1170x430

Bécsi Sommerseminar

Szeptember 16-19. között zajlott a XXIV. Internationales Sommerseminar zur Antiken Rechtsgeschichte Bécsben.

Az Universität Wien szervezésében lezajlott római jogi konferencián, találkozón Jakab Éva Professzor Asszonnyal, Pozsonyi Tanár Úrral valamint Giovannini Máté budapesti joghallgatóval vettem részt magyar részről. Rengeteg hasznos tapasztalattal és élmennyel gazdagodtam a hosszúhétvége alatt.

Odaérkezésünk napján Carnuntumba is ellátogattunk, egy ókori római városnegyedet látogattunk meg. Számomra rendkívül érdekes volt ez a múzeum, hiszen rekonstruált antik házakat, épületeket tekinthettem meg, így átélhettem, hogy milyen is lehetett a Római Birodalom utcáin sétálni. A történelem megelevenedett előttem.

A pénteki, illetve szombati napon előadásokat hallgattunk, valamint tartottunk. Életem első, nagyobb hallgatóság előtt előadott idegen nyelvű referátuma, úgy érzem, jól sikerült. Számos pozitív visszajelzést kaptam, ami motiváló erővel hatott rám.


11



12


A szervezők nagy vendégszeretettel vártak bennünket, illetve a máshonnan érkező előadók is kedvesen befogadtak a társaságukba. Több kiváló és nagynevű professzorral, tanárral, illetve hallgatóval ismerkedtem meg a konferencia alatt, ami nagy megtiszteltetés volt számomra.

Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy lehetőségem volt részt venni ezen a rangos eseményen.