_1170x430

Lezárult a 2020/21-es Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020-2021-es tanévben is meghirdette Ujvári János diplomadíj-pályázatát.


A pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.


A 2020-21 tanév során 32 hallgató regisztrált a pályázaton és végül 27 hallgató tudta befejezni a teljes pályázati ciklust. Az értékelés során végül három kategóriában összesen 13 hallgatót javasoltak az értékelő bizottság tagjai díjazásra.


Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában 2 első, 2 második, 2 harmadik díjat, a Védjegy és formatervezési minta-oltalom kategóriában második és harmadik helyezést osztottak ki. A Szerzői jog esetében a 18 beérkezett dolgozatból az első, a második és a harmadik helyezett is részesült ösztöndíjban, illetve ebben a kategóriában ketten különdíjat kaptak.


A díjakat az SZTNH tanácstermében osztották ki november 17-én az alábbiak szerint:


Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában


Duray Boglárka, I. helyezett
Hortobágyi Katalin, I. helyezett
Barják Annamária, II. helyezett
Radványi Dorottya, II. helyezett
Geyer-Hirt Dóra, III. helyezett
Meisel Ádám, III. helyezett


Végjegy és formatervezésiminta-oltalom kategóriában


Madarász Petra, II. helyezett
Ferenczné Gazdag Fruzsina Babett, III. helyezett


Szerzői jog kategóriában


Rábai Gábor, I. helyezett
Mencser Zita, II. helyezett
Csábi Fanni, III. helyezett
Lengyel Emese. különdíj
Tamás Sándor Soma, különdíj


A szerzői jogi kategóriában II. helyezett Mencser Zita és III. helyezést elért Csábi Fanni egyaránt az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói.


Mencser-Zita-es-Csabi-Fanni-225x300


Személyes élményeikről a következőképp számoltak be:

Mencser Zita:

Jogi kari tanulmányaim során a szerzői jog vált a kedvenc jogterületemmé, ezért szakdolgozatomnak is szerzői jogi témát választottam. A témavezetőm, Mezei Péter tanár úr ajánlotta figyelmembe az Ujvári János Diplomadíj Pályázatot, ahová szerzői jogi témájú dolgozatokkal is lehet nevezni. A pályázókat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szellemi tulajdonvédelmi oktató anyaggal is támogatja, ezzel elősegítve a felkészülést és a pályaművek elkészítését. Ezen felül pedig a Hivatal minden pályázónak egy mentort biztosít, aki segítséget nyújt a dolgozat elkészítéséhez. Szeretném kiemelni, hogy nagyon hálás vagyok a mentoromnak, akihez bármikor, akár munkaidőn kívül is fordulhattam tanácsért, építő kritikával látott el, és nagyon sokat segített, biztatott. A dolgozatomat márciusban küldtem el a pályázatra, az eredményhirdetésre pedig októberben került sor, amit már izgatottan vártunk. A járványhelyzet ellenére a Hivatal ünnepélyes díjátadót szervezett a díjazottaknak, amelyen örömmel vettünk részt. Hálás vagyok a témavezetőmnek azért, hogy figyelmembe ajánlotta a pályázatot, és hogy jó tanácsaival hozzásegített a dolgozatom elkészítéséhez. Számomra nagyon jó élmény volt az Ujvári Pályázat, ezért mindenkinek ajánlom a részvételt, aki érdeklődik a szellemi alkotások védelme iránt.


Csábi Fanni:

Nagyon örülök, hogy szakdolgozati konzulensem, Dr. Mezei Péter azzal is támogatott, hogy felhívta figyelmem az Ujvári János diplomadíj-pályázatra és biztatott arra, hogy jelentkezzek szerzői jogi témájú szakdolgozatommal. Úgy gondolom, hogy mindenképpen megérte jelentkezni, ezzel a pályázattal csak nyerni lehet, hiszen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalából szakemberek mentorokként is segítik a pályázók munkáját. Mentorommal Skype-on konzultáltunk és miután elolvasta az addig elkészült részeket, hasznos tanácsokkal látott el és ezzel egy új nézőpontot is kaptam a dolgozatommal kapcsolatban. Külön öröm volt számomra, hogy helyezést is értem el és volt lehetőségem részt venni a díjátadó ünnepségen Budapesten a Szellemi tulajdon Nemzeti Hivatalában. A szervezők nagyon kedvesen fogadtak bennünket az átadón, amelyet követően még kapcsolatépítésre is volt lehetőségünk egy kis állófogadáson a többi helyezettel és a szervezőkkel. Néhányan később egy közeli kávézóban még tovább is folytattuk a beszélgetést. Köszönöm a lehetőséget, ezekre a pillanatokra szívesen emlékszem majd mindig vissza és mindenkit biztatok a jelentkezésre!


Gratulálunk a díjazottaknak és sok sikert kívánunk a pályázaton megszerzett szellemitulajdon-védelmi ismereteik hasznosításához!