezső minisztersége alatt és az ő segítségével ez a kívánsága is teljesült, mert 1891 augusztusában a járásbírósági műkö- dés alól felmentették, és további szolgálattételre az Igazságügyi Minisztériumba rendel- ték be. A minisztériumban több fontos törvényjavaslat és államközi szerződés előkészí- tésében vett részt, de emellett folytatta tudományos munkáját is. Habilitációs szándéka megerősítése érdekében Lechner Ágoston a közjog egyetemi tanára és a pályadíj- nyertes pályázat egyik bírálója javaslatára egy újabb munkát publikált minisztériumi fogalmazó korában. 1893-ban megírta és a Jogi Szemle elnevezésű új folyóiratban meg is jelentette A végrehajtó hatalom a magyar alkotmányban3 című művét. Életrajzában


1 A tanulmány e részénél nagyban támaszkodtunk, Polner Ödön saját életéről szóló írására, mely egyik unokája szerkesztésében könyv alakban is kiadásra került: POLNER 2008. Segítségünkre volt továbbá az unoka megemlé- kezése az SZTE jogi kara által szervezett tudományos ülésről készített kötetben: HAVASS 2008.

2 POLNER 1891.

3 POLNER 1893.

 

ezt a munkáját az összes munkái között a „legmagasabb fokra” értékelte. Ez alapján habilitált 1895-ben és a magyar közjog magántanára lett a budapesti egyetemen. 1905- ben egyetemi rendkívüli tanárrá nevezték ki. 1908-ban lett az MTA levelező tagja, és mint ilyen, az 1912-ben tartott székfoglaló értekezésében ismét Magyarország és Ausztria kapcsolatának jogi alapjával foglalko- zott. A munka nyomtatásban is megjelent Concha Győző egyetemi tanárságának negy- ven éves emlékére kiadott Ünnepi Dolgozatokban.4


Az 1912. évi XXXV. tc. két új egyetem felállításáról rendelkezett Pozsonyban és Debrecenben. (Az egyetemi székhely elnyerésére Szeged városa is pályázott, de nem járt sikerrel.) Pozsonyban 1912-ben egyelőre egykarú egyetem, csak jogi kar jött létre. Itt, az Erzsébet Tudományegyetemen lett Polner 1914-ben a közjog és a politika nyilvá- nos rendes egyetemi tanára. 1915/16-ban a jog és államtudományi kar rektori hatáskör- rel felruházott dékánja volt. Az utolsó Pozsonyban töltött tanévben, 1918/19-ben, a cseh megszállás (1919. január 1.) idején az egyetem rektori tisztét is betöltötte. A cseh ható- ságok az egyetem működését felfüggesztették, és a tanárokat rendőri felügyelet alá helyezték. 1919. február 4-én Polnert is letartóztatták rövid időre, később pedig kb. hat hétre internálták Morvaországba.


A trianoni békeszerződés után Pesten, majd Pécsett tanított. A pécsi egyetem a pozso- nyi egyetem jogutódja volt, aminek Pécsre helyezésében Polner is komoly részt vállalt. Polner Ödön 1923-ban – hogy közelebb legyen szülőhelyéhez, Fürjeshez –, elfogad- ta a szegedi egyetem meghívását, és itt a Közjogi Tanszék élére került. Ezt a tisztséget 1935-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig ő töltötte be. Tanszékvezetői munkája mellett kétszer volt prodékán (1926/27 és 1929/30-as tanév), 1927/28-ban prorektor, és 1928/29-ben Polner volt a jog- és államtudományi kar dékánja. 1931-től nyugdíjba vonulásáig társszerkesztője a szegedi kar tudományos kiadványának, az Acta Juridico – Politicanak. 1935–1938-ig ő volt az ún. Diákvédő Iroda vezető egyetemi tanára. Polner Ödön professzor 70. születésnapjáról 1935-ben a szegedi jogi kar nagy ünnep- ség keretében emlékezett meg, és itt került átadásra a tiszteletére írt két kötetből álló em- lékkönyv is neves jogtudós „kortársai” tanulmányaival. Az I. kötet szerzői között találhat- juk Buza Lászlót, Csekey Istvánt, Ereky Istvánt, Finkey Ferencet és Horváth Barnát. A Szegedi Egyetemi Luther Szövetség szintén emlékkönyvet adott ki Polner Ödön 70. szüle- tésnapja, és fővédnökségének 10 éves jubileuma alkalmából – az előszó megfogalmazása szerint –, „egy széleskörű áldásos munkásságot kifejtő egyéniségnek szentelve.”5

Tudományos tevékenysége elismerésének csúcspontját az jelentette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Székfoglaló előadását Az államélet néhány főbb kérdése címmel tartotta, amely 1935-ben nyomtatásban is megjelent.6 1945-től Polner Ödön az MTA tiszteletbeli tagja volt, de 1949-ben ún. tanácskozó taggá minősítették le. 1952-ben a „szocialista minősítési rendszer” értelmében a tudományok doktora címmel „jutalmazták.” Az MTA Közgyűlése csak halála után, 1989-ben állítot- ta vissza a tudós akadémiai rendes tagságát


4 POLNER 1912.

5 Az emlékkönyvet összeállította Dr. Benkő László elnök. Szeged, 1935. 101. p.

6 POLNER 1935.

 

Polner Ödön nyugdíjazása után sem szüntette meg kapcsolatát a szegedi egyetem- mel. Három éven át volt vezetője a már említett diákvédő irodának, ahol nap mint nap fogadta a segélyt kérő diákokat. Nagy intenzitással folytatta szakmai munkáját a közjog aktuális kérdéseiről és többek között a jeles magyar közjogászok munkásságáról. Ezek többsége publikálásra is került, de egy részük csak kéziratban maradt az utókorra. Polner életrajzában külön is említést tesz az 1943-ban megjelent könyvéről A magyar korona felső részének kérdéséről,7 és arról a kéziratban maradt 49 oldalas bírálatról, amelyet a rendjelek és kitüntetések történelméről 1943-ban kiadott munkáról készített. Az egykor ünnepelt tudós a II. világháború alatt és azt követően rendkívül méltatlan helyzetbe került, és a családján kívül szinte mindenét elveszítette, ami fontos volt szá- mára. A háborús körülmények normalizálása után az 1950/51. tanév végéig ő adta elő a szegedi jogi karon az összehasonlító alkotmányjogot. Egyes tanártársaival és volt diák- jaival ezután is tartotta a kapcsolatot. Kiemelést érdemel közülük Buza László és idősb Martonyi János, aki dékánként később a temetésén a búcsúbeszédet is tartotta.8 Egykori tanítványa Antalffy György szintén tisztelettel viseltetett iránta, és néhány kérése kap- csán támogatta is a mellőzött idős professzort. Polner Ödön 1961. február 7-én, 96 esztendős korában hunyt el Szegeden. A Belváro- si temetőben lévő sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. Polner Ödön halálát követően a Szegedi Egyetem 1965-ben emlékülést rendezett volt professzora születésének 100. évfordulója alkalmából. 2008. október 10-én pedig a Polner család valamint a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara emléktáblát avatott volt lakásának falán a Klauzál tér 5. szám alatt. E nap délutánján tudományos ülésre is sor került, amelyről ünnepi kötet jelent meg.9


II. Tudományos munkásság


A 19. század második felében a magyar közjogtudományt az ún. jogtörténeti iskola, a történeti-jogi irányzat uralta, amelyet jelentős részben a feudális közjogi intézmények, mint a „nemzeti ellenállás” eszközeinek leíró jellegen alapuló dicsőítése jellemeztek.10 Polner Ödön tudományos munkásságának kezdete a 19. század utolsó évtizedére esett, amikor a magyar közjogtudományban is uralomra jutott az ún. dogmatikai iskola. A közjog művelésének ez az új irányzata Németországból eredt, az iskola klasszikus művének Paul Laband (1838–1918) 1876-ban kiadott a Német Birodalom államjogáról (közjogáról) szóló munkáját szokták megnevezni. Nagy Ernő (1853–1921) Laband magyarországi tanítványaként 1887-ben megjelent tankönyvében11 már szembeszállt az addig uralkodó jogtörténeti irányzattal, és ezzel meghatározó szerepet játszott a dogma- tikai iskola meghonosításában. „Nem állok egyedül azzal a nézettel, miszerint az állam- jogi tárgyalásnál az ún. történeti módszer kizárólagos alkalmazása nem megfelelő már.


7 POLNER 1943.

8 Szintén Martonyi János írta azt a rövid megemlékezést, amely a Jogtudományi Közlöny 1961. évi 4. számá- ban jelent meg. 235. p.

9 KISS 2008.

10 L. erről: TAKÁCS 1959, 56. p. és ACZÉL-PARTOS 2008, 1. p.

11 NAGY 1887.

Részlet Kiss Barnabás a FORUM Acta Juridica et Polica folyóirat X. évfolyamának 1. számában megjelent tanulmányából. p. 587-606. http://acta.bibl.u-szeged.hu/70549/1/juridpol_forum_010_001.pdf


polnerrr_450x330

 

Liebmann Béla, “Előadás az aulában,” SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/17767.


A Hungaricana adatbázisban a Szegedi egyetemi jegyzőkönyvek, 1909-1980 Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar ülései, 1934-1935 lévő jegyzőkönyvi feljegyzés az ünnepélyes ülésről.

1935. április 6. Ünnepi ülés a 70 éves Polner Ödön köszöntésére

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZEGED_SZTE_JogiKT_1934-1935/?pg=235&layout=s


MTA székfoglaló értekezése

Polner, Ödön: Az államélet néhány főbb kérdése : székfoglaló értekezés

http://real-eod.mtak.hu/3097/1/MTA_Konyvek_112537_000802562.pdf

MTA Jogtudományi Bizottság kiadványai 6. (Budapest, 1935)


Polner Ödön-emléktábla Szeged Klauzál tér 5. (Bánvölgyi László munkája)

“Az emléktábla szövege:

Ebben a házban élt Polner Ödön jogtudós (1865-1961) egyetemi tanár, akadémikus, a magyar dogmatikai iskola megalapítója-

Állították: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány kara és családjának tagjai 2008

A tábla avatására 2008. október 10-én, Polner Ödön szegedi egyetemi tanárrá történő kinevezésének 85. évfordulóján került sor.


Dékánként, pro rektorként jelentős mértékben járult hozzá a Jogi Kar tudományos megszervezéséhez. Számos jegyzet, tanulmány, tudományos szakirodalom szerzője, kiváló egyetemi tanár, elméleti jogász. A debreceni egyetem díszdoktora volt.

1961. február 7-én hunyt el Szegeden. A Belvárosi temetőben lévő sírját a Nemzeti Kegyeleti Bizottság nemzeti sírhellyé nyilvánította.

https://www.kozterkep.hu/9825”


polnerrrr_230x154


Gyászjelentése a Délmagyarország. 51. évf. 35. sz. 1961. február 10. p.6.


Sírja a Belvárosi Temetőben található: X-4-290.


Feltöltés ideje: 2021. március 17.


175 éve született Concha Győző


gyozo_1(1846–1933)
“Concha Győző,” SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/2511.

I. Életrajz

„Gróf Tisza István politikai eszméit vallotta magáénak. A konzervativizmus elkötelezett támogatója, mélyen hívő katolikus, akiben a későbbi baloldali rezsimek a Ferenc József-i kor és a Horthy-rendszer egyik fő támaszát és ideológusát látták” – e szavakkal jellemezte Concha Győzőt munkásságának mai kutatója, Koi Gyula.

1846. február 10-én született a Veszprém vármegyei Marcaltőn, a felmenői spanyol eredetű olasz családból származtak, az ősei Milánóból érkeztek Magyarországra, pontosabban Nagyszombatra a 18. század elején. Atyja Concha János, az Amadé grófi család számtartója (gazdatisztje), édesanyja Járányi Franciska volt. Az Amadék a nagybirtokaik mellett gazdag családi magánlevéltárral is rendelkeztek.

Előbb a pápai Szent Benedek Rendi Gimnáziumban, majd 1860 és 1864 között a győri Bencés Főgimnáziumban tanult, a katolikus neveltetés szellemi öröksége végigkísérte a későbbi életútján. Szerzetes tanárai közül számosan gyakoroltak rá hosszan tartó hatást: különösen Vaszary Kolos és Horváth Cirill József a történelmi előadásaik által. A korabeli győri ifjúság általában is a történelem, a szépirodalom és a művészetek iránt mutatott érdeklődést, a városban számos 1848-as szellemiségű értelmiségi lakott. Concha egy nagyon változó korban nőtt fel: az 1860–61. évi birodalmi közjogi reformok enyhítették a német dominanciát a hazai középfokú és felsőoktatásban, benne az akadémiai jogászképzésben. A győri németség sem volt magyarságellenes a kultúrát tekintve, még ha szükségképpen politikailag inkább az osztrákokkal szimpatizált is.

Concha Győző 1864 és 1869 között hallgatott és tanult jogot a pesti Magyar Királyi Tudományegyetemen, midőn már a magyar lett az elsődleges tanítási nyelv – igaz, némely professzor végül sosem tanulta meg e nyelvet –, a megindult politikai folyamatok, valamint a kiegyezés pedig egyre nagyobb lehetőséget adtak a motivált hallgatóknak bekapcsolódni a közéletbe. Concha Deák-párti nézeteket vallott, és részt vett a katolikus ifjúsági mozgalmakban is, a francia kortárs Charles de Montalembertet olvasta – róla később írt is – a szabad egyház, szabad szellem eszméje jegyében; bár ővele ellentétben az egyetemi ifjúság többsége a hazai római katolicizmus konzervativizmusát akkor épp nem találta követendőnek. A kedvelt professzorai közé leginkább Pauler Tivadar, Karvasy Ágoston, Wenzel Gusztáv és Kautz Gyula tartozott, míg egy félévben a bécsi egyetemen az európai hírű közjogász, Lorenz Stein (egykorú magyar átiratban: Stein Lőrinc) szemináriumait látogatta előszeretettel. Az ő hatására, még részben a tanulmányai alatt A municipális rendszer jelen állása Európában címmel írt egy, az universitas által díjazott, terjedelmes pályaművet, ami a Budapesti Szemlében jelent meg. Ezzel alapozta meg a szakmai hírnevét.

Az egyetem elvégzése után, 1869-ben Horvát Boldizsár, a dualizmus korának első magyar igazságügy-minisztere bírósági segédfogalmazónak nevezte ki a Pesti Királyi Táblára, ahol 1870-től már fogalmazóként tevékenykedett. Három és fél évet töltött ott el, mialatt köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett. 1870-ben néhány hónapig még gr. Andrássy Gyula gyermekeinek helyettesítő nevelője is volt a Bécs melletti Hetzendorfban.

A kolozsvári tudományegyetem alapításakor, 1872-ben kezdődött el ismert pályája, miután az első professzorok egyikeként nyilvános rendkívüli tanárrá nevezte ki az uralkodó Erdély kulturális fővárosába. Az új egyetem karain feltűnően sok volt a húszas éveiben járó vezető oktató, mivel a fővárosból Kolozsvárra az idősebbek nem szívesen mentek el. E fiatalok közé tartozott Concha is a maga huszonhét évével. Jól mutatja az egyetemszervezés személyi hátterének nehézségeit, hogy csak a következő évben habilitált politikatanból Budapesten, addig tulajdonképpen a megfelelő képesítés nélkül töltötte be az állást. De ebben nem volt egyedül. A kolozsvári tanári karból számosan csak ideiglenesnek tekintették a státuszukat, s a nem erdélyiek láthatóan a fővárosba való visszatérésüket fontolgatták: Concha is közéjük tartozott, hiszen a vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1873-ban a pesti jogi kar alkotmányi és közigazgatási politika tanszékére kiírt pályázatra benyújtotta a jelentkezését a szintén Kolozsvárra kinevezett Korbuly Imrével és Pisztóry Mórral együtt – ekkor még sikertelenül. A fővárosi egyetem Horn Edét támogatta volna, azonban az állást végül a későbbi igazságügyi reformer, az egyébként nagyváradi születésű Szilágyi Dezső tölthette be, aki 1889-ig oktatta a politikatant. (Érdekesség, hogy Szilágyi testvére, Ete viszont Kolozsvárott lett orvosprofesszor.)

Végül 1874-ben Concha nyilvános rendes tanári kinevezést nyert Erdély egyetemére, ahol e minőségében 1892-ig működött. Az 1882/83. és az 1889/90. tanévekben a jogi kar dékáni tisztét is betöltötte. A főkollégiumi tárgyait rendszerint Alkotmányi és közigazgatási politika (ez volt a tanszéke elnevezése is), Kormányzati és közigazgatástan, Közigazgatási politika, valamint Alkotmánytan címeken hirdette meg. Kéziratban fennmaradt egy kiskollégiumának tananyaga is: Az államtan története a legújabb korban, különös tekintettel a sociologikus irányra. Ő képviselte a jogi kart Bolognában, az ottani egyetem alapítása nyolcszázadik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi találkozón 1888-ban. A kolozsvári közéletben részt vállalva az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet választott tagja, az Erdélyrészi Nőiparegylet alelnöke, valamint a thj. város törvényhatósági bizottságának tagja volt. „20 esztendőt töltött el Kolozsvárott s e 20 esztendő alatt ugyanazzal a munkás és önfeláldozó szeretettel küzdött és dolgozott az ő tágabb körű családjáért, az egyetemi ifjúságért s új szűkebb hazájáért, Kolozsvárért és Erdélyért, mint amelyet Politikájában a társadalmi élet egyik legfőbb mozgató ereje gyanánt állított olvasói elé. […] Már Kolozsvárott kibontakozott, Budapesten mindössze jobban szembeötlött tanári működésének az a jellemvonása, hogy hallgatóinak nemcsak az értelméhez, de a szívéhez is hozzáférni iparkodott. Érdeklődött tehát a sorsuk iránt; felkarolta törekvéseiket; figyelemmel kísérte pályafutásukat; a tehetségesebbek számára ösztöndíjakat eszközölt ki; tanulmányútjuk alatt felkereste őket leveleivel; megkövetelte, hogy leveleire válaszolva külföldi benyomásaikról beszámoljanak” – fogalmazott évtizedekkel később a nekrológjában a barát és pályatárs Ereky István.

1886-ban, tehát még a Kolozsvárott töltött évei alatt lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, azonban 1892-ig kellett várnia, hogy a főváros egyetemére kerülhessen, és ott átvehesse a politika oktatását, miután Szilágyiból miniszter lett, Kerkápoly Károly pedig elhalálozott. A jogi kari dékán teendőit Budapesten az 1901/2. és az 1915/16. tanévekben látta el. Az egyetemi oktatás szabadságáról vallott vezérelvét hűen tükrözi az alábbi eset: amikor a jogbölcsész Pikler Gyula tanításai ellen a sajtó hatására kisebb „forradalomra”, tüntetésre és tettlegességre került sor a tanteremben 1901-ben, a professzor védelmében a kar vezetői Concha indítványára mondták ki – noha egyébként személy szerint „nagy elvi ellentétek választották el Piklertől” –, hogy a tanszabadság elvét magukra nézve mindig kötelezőnek, a kar tudományos lelkiismerete és testületi becsületének ellenőrzése alatt álló értéknek tekintették, s ennek nyomán a rendzavarókat a kari tanács szigorú büntetésben részesítette.

Végül 1900-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává, majd 1914-ben igazgatósági, 1931-ben tiszteletbeli tag. 1913 és 1919 között az MTA II. (jogtudományi) szakosztályának elnöke, 1922 és 1925 között az akadémia alelnöke volt, ezzel párhuzamosan 1916-ban a Szent István Akadémia tiszteleti tagja, 1922-ben a másodelnöke is lett. 1903-ban udvari tanácsosi címmel tüntették ki, az évtől 1918-ig az országgyűlés Főrendi házában is tagsággal bírt, az 1927-ben Felsőház elnevezéssel újjáalakított arisztokratikus kamarában pedig a kormányzó által élethosszig kinevezettek sorába léphetett. A Kolozsvárról időközben Szegedre menekült Ferenc József Tudományegyetem a díszdoktorává fogadta 1927-ben. Ugyanattól az évtől az Országos Legfőbb Fegyelmi Bíróság munkájában is részt vett.

Az aktív évtizedek után Concha Győző 1928-ban vonult nyugalomba, miután ötvenhat évet töltött a katedrán. 1933. április 10-én hunyt el Budapesten.

Részlet: Antal Tamás: Concha Győző, 1846-1933. In: Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, (10) 1. pp. 141-154. (2020) megjelent tanulmányából. http://acta.bibl.u-szeged.hu/70741/

Bejelentekés után a familysearch.org oldalon látható a keresztelési bejegyzése a marcaltői római katolikus keresztelési akv. 12/1846. sz.(rekordszám4164)

"1846. 11.dik február - megkereszteltetett neve: Victor István Sándor, szülei Nemzetes Concha János Ur és Járányi Francisca Asszony kath. nemzetes számtartó, Marczaltheö, kereszt-atyák kereszt-anyák Polyenna István(?), Polyenna Anna(?)

gyozoo_450x330

Feltöltés ideje: 2021. március 17.

180 éve ezen a napon született Jenei Viktor


jenei_viktor_250x250

Jenei Viktor (1840-1887)

Jogbölcsészet, nemzetközi jog (1872-1887)



Jenei Viktor tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, 1859-től 1861-ig ösztöndíjjal Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott. Amikor azonban 1861-ben az erdélyi protestáns főiskolákban 12 évi szünetelés után újra kezdetét vette a jogi oktatás úgy döntött inkább a jogi pályát választja. Így lett az erdélyi részek jogtudósának Dosa Eleknek a tanítványa és 1861-62-között Marosvásárhelyen tanulta a jogot. Tanulmányai mellett már akkor kitűnt társai közül és Szent-István koráról írt jogtörténelmi tanulmányával a főiskola első pályadíját nyerte el. 1862-től 1865-ig a pesti egyetemen folytatta tanulmányait s végezte jog- és államtudományi tanulmányait.


Pesti tanulmányai alatt Thaly Kálmán Nemzeti Képes Ujságánál dolgozott 1862-ben, mint segédszerkesztő, 1861-tól 1865-ig Szőnyi Pál fiúnevelő intézetében, mint nevelő tevékenykedett. Az 1865-68. évi országgyűlés idejére id. gróf Teleki Domokos, Marosszék egyik képviselője vette magához „kis követ” beosztásba.


Miután 1866-ban letette a két első szigorlatot az erdélyi ev. ref. egyházkerület egyházi főtanácsa megválasztotta a székelyudvarhelyi főiskolához rendes jogtanárnak. 1868 nyarán letette a harmadik szigorlatot is és a jog- és államtudományok doktorává avatták.


Az erdélyi egyházkerület, a kolozsvári egyetem felállításának reményében, 1870-ben felfüggesztette négy főiskolájában a jogi oktatást, így Jenei a székelyudvarhelyi főiskolában a bölcseleti tárgyakat vette át, és egyidejűleg megválasztották az iskola jogügyeinek vezetésével megbízott igazgató-tanárnak is.


A kolozsvári királyi tudományegyetem felállításával 1872-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, az észjog, jog- és államtudományi „encyclopaedia” és a protestáns egyházjog előadásával bízták meg. 1872-től haláláig a kolozsvári egyetem Észjog, Encyclopediai és Protestáns Egyházjog Tanszékének /1872-1874/, majd a Nemzetközi Jog Tanszékének /1875-1887/ rendes tanára. Ekkor jelent meg például „Észrevételek némely vegyes házasságok érvényessége kérdéséhez” c munkája.


Tanári munkája mellett az egyház szolgálatában is számos tisztséget töltött be. Kolozsvárra költözése után nem sokkal a református egyházközség jogi gondnokává, később a kolozsvári egyházmegye egyházkerületi képviselőjévé, majd 1878-ban az egyházkerület igazgatótanácsosává választották. Tagja lett a városi és az egyházközségi iskolaszéknek, igazgató-tanácsosa a Fröbel-gyermekkert intézetnek, felügyelő bizottsági tagja a városi felsőbb leányiskolának és elnöke a szegény tanulókat segélyező egyesületnek. Munkatársa volt a kolozsvári Család és Iskolának. 1887. október 8-án hunyt el Budapesten. (Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)


Részletek a FORVM Acta Juridica et Politica. A Szegedi Tudományegyetem professzorai I. 10. évf. 1.sz. p. 343-355. megjelent tanulmányból.

http://acta.bibl.u-szeged.hu/70549/1/juridpol_forum_010_001.pdf


SZALAI ANIKÓ ‒ SZIEBIG ORSOLYA JOHANNA


JENEI VIKTOR (1840–1887)

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a kor kimagasló jogászának és a Kolozsvári Tudományegyetem rendes tanárának, Jenei Viktornak, rövid életpályáját és szakmai munkásságát. Továbbá, kitekintés történik a nemzetközi jogi oktatás történetének kezdeti időszakára és formálódására Magyarországon. Jenei Viktor tudományos művei közül a Jogtudományi Közlönyben megjelent, a vegyes házasságok kérdésére vonatkozó cikkei maradtak fenn, így a tanulmány részletesen foglalkozik azok elemzésével.


I. Életrajz

Jenei Viktor 1840. december 23-án Marosvásárhelyen született, népes családba, tíz gyermek közül ő volt a legfiatalabb. A család zaklatásnak és üldözésnek volt kitéve az idősebb testvérek 1848-as forradalomban való részvétele miatt. Édesapjának elvesztése után tanulmányait önerőből végezte: először szülővárosának kollégiumában, majd a Budapesti Tudományegyetemen. 1859 és 1861 között két esztendőt Bécsben töltött. Kezdetben a mérnöki pályára készült, azonban mikor Erdélyben újranyitották a jogi fakultásokat, érdeklődésének és pályaterveinek megfelelően, oda jelentkezett.1 Oktatói pályafutása korábbi tanárának – Dósa Eleknek – a támogatásával indult, akinek ajánlására 1867-ben a székelyudvarhelyi református főiskola jogtanárává választották. A kolozsvári jogakadémia újraszervezésével az udvarhelyi jogi tanfolyam megszűnt, így Jenei a történelem és irodalom tanszéken helyezkedett el. Székelyudvarhelyet 1872-ben hagyta el, amikor Kolozsvárra hívták, az újonnan alakuló jogi karra.2 A Kolozsvári Tudományegyetem 1872-ben nyitotta meg kapuit, négy karának egyike a jog- és államtudományi volt, amely észjog, enciklopédia és protestáns egyházjog tanszékére Jenei Viktort rendes tanárrá nevezték ki.3 A jogbölcseleti oktatás megszervezése egyértelműen Jenei nevéhez kötődik: 1872-es kinevezését követően 1887-ig, vagyis tizenöt éven át adta elő többek között a „jogbölcsészet” tárgyat.4 A jogi karon eredetileg 12 tanszéket szerveztek, amely az évek során továbbiakkal bővült. Így lett Jenei 1875 és 1887 között a Nemzetközi Jogi Tanszék rendes tanára. 1879 és 1880 között a jogi kar dékáni posztját is betöltötte.5 Jenei Viktort azonban nem csupán képzésszervező és oktatói munkásságáról ismerjük, hiszen már igen fiatal korától kezdődően részt vett a kor közéletében is. Id. gróf Teleki Domokos, Marosszék egyik képviselőjének hívására mint „kis követ” vett részt az 1865-68-as országgyűlésen. Kolozsvárra költözését követően a református egyházközösség jogi gondnoka lett, majd a kolozsvári egyházmegye egyházkerületi képviselője, végül 1878-tól az egyházkerület igazgatótanácsosa. A városi és egyházközségi iskolaszék tagja, ezentúl több felügyelői és igazgató-tanácsosi posztot is betöltött. 1871-ben kötött házasságot Szentesi Rózával, három gyermekük született.


Jenei Viktor mindössze 47 évesen, 1887-ben, Budapesten hunyt el.


II. Tudományos munkásság

Sajnálatos módon életpályáról több forrás lelhető fel, mint széles körű szakmai munkásságáról, így Jenei Viktor tudományos tevékenységéről csekély szakirodalmi értékelés maradt fenn, amelynek számos oka ismert. Jenei Viktor pályája közepén, negyvenhét évesen hunyt el. Élete során különösen aktív volt a közügyekben és közéleti tevékenységekben, fáradhatatlan buzgalmat fejtett ki Kolozsvár törvényhatósági, társadalmi és politikai közéletében,”7 valamint az erdélyi református egyházban.8 A kevés idő mellett személyes természete sem kedvezett a tudományos alkotások publikálásának, a Vasárnapi Ujságban megjelent nekrológja szerint „igen szigorú birája volt önmagának, s bár észjogi tankönyve évek óta egészen készen áll, minden előadási cziklus rendén újabb és újabb átdolgozás alá vette, s mint bizalmasan mondogatá: érni hagyja.”9


1 DÖMÉNY 1882, 141. p. DÖMENY JÓZSEF: Zsinati Emlékkönyv a magyarországi Reformált Egyház 1881. október 31. es november 24-ig Debreczenben tartott országos zsinatán jelenvoltak életrajzából. Nyomatott Szammer Imrénél. Székesfehérvar, 1882.


2 GAZDA 1997, 200. p. GAZDA ISTVAN: Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvari Tudományegyetem – Emlékkönyv. I.kötet. Magyar Tudománytörteneti Intézet. Piliscsaba, 1997.


3 KOKOLY 2010, 4–5. pp. KOKOLY ZSOLT: A kolozsvári (magyar) jogászképzés történetének rövid áttekintése. In: GARACZI IMRE – SZILAGYI ISTVAN: A kultúra, a tudomány és a nemzet helyzete a Kárpát-medencében. Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány. Veszprém, 2010.


4 SZABADFALVI 2016, 214. p. SZABADFALVI JOZSEF: A kolozsvári egyetem szerepe a magyar jogbölcseleti gondolkodás megújításában. Acta Univ. Sapientiae. Legal Studies. 5. évf. 2016/2. 213–237. pp.


5 GAZDA 1997, 200. p.

6 DOMENY 1882, 142. p.

7 GAZDA 1997, 200. p.

8 HI 1887, 798. p. HI: Négy Halott. Jenei Viktor. Vasárnapi Újság. 1887. XXXIV. évf. 48. sz. Budapest, 1887.


9 HI 1887, uo. HI: Négy Halott. Jenei Viktor. Vasárnapi Újság. 1887. XXXIV. évf. 48. sz. Budapest, 1887.


„A Jeneiről szóló újságcikkeket, halálát követő nekrológokat olvasva jólelkű, elhivatott ember személye rajzolódik ki, akit kortársai tiszteltek és megbecsültek. Kezdeményezései – mint a szegény sorsú gyermekek segítésére létrehozott Rongyos Egylet – arra engednek következtetni, hogy a keresztyényi gondolkodást és erkölcsöt nem csupán mímelte, hanem annak elkötelezett gyakorlója is volt. Bár fiatalon, 1887-ben mindössze 47 esztendősen hunyt el, szellemi öröksége még sokig élt, fenntartotta emlékét. Jenei Viktorról szóló tanulmányunkat a jogtanári beköszönő értekezéséből származó soraival zárjuk, amely híven tükrözi elhivatottságát: „a professor ne csak tudós, hanem hasznosan tanitó is legyen […] Már itt meg van érintve, hogy a tanár hivatása túlterjed az egyszerű tanításon. S valóban a tudományok el tanítása magában véve feladatunknak csak kisebb részét képezi! A tanítással együtt jár a nevelés. Nevelés közben a feladat képezni a kedélyt, nemesíteni a szivet ‒és ifjainknál letenni azon alapkövet, melyen később a jellem be nem vehető sziklavára fog felépülni.”


kozlony1_550x521

Észrevételek némely vegyes házasságok érvényességi kérdéséhez I. Jogtudományi Közlöny. 16. évf. 34. sz. 1879. p.265-266.

Észrevételek némely vegyes házasságok érvényességi kérdéséhez II. Jogtudományi Közlöny. 16. évf. 34. sz. 1879. p. 273-275.

http://real-j.mtak.hu/2205/1/JogtudomanyiKozlony_1879.pdf


jenei

http://epa.oszk.hu/00000/00030/01760/pdf/01760.pdf


A 30 éve ezen a napon elhunyt Kovács Istvánra emlékezünk


kep_330x330
“Kovács István,”SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/2904.

Az alábbi életrajz olvasható a Szegedi egyetemi almanach : József Attila Tudományegyetem : 1921-1995 kötet 46. oldalán:

kep2_330x330
kep3_450x330

“Díszoklevél átadása,”SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/19841.

„A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara tudományos közleményeinek sorában kiemelkedő, ugyanakkor különleges jelentősége van az Acta Juridica et Politica XL. kötetének. A jelen kiadvány azokat a tanulmányokat, dolgozatokat tartalmazza, amelyeket a Kar tagjai, a társkarok professzorai, a tanítványok és munkatársak készítettek dr. Kovács István akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár oktatói működésének negyven éves jubileuma alkalmából. A tiszteletadást és a nagyrabecsülést kifejező ezen megnyilvánulás sajnálatos különlegességét az adja, hogy Kovács István professzor nem élhette meg hetvenedik életévének betöltését, hiszen már 1990. november 29-én hosszú, fájdalmas betegség után elhunyt, így ez a kiadvány poszthumusz emlékkötet lett. Kovács István 1921. szeptember 21-én született Nyírbátorban, a régi Szabolcs és Szatmár megyék határvidékén. Állam- és jogtudományi tanulmányait a Debreceni Tudományegyetemen végezte a második világháború időszakában. 1943-ban szerzett jogi doktorátusával ügyvédjelölt lett. Innen vezetett útja 1945- ben a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány tisztviselői közé. Egészen fiatalon került 1947-48-ban Veszprém megye alispáni székébe. 1950-ben a szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára kapott meghívást az államjog oktatására, és a rákövetkező évben — a szegedi megbízásával párhuzamosan — az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese lett. A szegedi Állam- és Jogtudományi Karon 1954 októberétől kezdődően tanszékvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 1954- ben szerezte meg az állam- és jogtudomány kandidátusa, 1962-ben pedig az állam- és jogtudomány doktora tudományos fokozatot. 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 11 évvel később — 1976-ban — pedig annak rendes tagjává választották. E rövid megemlékező írás nem alkalmas dr. Kovács István akadémikus tudományos munkásságának részletes elemzésére és értékelésére. Ehhez tudományos életműve túlontúl gazdag és széles körű, hiszen közleményeinek száma messze meghaladja a százat. Elméleti vizsgálódásait tankönyvek, jegyzetek sora, nagyszámú tanulmánykötet, folyóiratszerkesztői és tudományszervezői tevékenység kísérte és egészítette ki. Főbb kutatási területei az alkotmányfejlődés törvényszerűségei, a jogforrási rendszer alkotmányos' alapjai, a közigazgatás alapintézményei, az állampolgári jogok, az alkotmányjog tudományának fejlődése, az európai államok alkotmányainak áttekintő bemutatása. Jelentősebb publikációi is e 5 témakörökből születtek. Egyik szerzője volt a magyar állam- és jogtudomány egyik legnagyobb vállalkozásának, az Állam- és Jogtudományi Enciklopédiának. Az utóbbi években jelentek meg Európa alkotmányait bemutató azon kötetek, amelyeknek ugyancsak szerkesztője és egyik szerzője volt — a szegedi tanszéki kollegák aktív közreműködésével. Munkásságát a mély történeti megalapozottság, az összehasonlító szemléletmód és a problémák gyökeréig hatoló elemzés jellemezte. Ennek elismerése volt a számos hazai és külföldi kitüntetés, a magyar és a nemzetközi tudományos életben betöltött tisztségek. 1981. január 1-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója lett. Több mint 10 éven át vett részt a Nemzetközi Közigazgatástudományi Társaság vezetésében; a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság végrehajtó bizottságának tagja (Belgrád), az Összehasonlító Jogi Akadémia rendes tagja (Strassbourg), továbbá a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia (Tunis) tagja volt. Elgondolásait nem mindig tudta érvényesíteni, javaslatait sokszor mellőzték, vagy csupán részben, megkurtítva fogadták el. Rá is illett az a szállóigévé vált mondás, amely szerint tudta, hogy mit kellene tenni, de végül tette, amit lehetett. Távolról sem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk Kovács István professzorról, mint oktatóról, pedagógusról. Az ifjú jogász nemzedékek egymást követő generációit oktatta négy évtizeden át az államjog/alkotmányjog rejtelmeire. Akik hallgatói voltak, azok számára mindig imponált rendkívüli tárgyi tudása, széles körű műveltsége, bölcsessége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kar hallgatói 1985-ben a JATE Kiváló Oktatójává választották. Jelentős részt vállalt a jogi oktatás újjászervezésében, több mint 10 éven át volt elnöke a Művelődési Minisztérium Jogi Szakbizottságának. Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánjaként 8 éven át két ciklusban működött, 1954-56-ig, valamint 1973-1979 között. Tudományos munkássága során élő kapcsolata volt az állami gyakorlattal, részt vett az alkotmányos jelentőségű jogszabályok előkészítésében. Aktívan részt vett az Akadémiára háruló országos jelentőségű tudományszervezési munkálatokban. Elgondolásai felfedezhetők az Akadémiát illető reformtörekvések, az új akadémiai törvény tervezetének koncepciója mögött is. Több akadémiai bizottságnak volt a tagja, közötte a Szegedi Akadémiai Bizottságnak is. Karunk részéről e tanulmánykötet mindenkori nagyrabecsülésünk és tiszteletünk kifejeződése. Kovács István professzor emlékét, kiemelkedő oktatói és tudományos munkásságát a Kar kegyelettel megőrzi.”

DR NAGY FERENC dékán
Acta juridica et politica : Tom. 40. fasc. 1-26. : In memoriam dr. Kovács István akadémikus, egyetemi tanár, 0563-0606. Tom.40.(1991)

„Megemlékezés KOVÁCS ISTVÁN 1921—1990
1990. november 29-én, életének 70. évében, hosszú, fájdalmas betegség után elhunyt Kovács István, az MTA rendes tagja, az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatója, a szegedi József Attila Tudományegyetem professzora. Kiváló tudós, nagy jogász, szines, sokoldalú egyéniség távozott vele körünkből, nehezen betölthető űrt hagyva maga után. A mai magyar alkotmányjogászok többsége — közvetve vagy közvetlenül — az ő tanítványainak sorából került ki. Mint igazgatóhelyettes, majd mint igazgató, csaknem négy évtizeden át állt az Állam- és Jogtudományi Intézet élén, de ugyancsak négy évtized fűzte a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékéhez. Ami pedig a Magyar Tudományos Akadémiát illeti, annak elnökségi tagja volt, elgondolásait az elmúlt évek számos reformtörekvése tükrözi.

Nyírbátorban született, vagyis a régi Szabolcs és Szatmár megyék határvidékéről származik, amelyet általában nem szoktak hazánk legfejlettebb részei közé sorolni. Ne felejtsük el azonban, hogy itt, ebben a kisvárosban emelkedik az ország legszebb gótikus műemléke, a Báthori István erdélyi vajda által a kenyérmezei diadal emlékére építtetett templom. Magasba szökő falára feszülő hálóboltozata mintha csak a környező síkság homokját, sarát tagadná. Ez a táj volt Bessenyei György és Kölcsey Ferenc szülőföldje — hogy csak két nevet emeljek ki a hosszú sorból —, akik a sivár körülmények kényszerére nagyobb erőfeszítésekkel és magasabb teljesítményekkel válaszoltak.
Ami a kedvezőtlen körülményeket illeti, azokból Kovács István is részesedett. Egyetemi tanulmányai a második világháború éveire estek. Olyan kelepce volt az egész ország számára, amelyen mindenki csak veszíthetett, de amelynek katasztrófája végül a legborúlátóbb jóslatokat is felülmúlta. A fiatal joghallgató érezte a veszélyt, kereste a kiutat és egyik szervezője, majd vezetője volt a Debreceni Tudományegyetemen alakult demokratikus diákszervezetnek. Innen vezetett útja az Ideiglenes Nemzeti Kormány tisztviselői közé, majd — egészen fiatalon — Veszprém megye alispáni székébe. A gyors előrelépés nemcsak siker, hanem csapda is lehet. Az adott esetben különösen az, hiszen a magyarországi politikai élet rövidesen életveszélyessé vált azok számára, akik nem tartoztak a Moszkvából hazaértek klikkjéhez, és ugyanakkor nem voltak elég jelentéktelenek ahhoz, hogy ne számoljanak velük. A hazai baloldali mozgalmak nem egy képviselőjének életútja végződött tragikusan, neki azonban sikerült idejében visszavonulnia a tudomány berkeibe.

A „visszavonulás" szó használata persze nem éppen megfelelő, mert inkább azt kellene mondanunk, hogy az alkotmányjog tudományos művelésében találta meg az alkatának és hajlamainak leginkább megfelelő terrénumot, amelynek rövidesen egyik meghatározó, vezető egyéniségévé vált. 1950-ben a szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára kapott meghívást az alkotmányjog oktatására és a következő évben — szegedi megbízásával párhuzamosan — az Állam- és Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese lett. 1954-ben szerezte meg a jogi tudományok kandidátusa címet, 1962-ben azok doktora lett, 1965-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 11 évvel később — 1976-ban — pedig annak rendes tagjává választották. Egy emberöltő választotta el a nálánál jóval idősebb Buza Lászlótól, akivel egyéniségük sokban eltérő vonásai ellenére, kölcsönös rokonszenv és megbecsülés fűzte össze a magyar közjogi gondolkodás áramlata folyamatosságának egyik jeleként.

Egy rövid megemlékezés nem alkalmas tudományos munkásságának kritikai elemzésére és értékelésére. Ehhez munkássága ahhoz túlontúl széles körű, hiszen publikációinak száma a százat bőven meghaladja. Tankönyvek sora, nagyszámú tanulmánykötet, folyóirat-szerkesztői és tudományszervezői tevékenység kísérte és egészítette ki elméleti vizsgálódásait, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk nem közzétételre szánt, mégis sok esetben rendkívül fontos memorandumait sem. Az idő — ez a kérlelhetetlen kritikus — bizonyára megrostálja majd ezt a terjedelmes munkásságot, de alighanem jóval többet őriz meg belőle, mint amennyit a felületes bíráló az első olvasásra megjegyezne. Az, aki kifogásolja — alighanem okkal — a hajdani pártállam jogát illető apologetikus megállapításokat, néhány lappal odébb vagy akár csak néhány sorral lejjebb meglepetten fedezhet fel munkáiban gondosan elrejtett, de nagyon is merész tételeket. Az idő és a körülmények hatalma sokszor kényszerítette kompromisszumokra, amelyek nélkül ma is ható és ma is érvényes következtetéseit sem vonhatta volna le. Tény, hogy szinte minden enyhébb szélfuvallatra, minden politikai nyitásra akadt tarsolyában tervezet, mely a hiányzó garanciákat igyekezett beépíteni az akkor éppen időszerű reformtörekvések szabályai és intézményei közé. Elgondolásait nem mindig tudta érvényesíteni, javaslatait sokszor mellőzték, vagy csak részben, töredékesen fogadták el. Rá is illett az a 17. századi erdélyi politikustól származó és szállóigévé vált mondás: „Tudtuk mi bizony, hogy mit kellene tennünk, de végül tettük, amit lehetett".

Az, amit lehetett, nem volt éppen kevés. Hatott, éspedig nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is. Tanítványok hosszú sorát nevelte, akik azóta bebizonyították, hogy életművét alkotó módon folytatják. Iskolateremtő egyéniség volt és nemzetközi összehasonlításban is megbecsült tudós. A Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia és a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia rendes tagjává választotta, a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézetnek volt alelnöke, a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Végrehajtó Bizottságának tagja.
Nevét nemcsak az alkotmányjogi reformtörekvésekkel kapcsolatban kell megjegyeznünk, hiszen személyét és elgondolásait felfedezhetjük a Magyar Tudományos Akadémiát illető reformtörekvések mögött is. Az új akadémiai törvény és az Alapszabályzat tervezete jelentős részben az általa kidolgozott koncepcióra épül. Hosszú és egyre súlyosabb betegsége megfosztotta attól, hogy ezek megvalósulását megérhesse. Megakadályozta abban is, hogy megörökítse az elmúlt évtizedek jónéhány reform kísérletének történetét, azt, hogy miért is merültek fel és hogy hol, miért futottak zátonyra. A halál megszakította az elbeszélés fonalát, de velünk marad Kovács István összetett, sokoldalú munkássága, színes egyénisége és az az eleven, teremtő nyugtalanság, amellyel helyét kereste egy, az igazi lehetőségeket fukar kezekkel mérő korban és biztosítékokat mindannyiunk számára az önkény és a korlátoltság ellen.”

Herczegh Géza Magyar Tudomány 1991/3. p.354-355.

A Délmagyarország 1990.12.03.-i számának 12. oldalán olvasható

kep4

Kovács István Emléknapok Szegeden : Az Alkotmány és gyakorlata 20 év távlatában. Dialógus 2010. p.13-15.

Kovács István akadémikusra emlékeztek - Szilágyi Bay Péter írása

„A híres szegedi akadémikus tiszteletére szervezett Kovács István Emléknapok alkalmából 2010. november 18-án Tóth Károly és Kiss Barnabás a szegedi alkotmányjogi tanszék két oktatója, Kovács István két fiával közösen avatta fel a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának főépületében azt tantermet, amelyet Kovács teremnek hívnak ezentúl.

kep5_330x330
Sírhelye a Farkasréti temető (20. Kodály) körönd. Urnaház 29-es számú fülke alatt található.

A Farkasréti temető Urnaháza [20. (Kodály) körönd] fotó: Szenti Tamás

Temetői és tudománytörténeti séta: az első szegedi rektor és Szent-Györgyi édesanyja sírjánál is jártunk


Halottak napjára és egyetemi jubileumokra készülve kerestük meg az SZTE első rektorának, Menyhárt Gáspárnak és Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert édesanyjának a sírját a szegedi Belvárosi temetőben. A temetői séta tudománytörténeti anekdotákkal is szolgált, mert a Szeged legnagyobb sírkertjében nyugvó közel négyszáz jeles személy közül szinte minden második kötődik az egyetemhez. Mottónk: „a jelen összeköt a múlttal”…

„A (…) szegedi felsőoktatás számos híres és jelentős oktatója nyugszik a szegedi temetőkben, közülük is a legtöbben a Belvárosi és a mellette lévő protestáns (református és evangélikus) temetőben. Sajnos sokuk neve mára feledésbe merült, pedig egykoron évtizedeken át diákok ezreinek adták át a tudományokat és annak szeretetét, számos hallgatójuk lett később itthon és külföldön világhírű tudós” – kezdődik az SZTE Temetői és tudománytörténeti séta programjáról szóló legutóbbi ajánló.

menyhart_g_szte_sajto_30_450x330

A közelgő centenáriumi ünnepségek előtti őszön a temetőkutató Tóth Tamás adattárait böngészve és az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszerében lelt információkkal fölvértezve tettünk tudománytörténeti sétát Szeged legnagyobb sírkertjében.

Tartsanak velünk: halottak napja alkalmából emlékezzünk együtt jeles egyetemi személyiségekre!

 

 

ZARÁNDOKOK FINI NÉNI SÍRJÁNÁL

 

„Azt beszélték annak idején, hogy Szent-Györgyi Albert, Szeged egyetlen Nobel-díjas tudósa, amikor több mint negyedszázad után amerikai emigrációjából először jött haza, hogy a Szegedi Biológiai Központ avatására visszajöjjön pályafutásának legtermékenyebb színhelyére, a Tisza partjára, 1973. október 11-én, elsőként ide, édesanyjának sírjához zarándokolt, innen pedig a Fogadalmi templom kriptájába. Klebelsberg Kunóhoz, aki – 1928-ban vallás- és közoktatásügyi miniszter – kinevezte őt a szegedi tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének vezető tanárává. Ezt az utat egyszer már megtette, 1937. október 29-én, miután előző este kapta Stockholmból az értesítést, hogy „a biológiai égésfolyamattal kapcsolatos fölfedezéséért, különös tekintettel a C-vitaminra és a fumársav-katalízisre”, elnyerte az az évi orvosi Nobel-díjat…” – kezdte beszédét Szent-Györgyi Miklósné Lenhossék Jozefina sírjánál 2012. november 1-jén Péter László, a hely- és tudománytörténeti kutatásokkal is foglalkozó irodalomtörténész professzor.


sz_gy_a_szte_sajto_27_450x330


90 éve, „1930. szeptember 20-án érkezett Szegedre, és foglalta el tanszékvezetői tisztét a Kálvária tér 7. szám alatt, a mai Déri Miksa ipari szakközépiskola épületében berendezkedett tanszékén. Vele jött felesége, Demény Kornélia, 12 éves kislánya, az ifjabb Nelli, és 61 éves édesanyja is. Lakást is itt kaptak” – tudatosította Péter László. Föltárta, hogy Szent-Györgyi és családja 1935-ben költözött az akkori Rudolf (ma Roosevelt) térre, mert addigra fölépült a Dóm téren az egyetemi munkahelye.


szte_sajto_26_450x330

A „nagyrápolti Szentgyörgyi Miklósné Lenhossék Jozafin” feliratú, a Belvárosi temető V. parcella 7.. sorában található sírnál sajnálattal állapította meg a helytörténész, hogy „a korábbi látszat ellenére édesanyja nem érte meg fiának szegedi, országos, sőt nemzetközi megdicsőülését”, a Nobel-díj elnyerését, ugyanis 1936-ban elhunyt. „A temetői nyilvántartás szerint július 22-én temették.

gyermek_szent_gyorgyi_csaladdal_jj_450x330

Az 1890-es évek második felében a kiskérpusztai családi kúria udvarán készült a fotó. A gyermek Szent-Györgyi Albertet átkarolja édesanyja: Lenhossék Jozefina. Az anyai nagybáty: Lenhossék Mihály, idősebb testvér: Szent-Györgyi Pál, anyai nagyanya: Bossány Emma, édesapa: Szent-Györgyi Miklós, fiatalabb testvér: Szent-Györgyi Imre.


Mit köszönhet a családi és baráti körben Fini néninek hívott, humán műveltségű, zenei tehetséggel megáldott édesanyjának a szegedi egyetem Nobel-díjas tudósa? A kérdésre Péter László is igyekezett választ adni Írások Szent-Györgyi Albertról című kötete „Fini néni sírjánál” című fejezetében, kiegészíteni és némiképp pontosítani a genetikus Czeizel Endre publikációit.


Válaszukat tettekben fejezik ki Fini néni és fia, Szent-Györgyi Albert első szegedi lakóhelye, a mai Déri szakgimnázium „lakói”. A „szegedi Nobel-díj” 75. évfordulója tiszteletére, 2012-ben az SZTE és Szeged Város Önkormányzata rendbe hozatta „Fini néni sírját”. Szent-Györgyi Albert édesanyjának a szegedi Belvárosi temető V. parcellája 7. sorában található sírjáhozHannus István, az SZTE nyugalmazott vegyészprofesszora javaslatára – immár hatodik éve elzarándokolnak a Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai. Vargáné Szőke Márta igazgatónőről és néhány tanítványáról legutóbb 2017-ben írtuk, hogy Szegedi diákok gondozzák Szent-Györgyi Albert édesanyja sírját


deri_3_diakja_330x330


Néhány fotó kíséretében 2020. október 21-én arról értesített „a Déri” igazgatója, Vargáné Szőke Márta, hogy Ábrahám Bence 10. c, Zámbó Nándor12. d és Papp Kolos 10. c osztályos tanulókkal voltam a temetőben és a közelgő ünnep alkalmából rendbe tettük Szent-Györgyi Albert édesanyja sírját.”

 

 

VIP-PARCELLÁBAN A HÍRESSÉGEK, KÖZTÜK KÜLÖNÖS DOKTOROK

 

856 név szerepel Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára című füzetkéjében. A magyarság sírhelyadattárán immár három évtizede munkálkodó temetőkutató 2008-as kiadványának egyik részletét „kinagyítottuk”: a szegedi Belvárosi temetőben általa említett 369 jeles személynek több mint a feléről feltételezhető, hogy felsőfokú tanulmányokat folytatott, zömük kapcsolódik a szegedi egyetemhez.


A temetői sétára igyekvőt a legnagyobb szegedi sírkert főbejáratánál kettős kopjafa állítja meg. Az alatta lévő fekete márványtábla felirata:

„MIHALIK KÁLMÁN

A SZÉKELY HIMNUSZ ZENESZERZŐJE

(1896-1922)

ÁLLÍTTATTA:

SZEGEDI SZÉKELY KÖR ÉS A

MIHALIK KÁLMÁN ALAPÍTVÁNY

1993”.


Hogyan kötődik a Székely himnusz zeneszerzője a Szegedi Tudományegyetemhez?

 

Ha a válaszhoz az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitórium rendszere közös keresőjébe bepötyögjük a személynevet, megtaláljuk a Szeged című napilap 1921. november 8-i számát, amelynek az „Ébredők napja Szegeden” című, a vezércikk helyére tett tudósítása szerint: „…Kovács Gábor és Mihalik Kálmán székely egyetemi hallgatók játszották el zongorán Liszt II. rapszódiáját…”.

 

Az „Uj Élet című szegedi egyetemi újság 1922. szeptember 15-én gyászkeretbe foglalta Mihalik Kálmán nevét, mert Élt 26 évet. Nem! Ebben a 26 évben csak az életre készült az ő csupa harmónia, csupa muzsika lelke. Csodás melódiákat énekült a szíve. Dal volt a beszéde. A jobb, a szebb jövő reménye égett egész lényében…”


szte_sajto_5_330x330


„…Halott testvérünket a Szefhe internátus csarnokában fehér őszirózsák közé ravataloztuk fel. Mellette állt édesatyja, ki Kálmán fiában a harmadik és utolsó gyermekét temette s ezt is, mint a másik kettőt, akkor, mikor már a diploma kezében lett volna. Rettenetes tragédia. Ott volt Nagyszebenből jött mennyasszonya, a fájdalmak zokogó szüze” – folytatódik a Kolozsvárról egyetemével együtt Szegedre költöző ifjú gyászszertartásának a leírása.


nekrolog_mihalik_uj_elet_002_033_pdf_1__330x330_1


A zeneszerző nekrológját közlő „Uj Élet” 1922. szeptember 15-i számában Csanády György mintha a „Ciprus a temetőben”,


csanadi_ciprus_a_temetoben_uj_elet_002_033_pdf_450x330

vagy a „Gyérek a lángok”, vagy a „Csillaghullás” című versével is Mihaliktól, kedves halottaitól búcsúzna…


csanady_csillaghullas_uj_elet_002_033_pdf_450x330


A Székely himnusz közismertté vált dallamát az ifjú szegedi orvos, Mihalik Kálmán 1921-ben Csanády György újságíró és költő szövegére írta.


szte_sajto_8_450x330

„…Amig koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerzette székely Himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy dal kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még a szenvedésben is.

’Ki tudja merre, merre visz a végzet

Borongós úton, sötét éjjelen

Segítsd még egyszer győzelemre néped

Csaba király a csillagösvényen

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcától zajló tengeren.

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Ne hagyd el Erdélyt, Erdély Istene.’

Könnyünk kevés volt megsiratni őt, az igazi bajtársat, az orvosi és muzsikus tehetséget, az Uj Élet színi kritikusát.

Veszteségünk nagy. Bánatunkat szó le nem írja, mert nagyon szerettük Milhaliik Kálmánt, aki elsőnek ment ki közülünk a szeged-belvárosi sírkert örök csöndjébe tovább álmodni minden székely szív egyetlen álmáról, erdős, bérces, napsugaras Erdélyről…”


szte_sajto_14_330x330


ifuszban hunyt el Mihalik Kálmán, aki tanársegéd munkakörben kutatóorvosként dolgozott a biokémikus professzor – az 1923 és 1924 közöttii időszakban a szegedi egyetem rektori tisztét is vállaló, halála után a Belvárosi temetőben díszsírban nyugvó – Reinbold Béla (1875-1927) mellett.


mf_szte_sajto_20_450x330

„Dr.” titulusát neve végén szerepeltetik, de a szegedi egyetemen elnyert díszdoktori címét nem emelik ki Móra Ferenc (1879-1934) internetről elsőként ajánlott életrajzaiban, de a sírkövén sem: a fekete márványkereszt felirata szerint elsősorban „író és újságíró” volt a szegedi Kultúrpalota egykori igazgatója.


szte_sajto_11_450x330


Ugyanebben a X. számú VIP- parcellában nyugszik Juhász Gyula (1883-1937) „költő”, az egykori tanár és újságíró, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (SZTE JGYPK) névadója.

 

 

A TUDÓS PANTEONBAN

 

Az elhunyt szeretteik síremlékéhez a szegedi Belvárosi temetőben zarándoklók a főiskolai tanárok közül például a III. parcellában az akadémikusi címet is elnyerő nyelvész, „a magyar szó-és szólástörténet fáradhatatlan búvára”, Csefkó Gyula (1878-1954), vagy a IX. parcellában a Móra-kutató irodalomtörténész Vajda László (1909-1968) emléke előtt is tiszteleghetnek.


Az akadémikusok közül rábukkanhatnak például az irodalomtörténész professzor Koltay-Kastner Jenő (1892-1985) vagy a történész professzor, Mérei Gyula (1911-2002) sírjára.


szte_sajto_24_450x330


A szegedi Belvárosi temetőben díszsírhelyet elnyert 65 személy 70 százaléka egyetemi vagy főiskolai tanár.

 

Tudós panteon a Belvárosi temető két parcellájának díszsírhely-sora. Például a X. parcellában nyugszik a zoológusként akadémikus rangot szerző, az idegáram vezetésének elemeit felfedező Apáthy István (1863-1922) és a Kárpát-medencei pókféléket is tanulmányozó Kolosváry Gábor (1901-1968). A Kossuth-díjas egyetemi tanárok közül például az orvos, farmakológus, akadémikus, a kemoterápiás kezelések hatásmechanizmusának feltárásával foglalkozó Jancsó Miklós (1903-1966) díszsírhelye a X., míg a matematikus, a számítástudomány és a kibernetikai hazai megalapozója, az akadémikus és 1950-1951 közötti szegedi rektor Kalmár Lászlóé (1905-1976) a XVII. parcellában található.

 

Az SZTE jogelődjének számító, 2000 előtt a tudományegyetem kötelékén kívül működő szegedi felsőoktatási intézmények egykori vezetői közül többen is a Belvárosi temetőben nyugszanak. Itt pihen például az SZTE JGYPK elődintézménye, az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola 1938 és 1939 közötti igazgatója, az akadémikusi rangú matematikus professzor, Szőkefalvi-Nagy Gyula (1887-1953), vagy a mai SZTE Bartók Béla Művészeti Kart megelőző szegedi Liszt Ferenc konzervatórium legendás, 1976-1999 közötti főigazgatója, Weninger Richárd (1934-2011). Díszsírhelyet kapott az SZTE Általános Orvostudományi Kar elődjének számító Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem 1986-1991 közötti rektora, dr. Szilárd János (1928-2015). Itt található az SZTE Mérnöki Kar elődje, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola első (1970 és 1979 közötti) főigazgatója, Horváth Károly (1926-2017) sírja is.


A temetőkutató Tóth Tamás folyamatosan kiegészíti adattárát: 2008 és 2020 között 44 egyetemi tanárról gyűjtött információval kellett bővítenie a Belvárosi temető tudós panteonjának névsorát.

 


AZ ELSŐ SZEGEDI REKTOR „HAZATÉRT”

 

Az első szegedi rektor nekrológját a Délmagyarország 1940. július 31-i száma közölte: „Meghalt Menyhárth Gáspár, a Ferenc József Tudományegyetem első szegedi rektora”.


A 73 éves korában Budapesten elhunyt „Menyhárt Gáspárral a magyar jogtudomány és a nemes tradíciókat őrző magyar egyetemi oktatás egyik kimagasló alakját veszítette el, akinek neve és munkássága korszakot jelent. Távozása fájdalmas vesztesége a magyar tudományos életnek és kétszeres gyásza Szegednek – a Szegedre került Ferenc József Tudományegyetem első szegedi rektora volt. 18 évig tanított a szegedi egyetem falai között, mindvégig részt vett Szeged közéletében és múlhatatlan érdemei elismeréséül a város törvényhatósága örökös tagjává választotta…” – olvasható a 80 évvel ezelőtti napilap nekrológjában.

 

„… A régi kolozsvári professzorok között reá várt a feladat, hogy az elűzött és elmenekült hajléktalanná vált egyetemet Szegedre hozza Az utolsó kolozsvári rector Kolozsváry Bálint dr. volt az 1919-20-as tanévben, majd ő tartotta meg az egyetem folytonosságát a hontalanság idején Budapesten, utána következett a rektori méltóságban Menyhárth Gáspár dr. Ő nyitotta meg 1921. október 9-én a Ferenc József Tudományegyetem szegedi munkáját…”

 

A szegedi egyetemen magánjogot és rövid ideig egyházjogot adott elő dr. Menyhárt Gáspár, akiről a 80 évvel ezelőtti napilapos nekrológot író, nevét elhallgató szerzője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy utolsó szegedi „előadásán a diákok virágokkal díszítették az előadótermet, ahonnan bensőséges ünnepséggel búcsúztatták professzorukat”.

 

A tudós és a közéleti szerepet összeegyeztetve az első szegedi rektor „az egyetem megbízásából tagja volt az országgyűlés felsőházának, alelnöke a Felső Oktatási Egyesületnek, a Tudományos Akadémia levelező tagja és a Magyar Érdem-rend középkeresztjének tulajdonosa. Emlékét megőrzi az egész magyar tudományosság, különösképpen pedig a Ferenc József egyetem és Szeged városa” – ígérte a nekrológ. A szegedi egyetem tudós tanárát Budapesten helyezték örök nyugalomra 1940. augusztus 1-jén.


nekrolog_menyhart_g_dm_1940_172_pdf_330x330


Menyhárt Gáspár (1868-1940) akadémikus, egyetemi tanár, rektor, az Állam- és Jogtudományi Kar volt dékánja hamvainak elhelyezésére került sor 2010. május 6-án – kezdődik az SZTE honlapjának tíz évvel ezelőtti híre. A „Menyhárt Gáspár, az SZTE első rektora hamvainak elhelyezése” című összefoglaló szerint a „ceremóniát megelőzően az Állam- és Jogtudományi Kar emlékülést tartott, amelyen Prof. Dr. Szabó Imre dékán köszöntőjét követően Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Prof. Dr. Besenyei Lajos méltatták Menyhárt Gáspár jogászprofesszor szakmai munkásságát és tudományos életművét.”

 

Az egyetemi jubileumok jegyében a halottak napjára készülve mi is felkerestük a Belvárosi temető IX./A parcellájában Menyhárt rektor síremlékét.


szte_sajto_33_330x330


Az első szegedi rektor, a jogtudós dr. Menyhárt Gáspár emlékét őrzi és ápolja az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, melynek honlapján a „Menyhárt Gáspár halálának 80. évfordulójára emlékezünk” című, 2020. július 30-i összeállítás is hangsúlyozza: „a jelen összeköt a múlttal”.


szte_sajto_31_450x330

 

SZTEinfo – Összeállította: Újszászi Ilona

Fotó: Sahin-Tóth István

Archív fotó, illusztráció: SZTE Klebelsberg Könyvtár


“Az újonnan felállított M. Kir. Horthy Miklós Tudományegyetem professzori karának eskütétele 1940. október 29-én,” SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka, https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/18936.


A Délmagyarország 1940. november 3.-i számában olvasható az alábbi tudósítás:

Programadó beszédet mond a miniszterelnök a szegedi egyetem megnyitása alkalmából. Délmagyarország, (16) 250. p. 2. (1940) 

http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01940/00250/dm_1940_250_002.pdf

„A szegedi Horthy Miklós-tudományegyetem megnyitásának időpontjáról még nincs végleges határozat. Különböző okok miatt – amint arról hírt adtunk -,néhány nappal elhalasztották az eredetileg október utolsó napjára tervezett megnyitást.”


„A Szegedről eltávozott Ferenc József-tudományegyetem rektora: Bartók György dr. levelet intézett Kolozsvárról Pálfy József dr. polgármesterhez.

A levél a következő: „Méltóságos Polgármester Úr! A számkivetésre ítélt kolozsvári m. kir. Ferenc József-tudományegyetemet atyai szeretettel befogadó és istápoló Szeged sz. kir. város közönségének és méltóságodnak hálás köszönetemet fejezem ki úgy a magam, mint az egyetem tanácsa és tanári kara nevében, most hogy visszatértünk ősi székhelyünkre és kapuinkat megnyitottuk.”

 

Diákjóléti intézmények felállítása, a jogikar visszaállításának szorgalmazása és tudományos kapcsolatok fenntartása : a Horthy Miklós-tudományegyetem új rektorának legfontosabb teendői : nyilatkozik Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem első rektora. Délmagyarország, (16) 250. pp. 3-4. (1940)

http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01940/00250/dm_1940_250_003.pdf
http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01940/00250/dm_1940_250_004.pdf


„Szent-Györgyi Albert dr. a Horthy Miklós-tudományegyetem első rektora nyilatkozattételre kérette magához a szegedi sajtó képviselőit, akik már több ízben keresték őt az elmúlt napokban, hogy a szegedi egyetemmel kapcsolatos tervei felől érdeklődjenek.” A rektor szavaival „változás csak két irányban lesz ízig-vérig saját egyeteme Szegednek, ill. a jogi kar szüneteltetéséből adódó változás.” „Mikor és hogyan remélhetjük, hogy a jogikar is működni fog?”- hangzott el az újságírói kérdés, „Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a jogikart minél előbb felállíthassuk. A jogi karról mi egy percre sem mondtunk le s ennek jelképeként az egyetem ünnepi ülésein a jogi kari dékán székét üresen hagyjuk. Benyomásom az, hogy a kormánynak is az a szándéka, hogy a jogi kart - amint a viszonyok megengedik – Szegeden felállítsa.”

 

1940. november 12.-i számában az ünnepségről szóló beszámolókban Hóman Bálint kultuszminiszter és Teleki Pál miniszterelnök is említést tett a jogi karról.


Kormányzó urunk beszédével, országra szóló fényes ünnepség keretében nyílt meg a Horthy Miklós-tudományegyetem. Délmagyarország, (16) 257. pp. 1-3. (1940) http://dmarchiv.bibl.u-szeged.hu/9289/1/dm_1940_257.pdf


A kormányzó beszédében hangzott el: „A kolozsvári magyar királyi Ferenc József-tudományegyetem hazatért régi otthonába, hogy huszévi számüzetése után ujra Erdély fővárosában folytassa művelődésünket gazdagító érdemes munkásságát.” „A kolozsvári Ferenc József-tudományegyetem tanárainak képviseletében Buza László dr. jogi kari dékán mondott üdvözlő beszédet. Hangoztatta, hogy a kolozsvári és a szegedi egyetemnek egy a lelke és a kolozsvári egyetem tanárai mindig hálával gondolnak Szegedre és kérte, hogy Szegeden is mindig szeretettel gondoljanak Erdélyre.

 

„Ma minden ajkon ugyanaz van s minden agyban ugyanaz lüktet itt Szegeden – kezdte beszédét a miniszterelnök -, ezért jobb beszélni róla: az egyetemről és a jogi fakultásról ... Egy egyetem nem azáltal teljes, ha megvan minden fakultása.”


centiii


Hóman Bálint kultuszminiszter beszédében említette: „Kénytelen vagyok az uj szegedi egyetemen a jog- és államtudományi fakultást szüneteltetni.”


centiiiii

 

A szegedi M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem vezetősége közvetlenül a Kolozsvárra való visszaköltözés és a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem felállítása előtt, ”SZTE Klebelsberg Könyvtár Képtár és Médiatéka https://mediateka.ek.szte.hu/items/show/18934.


centiiiiii

 

Balról jobbra: Veress Elemér, az Orvostudományi Kar dékánja (1940/41); Buza László, a Jog- és Államtudományi Kar dékánja (1940); Bartók György rektor (1940); Banner János, a Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Kar dékánja (1940/41); Szőkefalvi Nagy Gyula, a Matematikai és Természettudományi Kar dékánja (1940).


35 éve ezen a napon hunyt el Bónis György

bonis



A kolozsvár-szegedi jogtörténeti tanszék, és a honi jogtörténész-céh[1] mindmáig legkimagaslóbb medievista jogtörténész egyénisége, Bónis György (1914–1985) a Kar 1940. évi, Kolozsvárra történő visszatelepedése idején, rögtön annak kezdetén, mint az ország legfiatalabb (nyilvános, rendkívüli) egyetemi tanára kapott egyetemünkre kinevezést. A kiváló tehetségű, hatalmas ambícióktól duzzadó oktató-kutató nagy lendülettel vetette bele magát a felsőoktatás világába. Családi indíttatása, a hazulról hozott intellektuális örökség és makulátlan tanulmányi előmenetele fényes jövőt jósoltak számára.


A Bónis família Szatmár megyei kisnemesi család volt, s olyan történelmi kiválóságot adott a hazának, mint Bónis Ferenc (1627–1671), akit a Wesselényi-szövetkezés részeseként kivégeztek. Bónis György Budapesten született, jogász végzettségű apától és magyar-francia szakos tanárnő édesanyától (Wallon Emma Ilona): neki köszönhető, hogy a család nagy művészet- és operarajongó volt. Magánúton kezdett el angolul tanulni, aminek már az életre szóló élményt jelentő angliai jamboree-n (Birkenhaed, 1929) való részvételen hasznát vette. Középiskolai tanulmányait a pesti piaristák nagyhírű és szigorú gimnáziumában eminensen végző diák a budapesti egyetemen sem adta alább: sub auspiciis gubernatoris szerzett jogi diplomát.[2] Napokkal a diploma átvétele után már utazott is ki Angliába, mert Magyary Zoltán tanácsára elnyert egy tanulmányi ösztöndíjat. Sir William Holdsworth (Cambridge) tanácsára Londonba ment és beiratkozott a London School of Economics-re, ahol Theodor F. Plucknett professzor előadásait látogatta. Az egyházi bíráskodás középkori történetével való foglalkozás már akkor megfont Bónisban, ezért szintén Londonban erre vonatkozó irodalmat kért Le Bras-tól. Az angol jogtörténetírásról néhány évvel később itthon írt cikket.[3] Az Angliában töltött esztendő alapvetően tudományos tevékenysége mellett feltétlenül említést érdemel a cserkészettel való kapcsolata, amely saját visszaemlékezése szerint is egész életre szóló élményeket és tartást adott neki. Részt vett egy Gilwell-típusú cserkésztáborban, amelyről megírta a kötelező dolgozatot, s azt elfogadván megkapta Baden Powell megkülönböztető jelvényét (Wood Badge) és a tiszti nyakkendőt.


Bár kitüntetéssel végzett, sikeres külföldi tanulmányúton volt túl, mégsem volt könnyű állást találnia. Hívta ugyan a bórságra magához Degré Miklós, a Budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke, de ő akkor már a jogtörténettel járt jegyben. Pályaválasztásáról ezt írja emlékirataiban: „Hosszú évekig nem akartam más lenni, mint piarista tanár […] A felvétel akkor nem volt gond, s én eljegyeztem magam a jogtörténettel.“[4] Előbb az Egyetemi Könyvtárban dolgozott mint díjtalan (!) gyakornok, majd 1938 végére ÁDOB-os[5] lett, ami már valami fizetést is jelentett. A könyvtárban elvégezte a könyvtáros-képző tanfolyamot is. A jogi népszokás-gyűjtésbe is belekóstolt ezidő tájt Győrffy István (1884–1939) mellett, akinek korai halála megakadályozta a további együttműködést.



[1] A ‘jogtörténész céh‘ elnevezés a közelmúltban elhunyt kiváló pécsi jogtörténész professzor, Kajtár István (1951–2019) kedvelt és találó szófordulata volt.

[2] Avatására 1936. október 22-én került sor: a program részeként fel kellett olvasnia disszertációjának kivonatát. Vö. Bónis 2007, 108. p.

[3] Bónis 1940.

[4] Bónis 2007, 105. p.

[5] Állástalan Diplomások Országos Bizottsága; ebbéli alkalmazását Teleki Pál írta alá.


Hamarosan a kultuszminisztériumba került, ahová Stolpa József államtitkár egy sub auspiciis doktort keresett. Pusztai János osztálytanácsos mellett feladata a kultusztárca jogszabályainak gyűjtése lett; itt ismerkedett meg Martonyi Jánossal, aki később egyetemi kollégája lett. Miközben közigazgatási szakvizsgájára készült, kapta a jó hírt, hogy kinevezték Kolozsvárra (magántanári képesítése már folyamatban volt Budapesten). A Kolozsvárra „hazatért” egyetem jogi karának tantestülete valóban újrakezdte munkáját a kincses városban. A kultuszminiszter egyeseket megerősített rendes tanár minőségükben (Búza László, Csekey István, Heller Erik, Túry Sándor Kornél, Horváth Barna, Balás P. Elemér, Személyi Kálmán), egyeseket újonnan nevezett ki rendes tanárokká (Schneller Károly, Scheffler János, Székely István és Szászy István), új, nyilvános rendkívüli tanár kinevezést pedig hárman kaptak: ifj. Boér Elek, Martonyi János és Bónis György. Bónis tanszéke üresedésben volt. Ezt írja emlékezéseiben: „Jogtörténész akkor sem volt sok. A választásnak vagy Degré Lojzi barátomra, vagy rám kellett esnie […] engem Pusztai János és Feri bácsi ajánlott. Megtörtént tehát a nagy csoda: még nem voltam 27 éves, amikor a kolozsvári egyetemre nyilv. rk. tanárrá kineveztek. Én voltam az ország legfiatalabb professzora. Humoros volt, hogy a dékáni hivatalba nem akartak beengedni, amikor a professzorok bementek.”[1]


Öt esztendőt töltött Bónis az egyetemmel Kolozsvárott. Főkollégiumot és szemináriumot tartott, első tanársegédje Gyallay Pap Domokos asszisztálásával. Szigorú vizsgáztató volt, de megengedte például, hogy néhány kárpátaljai hallgató románul[2] vizsgázzon. Gyakori látogatója volt a levéltárnak, ahol megismerkedett Kelemen Lajossal. Szintén a kolozsvári esztendőknek köszönhette az ismeretséget és barátságot Jakó Zsigmonddal. A nyári vakációkban folytatta jogszokás-gyűjtését. Nagy segítségére volt második tanársegédje, Tárkány Szűcs Ernő, aki később is hű maradt ehhez a kutatási területhez, s akinek egyik könyvét[3] Bónis adta ki Kolozsvárott.


A szovjet front közeledtével a Kar minden tagja (Buza László kivételével[4]) elhagyta Kolozsvárt, s a főváros felé vették az irányt: „Budapesten tovább játszottuk a kolozsvári egyetemet. Dékánná Túry Sándort tette meg az átmeneti rektor.”[5] Budapest ostromakor egy kb. 60 főnyi egység helyettes parancsnoka volt, s egy német egységnek alárendelten működtek. Bónis próbálta az együttműködést6 szabotálni, mire a német parancsnok ráförmedt: „Verteidigen wir unsere Hauptstadt oder ihre?”[6] Ebben a mondatban minden benne volt… Egy szovjet katona kézigránátot vágott hozzá, ami szerencsére nem robbant fel, csak csúnya lábzúzódást okozott, minek nyomán a frontszolgálata véget ért. Balás P. Elemértől kapott átmeneti személyi igazolványt, majd a kultuszminisztériumtól egy orosz nyelvű igazolványt, amely minden munkavégzés, így a ’málenkij robot’ alól is fölmentette. 1945 márciusában indult vissza családjával kalandos körülmények között Kolozsvárra.


Az első és megdöbbentő hír elbocsátásának közlése volt. Vasilie Pogaceanu (Kolozsvár város és Kolozs megye főispánja) 100/1945. sz. átiratában egy bizonyos „fellebbviteli tisztogató bizottság” jelentése alapján 27 professzort és 2 magántanárt távolított el, akik „antidemokratikus, sovén vagy fasiszta magatartású tanárok” voltak – a jogi karról egyedüliként Bónis Györgyöt. Március 20-án Bónis fellebbezést nyújtott



[1] Bónis 2007, 111. p.

[2] „Mellesleg egy tanárt fogadtam, hogy megtanuljak románul, s ennek később nagy hasznát is vettem.” Bónis 2007, 112. p.

[3] Tárkány Szűcs 1944.

[4] Vö. Ruszoly 1965, 354–357. p.

[5] Bónis 2007, 115. p.

[6] Bónis 2007, 116. p.


be az egyetemi tanácshoz, amely igazolás feltételével helyt adott a kérelemnek, a főispán pedig hamarosan hatályon kívül helyezte határozatát. Bónis mellett is sokan megmozdultak, így például Márton Áron is barátságába fogadta. A nemzetközi helyzetet jó jellemezte, hogy nem volt útlevele Bónisnak, a svéd követségtől kapott egy ideiglenes útlevelet, amelynek birtokában 1947-ben egy rövid látogatást tett Budapesten, ahol a parlamentbe is eljutott, s a karzatról meghallgathatta Moór Gyula – közvetlenül a kék cédulás választások után – tartott beszédét, amelyben rámutatott a visszaélésekre: „Imponált volt tanárom férfias helytállása. Sajnos nemsokára meghalt.”[1]Kolozsvárra visszatérve hamarosan letartóztatták, s vagy tíz napot töltött fogságban, ahol: „Takarót nem kaptam, de jó társaságba kerültem: főispánok, polgármesterek voltak együtt. Kirakós madzsonggal töltöttük az időt.”[2]Felesége Bukarestbe utazott, s felkereste Bónis volt tanársegédjét, Gyallay Domokost, aki a magyar nagykövetségen dolgozott, s az ő közbenjárására az igazságügy-miniszter szabadlábra helyezte. Két napra rá azonban kitoloncolták Erdélyből, s egyenesen Szegedre utazva jelentkezett Martonyi János dékánnál, majd megkezdte nyilvános rendes tanárként a munkát.



[1] Bónis 2007, 119. p.

[2] Bónis 2007, 121. p.

Ennek a bizottságnak a jogi karról hárman vagy négyen lehettek tagjai: Perbíró József, Bónis és Both Ödön, s talán még Tokaji Géza. Bónis az új összetételű egyetemi tanácsnak is tagja lett, részt is vett annak november 8-i, 15-i és 20-i ülésén, a december 15-i ülésen viszont már nem volt ott. Vö. Péter 2001. p.

[1] Ezt kifejezetten említi emlékirataiban Bónis, aki az 56-os eseményekben vitt szerepéről, s benne a rektor viselkedéséről, az alábbiakat írja: „Először Perbíró kollégámmal kiküldtek egy diákkollégiumba, hogy a hallgatókat lecsillapítsuk. De azután Baróti Dezsőt, a rektort elkapta a gépszíj. Már napokkal előbb csak nehezen tartottuk vissza attól, hogy a varsói egyetemre üdvözlő táviratot ne menesszen a szovjetellenes lépések miatt. Most – talán a pesti hallgatók küldöttségének hatására – megkísérelte, hogy egyes nemszeretem kollégáktól megszabaduljon. Ezek Karácsonyi és Mérei voltak. Amikor ezt a rektornál tárgyaltuk, én Antalffyt javasoltam, de Pólay kollégám hozzátette: ’Kovácsot is!’ A bölcs Koch Sanyi bácsi, a TTK dékánja kijelentette, hogy náluk ilyen probléma nem vetődik fel.” Bónis 2007, 126. p.

[1] Az erről a bátran történelminek nevezhető értekezletről készült jegyzőkönyv nem maradt ránk – hiányzik a kari tanácsülési jegyzőkönyvek kötetéből, amely azonban Ruszoly József vélekedése szerint „Tüzetes és szerencsés kutatással reményeim szerint még talán föllelhető.” Talán öten vettek részt az ülésen: a dékán, Schultheisz Emil, Bónis mellett még Pólay, Buza László és Martonyi. Vö. Ruszoly 2002.


Szegeden a háború után újraindult oktatásban a tanári kar tagjaival különféleképpen alakult Bónis kapcsolata. Antalffyval és Halász Aladárral kezdettől feszült volt a viszonya, de jó barátságba került Pólay Elemérrel és Horváth Róberttel. Még Szegedre való visszatérése előtt kért és kapott is egy római ösztöndíjat az egyházi bíráskodás történetének megírásához, de kiutazása meghiúsult. 1948 áprilisában csatlakozott a kongregalisták pozitív nyilatkozatához, és előadást tartott a Nemzeti Parasztpártban (amelybe be is lépett), s tiszteleti tagja lett a Tornyai Társaságnak. Az MDP-be nem lépett be, ám a Magyar-Szovjet Társaság kari elnöke, valamint a Hazafias Népfront szegedi békebizottságának és nemzetközi bizottságának is elnöke volt. Folytatta a népi jogélet-kutatást a Néptudományi Intézet támogatásával. Ennek során ismerkedett meg a később disszidált Révész Lászlóval, akivel egy Kelet-európai Jogtörténet Intézet szervezését is tervbe vették.


Időközben a debreceni jogi kar és a jogakadémiák megszüntetése folytán a Szegedi tantestület újabb tagokkal bővült, mint Schultheisz Emil, Dezső Gyula, Perbíró József. A szovjet mintára 1952-ben bevezetett új tudományos minősítési rendszerben Bónis kandidátus lett, ami csalódás volt, mert Marton Géza a ’tudományok doktora’ fokozat odaítélését javasolta számára. Nemsokára kijutott külföldre: a Ius Romanum Medii Aevi magyar munkatársat keresett és a szerkesztőnek (Erich Genzmer) Marton Géza Bónist ajánlotta; az ókori jogtörténeti társulat leydeni kongresszusára kijutva megismerkedett a prágai Józef Klimával is.


Kiemelkedően fontos epizód volt Bónis életben az 1956. évi forradalom, s a benne vitt szerepe. Október 23-án este éppen egy előadmányt készített a kar külföldi tudományos kapcsolatairól, amikor a rádióból értesült a fővárosi eseményekről. A viharos gyorsasággal haladó eseményekben Bónis hamarosan a Szegedi Egyetemi Forradalmi Bizottság tagjai[1] közé került, s legfontosabb tevékenysége a hallgatók csillapítása volt. A rektornál, Baróti Dezsőnél tartott értekezleten került szóba az egyetemről eltávolítandó professzorok ügye. Bónis Antalffyt hozta javaslatba, de Pólay Elemér javaslatára[2] még Kovács Istvánt is hozzávették: a november 2-iki (csonka) kari tanácsülés kettőjük működését függesztette fel.[3] November 17-én egyetemi küldöttségben Budapestre ment; Kádár Jánoshoz igyekeztek de ő nem ért rá fogadni őket, helyette Kállai Gyulával és Hont Ferenccel tudtak beszélni. Az egyetemi forradalmi bizottság gyorsan feloszlott, amit Bónis így konstatált: „A Bach korszakban nem lehet 49-et játszani.”[4] Hamarosan Kovács és Antalffy is visszakerült a Karra.



[1] Ennek a bizottságnak a jogi karról hárman vagy négyen lehettek tagjai: Perbíró József, Bónis és Both Ödön, s talán még Tokaji Géza. Bónis az új összetételű egyetemi tanácsnak is tagja lett, részt is vett annak november 8-i, 15-i és 20-i ülésén, a december 15-i ülésen viszont már nem volt ott. Vö. Péter 2001. p.

[2] Ezt kifejezetten említi emlékirataiban Bónis, aki az 56-os eseményekben vitt szerepéről, s benne a rektor viselkedéséről, az alábbiakat írja: „Először Perbíró kollégámmal kiküldtek egy diákkollégiumba, hogy a hallgatókat lecsillapítsuk. De azután Baróti Dezsőt, a rektort elkapta a gépszíj. Már napokkal előbb csak nehezen tartottuk vissza attól, hogy a varsói egyetemre üdvözlő táviratot ne menesszen a szovjetellenes lépések miatt. Most – talán a pesti hallgatók küldöttségének hatására – megkísérelte, hogy egyes nemszeretem kollégáktól megszabaduljon. Ezek Karácsonyi és Mérei voltak. Amikor ezt a rektornál tárgyaltuk, én Antalffyt javasoltam, de Pólay kollégám hozzátette: ’Kovácsot is!’ A bölcs Koch Sanyi bácsi, a TTK dékánja kijelentette, hogy náluk ilyen probléma nem vetődik fel.” Bónis 2007, 126. p.

[3] Az erről a bátran történelminek nevezhető értekezletről készült jegyzőkönyv nem maradt ránk – hiányzik a kari tanácsülési jegyzőkönyvek kötetéből, amely azonban Ruszoly József vélekedése szerint „Tüzetes és szerencsés kutatással reményeim szerint még talán föllelhető.” Talán öten vettek részt az ülésen: a dékán, Schultheisz Emil, Bónis mellett még Pólay, Buza László és Martonyi. Vö. Ruszoly 2002.

[4] Bónis 2007, 127. p.


Elérkezett a felelősségre vonás ideje is. A Bónis elleni fegyelmi tárgyalást 1957. június 6-án tartották, a cenzorok Vas Tibor és Sipos Aladár voltak. Szó esett tudománypolitikai kérdésekről is, de a fő kérdés a fentebb említett kari ülési előadmány volt, melynek nyomában Antalffyt és Kovácsot eltávolították a Karról. A helyi sajtó is folyamatosan és tendenciózusan támadta a forradalomban szerepet vállalókat, így Bónist is, elővéve például azt a régtől terjesztett valótlanságot, hogy Bónis keresztapja Hóman Bálint lett volna: a valóság ezzel szemben az volt, hogy a kis Bónist Szent-Györgyi Albert tartotta a keresztvíz alá… A szankció az egyetemről való elbocsátás lett, amiről egyszerű levélben tudatták Bónist. A politikai rendőrség még kihallgatta, többek között kolozsvári múltjára nézve; a kihallgató tiszt szavaira így emlékezett vissza emlékirataiban Bónis: „Ha sok olyan ember lett volna, mint professzor úr, nem jutottunk volna ide!”[1] Szegeden Bónis 1969-ben járt még egyszer, amikor a római jog magyarországi hatásáról szervezett konferenciát Pólay Elemér és Both Ödön (a szervezőmunkát adjunktusaik, Molnár Imre és Ruszoly József végezték), s Bónist nem lehetett kihagyni. Lehetett néhány kínos szituáció, melyre utalást olvashatunk Bónis emlékirataiban is: „Ünnepélyesen kezet fogtunk Antalffyval, majd német barátaim vittek haza autóval.”[2]


Bónis György családjával Budapestre költözött, s élete hátra lévő részét a fővárosban élte le. Először a Fővárosi Múzeum igazgatója, Gerevich László adott neki munkát, aki egy beszélgetés során megkérdezte tőle: „És nem nézted a térképet? Bizony, nem is gondoltunk rá, hogy mekkora országgal állunk szemben, és ezt a hősiesen életüket áldozó gyerekek sem tudják megállítani. Kétségtelenül drágán fizettem a forradalomért, de büszke vagyok rá, hogy részese lehettem a magyar nép szabadságharcának.”[3] 1957 őszén rendes állást kapott a Fővárosi Levéltárba, melyek hivatali főnöke akkor Ort János volt. Tudományos munkáját nem akadályozták, de középkori anyag kevés lévén, szakmailag mégiscsak félreeső volt ez a munkahely. Külföldi kapcsolatai is lassan éledeztek. Eljutott Dublinba, s tagja lett a Commission Internationale d’Histoire des Assemblées d’Etats nevű, 1937-ben alakult nagyhírű tudományos társaságnak. Barátságot kötött a bizottság későbbi elnökével, Helli Koenigsbergerrel, s a bizottság kongresszusain rendre részt vett, egyet maga is rendezett Székesfehérvárt.

A moszkvai történész világkongresszuson az akadémia küldöttjeként vett részt.



[1] Bónis 2007, 129–130. p.

[2] Bónis 2007, 131. p.

[3] Bónis 2007, 130. p.


1968-ban egy svédországi meghívásnak készült eleget tenni, amikor sor került Csehszlovákia megtámadására; Bónist behívatták az akadémiára, s kérték, hogy odakinn hivatalosan ne nyilatkozzon. Visszafelé Koppenhágán át Münsterbe utazott a német jogtörténész napokra. Onnan barátja, Hans Thieme professzor (Freiburg im Breisgau) vitte autóval Nürnbergig. Járt Münchenben és Frankfurtban is, utóbbi helyen (Max-Planc-Institut für europäische Rechtsgeschichte) Helmut Coingnál előadást is tartott. Egy svájci konferencián ismerkedett meg C. R. Cheney professzorral, aki felajánlotta, hogy elintéz számára egy esztendő vendégprofesszori állást Cambridge-ben. Ennek hazai engedélyezését azonban új munkahelyi főnöke, Ságvári Ágnes akadályozta; az angol kultúrattasé (Hewer) személyes fellépésére volt szükség az engedély megszerzéséhez, ám így is csak egy negyed év lett az esztendőből… Rendes előadásokat már nem is tudott tartani Angliában, de kutatásokat sikerült folytatnia. Hazafelé Párizson és Svájcon át érkezett (feleségével), meglátogatva barátaikat.


Közeledve 60. évéhez várható nyugdíjazása előtt sikerült szoros baráti és munkakapcsolatot teremtenie Klaniczay Tiborral, rajta keresztül az akadémia irodalomtudományi intézetével. Ő küldte ki 1974-ben Tours-ba, előadást tartani a jogászi hivatásrend történetéről – nyugdíjazását éppen onnan jelentette be kollégáinak. A következő esztendőben meghívást kapott Amerikába Sweeney professzor közbenjárására. Egy ideig úgy tűnt, hogy a külügyminisztérium, az akadémia, sőt a munkaügyi minisztérium is hozzájárul az utazáshoz, de egy héttel az indulás előtt hívatta Szabolcsi Miklós igazgatóhelyettes, József Farkas személyzeti előadóval együtt kérve, hogy halassza el az utazását, hiszen „nem irodalomtörténeti tárgyú előadásokat” tart. Nyilvánvaló volt, hogy valaki(k) megint gáncsolni akarták… Bónis kétségbeesetten közölte, hogy hiszen már a repülőjegye is megvan; végül elengedték, de Pennsylvaniába érve agyvérzéssel kórházba szállították, s ezt a traumát már haláláig nem heverte ki teljesen.


Bónis rehabilitációja több lépésben zajlott. 1963-ban kapott egy efféle iratot, tanszékét azonban nem kapta vissza. Professzori, alkalmasint tanszékvezetői székének visszaszerzésére több, írásban is ránk maradt folyamodványt intézett, illetékesnek gondolt személyekhez. Idézek az 1963. november 17-én kelt, Kállai Gyulának, a minisztertanács első elnökhelyetteséhez írott, drámai hangú leveléből: „Hét esztendeje annak, hogy a szegedi tudományegyetem küldöttségének tagjaként, három professzortársammal együtt felkerestük Önt […] Az említett küldöttségjárás idején nem is sejtettem, hogy egy jó félév múlva már nem leszek az egyetem tanára. Nem akarom kisebbíteni 1956-ban elkövetett politikai hibámat, de állítom, hogy az 1957 júniusában fegyelmi úton történt elbocsátásomat személyi elfogultság is sugallta. A fegyelmi határozatban a vizsgálat adataival ellenkező tényállítás szerepel. A bizonyítás kiegészítésére nem kaptam módot. A szegedi tanszéken eltöltött közel tíz esztendő párt- és állami vonalon elismert jó munkája, az 1952-ben kapott kandidátusi fokozatom, az 1954-ben elnyert akadémiai jutalom, az 1956-ban osztályrészemül jutott külföldi kongresszusi és népfront-kiküldetés, mind eltörpültek a személyi megtorlás szándéka mellett. Tizenhét évi egyetemi tanári működés után családommal együtt átmenetileg az utcára kerültem […] 93 jogtörténeti publikáció, 16 egyetemi és levéltári tanfolyami jegyzet áll mögöttem […] Nehéz hetedik éve elviselni a hivatalos jogtudományból és az oktató munkából való kirekesztésemet, az anyagi gondokat. Ötvenedik életévemben, harminc esztendei tudományos munkásság után időszerűnek látom feltenni a kérdést, szüksége van-e hazámnak munkámra azon a területen, melyhez legjobban értek, és amelyen – úgy érzem – a legtöbbet tudnék használni.”[1] Választ, nyilván elutasítót, talán szóban kaphatott. További, ezirányú próbálkozásai is rendre kudarcot vallottak.


Valódi rehabilitációjára csak halála után került sor, a szintén történelminek nevezhető fordulat idején. Ruszoly József professzor javaslatára post mortem professor emeritus címet adományozott számára az egyetem. Emlékét a Kar jogtörténeti tanszéke hűségesen ápolja: születésének és halálának évfordulóján (1994, 1995) is megemlékeztünk róla. Bónis György elhunyta fátumszerű összefüggésbe ágyazódott, mintha egy korszak jogtörténészei hagyták volna el egyszerre a földi létet: egy évvel korábban a legközelebbi szakmai és emberi jóbarát, pályatárs, a pécsi kolléga Degré Alajos (1909–1984), az 1985. esztendőben pedig Csizmadia Andor (1910–1985) és a szegedi utód, Both Ödön (1924–1985) távozott közülünk. Bónis György szakmai emlékét számos, részben külföldön publikált recenzió[2] örökítette meg. Publikációkban rögzült, gazdag szakmai teljesítményét gondosan és a teljesség igényével összeállított bibliográfiák[3] őrzik, tudományos tárgyi hagyatékát pedig a szegedi egyetemen, hajdanvolt és halála tízedik évfordulóján róla elnevezett tanszékvezetői szobájában (Bónis György Szeminárium) őrizzük.[4]

Részlet: Balogh Elemér: Bónis György.- Forum. Acta Juridica et Politica. 2020. 10. évf. 1. sz. p.107-125.

A teljes tanulmány elérhető: http://acta.bibl.u-szeged.hu/70549/1/juridpol_forum_010_001.pdf



[1] Ruszoly 2002, 13–14. p.

[2] Elsőként a magát szintén Bónis-tanítványnak valló Zlinszky János publikált szép és tartalmas megemlékezést Bónis tudományos életútjáról németül: Zlinszky 1987, 487–494. p; majd Ruszoly József: Ruszoly 2008, 62–66. p; Ruszoly 2009, 604–622. p; Ruszoly 2015, 299–311. p.

Jómagam is többször megemlékeztem Bónisról: Balogh 1997, 659–662. p; Balogh 1999, 41–42. p; Balogh 2018, 7–12. p.

[3] P. Miklós 1995, 509–524. p; Stauber 2001.

[4] Kávássy – Tamási 2014.


“Bónis György tanügyi segédfogalmazó a magyar alkotmány- és jogtörténeti tanszék ny. rk. tanárává kineveztetett. 1940. október 19-én. (34.859/1940. IV. VKM. sz.)”

Beszámoló a Kolozsvári M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem 1940/41. tanévi működéséről.

http://univ.bibl.u-szeged.hu/18712/1/besz_fj_1940_41.pdf


Bónis, György: A Jogi Kar iskoláztatási munkája. In: Szegedi Egyetem, (1) 13. p. 2. (1953)