Az SZTE Kulturális Iroda által a 2021/2022 tanév őszi szemeszterre meghirdetett pályázatok

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának feladata az egyetem kulturális életének szervezése, a bejegyzett öntevékeny és művészeti csoportok munkájának koordinálása, az egyetemen belüli éskivüli kulturális kapcsolatok ápolása, rendezvények szervezése. Az iroda tevékenységével segíti az egyetemi polgárok (hallgatók, oktatók, dolgozók) alkotói képességeinek kibontakozását.


A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája egyetemi zenei versenyt hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

 

A versenyen a komolyzene, a népzene, valamint a jazz, musical, sanzon körébe tartozó, összesen 5-10 perc műsoridejű hangszeres vagy vokális szólódarabok és kamaraművek, illetve eredeti (nem zeneszerzői feldolgozású) népzenei anyag énekes vagy autentikus hangszeres előadásával lehet részt venni. Szólistaként az SZTE nappali tagozatos hallgatói indulhatnak, kivéve a BBMK és a JGYPK ének-zene szakos hallgatóit. Kamaracsoportok esetén az előadók maximális létszáma hat fő, és a tagok legalább felének az SZTE hallgatójának kell lenni. A szólisták esetleges zongora- vagy egyéb hangszeres kísérője bárki lehet. A nyilvános hangversenyen szakmai zsűri ítéli oda a díjakat, pénzjutalmakat.

 

Az Egyetemi Zenei Verseny kategóriái:

I. Komolyzene

I. A Vokális komolyzene (szólisták és együttesek)

I. B Hangszeres komolyzene (szólisták és együttesek)

II. Népzene

II. A Népdaléneklés (szólisták és együttesek)

II. B Hangszeres népzene (szólisták és együttesek)

III. Jazz, musical, sanzon

III. A Vokális könnyűene (szólisták és együttesek)

III. B Jazz együttesek

 

Az Egyetemi Zenei Verseny 200.000 Ft összdíjazású.

A versenyre november második felében kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2021. november 12-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája egyetemi vers- és prózamondó versenyt hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

 

A versenyzőknek kettő, általuk szabadon választott verssel vagy prózával kell pályázniuk, melyből az egyik mű lehetőleg kortárs szerző műve legyen.

Egy-egy vers műsorideje nem haladhatja meg a 10 percet.

 

Díjak:

I. díj: 30.000 Ft

II. díj: 25.000 Ft

III. díj: 15.000 Ft

A versenyre november végén kerül sor.

 

A versenyre a Kulturális Irodában (Dugonics tér 13.) kapható Nevezési lapon, valamint a Moduloban a Kulturális Iroda alatti űrlapon lehet jelentkezni 2021. november 12-ig.




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája „Négysoros” címmel egyetemi verspályázatot hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számár az idén 100 éve született Pilinszky János tiszteletére.


Az idén 100 éve született és 40 éve elhunyt Pilinszky János a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Négysoros c. versét 1956-ban publikálta. A pályázatra olyan verseket várunk, amelyek műfaja megegyezik a Pilinszky-verssel, valamint tömören és csattanósan adnak helyzetjelentést a mai társadalmi tapasztalatokról, emberi kapcsolatokról, személyes élményekről, a lírai kifejezést a minimálisra redukálva. Egy pályázó több verssel is jelentkezhet, de egy-egy mű terjedelme maximum 4 sor (12-es betűméret, 1-es sorköz). A pályázat jeligés, a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, telefonszám, e-mail, Neptun kód) külön lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni.

 

Díjak:

I. díj: 30.000 Ft

II. díj: 25.000 Ft

III. díj: 15.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2021. november 19.

SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045




A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája és a Szegedi Nemzeti Színház egyetemi drámapályázatot hirdet az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.

 

Két kategóriában várjuk a pályaműveket:

1, tematikus megkötés nélküli,

2, tematikus megkötéssel: a dráma fikciós cselekménye a szegedi egyetem 100 évének történelmi valóságába ágyazódjon (pl. Szent-Györgyi Albert szegedi tevékenysége, Radnóti Miklós, József Attila szegedi egyetemi évei, a MEFESZ megalakulása stb.).


  • Terjedelmi korlátozás nincs, de inkább kamaradarabokat várunk. Egy szerző kategóriánként csak egy munkát nyújthat be. A pályaműveket két nyomtatott példányban kérjük beküldeni.
  • A pályázatra olyan magyar nyelvű színdarabot várunk, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem szerepelt korábbi drámapályázatokon.
  • A pályázat jeligés, a szerző adatait (név, kar, szak, évfolyam, telefonszám, e-mail, Neptun kód) külön lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni.
  • A pályaműveket a színházi szakemberekből álló bírálóbizottság értékeli. A bizottságnak jogában áll egyes díjakat megosztani vagy nem kiadni.


Díjak (kategóriánként):

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 30.000 Ft

III. díj: 20.000 Ft

 

A leadás határideje, helyszíne: 2021. szeptember 10.

SZTE Kulturális Iroda (Dugonics tér 13.) Tel.: 544-045, 4045

 

Az arra érdemesnek talált darabot a Szegedi Nemzeti Színház felolvasószínházi keretek között bemutatja, így a szerző készíthet a szegedi társulatra elképzelt szereposztást is.

A drámapályázat eredményét a 25. Őszi Kulturális Fesztivál megnyitóján hirdetjük ki.




A hallgatói pályázatokhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztató elérhető itt.