A közigazgatási jog aktuális kérdései: a 4. CIPA – ezúttal online

2021. december 10-én került sor arra, hogy negyedik alkalommal is megvitassuk a közigazgatási jog aktuális kihívásait a saját kutatási területeinket illetően a Contemporary Issues of Public Administration (CIPA) keretén belül. Az online rendezvényen ezúttal a szegedi, a lódzi és a szczecini egyetem oktatói, kutatói és doktorandusz hallgatói mutatták be munkáikat. A Csatlós Erzsébet megnyitóját követően az egyetemtörténeti megemlékezés során Siket Judit a szegedi közigazgatási jogi oktatás és kutatás nagyjait mutatta be, majd tematikus szekciókban került sor arra, hogy a további 13 előadó beavassa a közönséget a kutatási eredményeibe. A pandémia sajnos törést hozott a megszokott mobilitási programjainkba, ugyanakkor fontosnak tarottuk megtalálni a lehetőséget arra, hogy – alkalmazkodva a körülményekhez – ismét megvalósulhasson az együttmáködésünk, és ebbe a közigazgatási jog mentén valamennyi régi és új kollégánk becsatlakozhasson.


kep_01

1. Megkezdtük a 4. CIPA-t!


Elsőként a helyi önkormányzatok kerültek napirendre Holecska Zsófia és Nagy Sándor révén, majd a kulturális igazgatás és örökségvégelem Maria-Karcz-Kaczmarek jóvoltából, végül az állam-egyház kapcsolat közigazgatási vetületével ismerkedhettünk Vigh Károly kutatásai nyomán. Többen foglalkoznak a migráció és a biztonság kérdésével, így ugyanazon témakör különböző szegmenseit tudtuk összevetni Schiffner Imola, Cemre Erdal, Csatlós Erzsébet és Ömer Doğukan Uslu előadása által. Utolsó nagy blokkban a közigazgatási jog gazdasági-pénzügyi vonalát képviselte Krystyna Nizioł, Narmin Miriyeva, Claudia Weiss és Agnieszka Słomczyńska. A tanácskozást a módszertan tárgyalásával Michał Peno zárta.

A konferencia részletes programja az alábbiakban tekinthető meg.


Az idő gyorsan elrepült, a jó hangulatot az online színtérben is sikerült a jelenléti rendezvényeinkhez hasonlóan hozni, és a további együttműködési tervek kovácsolásával zártuk a rendezvényt. Ennek első manifesztációja az előadások írott változataiból fűzött kötet lesz, amely várhatóan 2022 tavaszán jelenik majd meg.


kep_02

2. Covid.-biztos tanácskozás, avagy üdv újra a fedélzeten – egyelőre csak online!