Dr._Toth_Karoly_1945-2021

In memoriam Dr. Tóth Károly


Életének 76. évében elhunyt Dr. Tóth Károly, az Alkotmányjogi Tanszék címzetes egyetemi tanára.

 

Tóth Károly, vagy ahogy kollégái és barátai hívták, Charlie, Karunk és a korábbi Alkotmányjogi Tanszék ikonikus személyisége volt. Egy kiváló szakember, jó humorú kolléga, példakép, aki irányt mutatott az idősebb és fiatalabb kollégáknak egyaránt.

 

Tóth Károly a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépfalu szülötteként látta meg a napvilágot. Származásához és gyökereihez egész életében hű maradt, amelyet jól példáz, hogy szülőfalujának díszpolgára lett. Gimnáziumi tanulmányait a mezőkövesdi gimnáziumban végezte, majd 1965 szeptemberében megkezdte jogi tanulmányait a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Talán az első egyetemi napon még nem is sejtette, hogy több mint fél évszázaddal később, ezen intézmény legnagyobbjai közé emelkedik, és több ezer fiatal joghallgató életét, gondolkodásmódját fogja megváltoztatni e hosszú évtizedek alatt! Pedig így történt! A Polski Fiat Lux és alkotmányjog kapcsolatát valószínűleg csak azok érthetik, akiknek azt Tóth Károly az alkotmányjog előadások során elmagyarázta.

 

Az oktatói-kutatói pályáját a Kar Államjogi Tanszékén kezdte meg, Kovács István akadémikus mellett. Megjárta az egyetemi ranglétra egyes fokait, hiszen egyetemi tanársegédként kezdte pályáját, s címzetes egyetemi tanára lett alma materének. Ám ennél sokkal nagyobb dolgot vitt véghez. Kovács István tanítványaként, fel kellett nőnie a hagyatékához, ami igen nagy teher és felelősség, de nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Tóth Károlynak sikerült!

 

Tóth Károly, ugyanakkor, nem csak oktató és kutató volt, hanem a város és az ország életét formáló közéleti személyiség is. 1988 májusa és 1991 decembere között a JATE főtitkára volt. 1998 februárjától 2001 októberéig az induló Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékáni posztját töltötte be, majd tanszékvezető volt.

 

Élete során az államjog alkotmányjoggá alakult, de ő már korábban is alkotmányjogot kutatott, Kovács Istvánnal karöltve az összehasonlító alkotmányjog leple alatt. A Nyugat-Európa alkotmányainak fordításait tartalmazó kötet magyar nyelven tette elérhetővé a modern nyugati demokráciák alkotmányainak szövegét, s e szellemiséget őrizve a Kar és Tanszék munkatársai azóta is időről időre kiadják a hatályos alkotmányok szövegeinek fordítását. Mindezen tudományos munkásság mellett, fő kutatási területei a népszavazás és a választójog voltak.

 

A tudományos kutatás mellett évtizedeken át volt felelős szerkesztője a Kar folyóiratainak, az Acta Universitatis Szegediensis Acta Juridica et Politica, és az Acta Universitatis Szegediensis Publicationes Doctorandum Juridicorum sorozatoknak.

 

1997-ben PhD fokozatot szerzett, értekezése a volt szocialista államok főhatalmi rendszerének alkotmányos átalakulását vizsgálta.

 

Tóth Károly azon jogtudósok táborát erősítette, aki nem csupán az elefántcsonttoronyból írta meg véleményét, hanem a gyakorlatban is alkalmazta tudását. 1998-2001 között az Országos Választási Bizottság Országgyűlés által választott tagja volt.

 

2015. augusztus 26-án a Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozták számára.

 

Érdemeit, az Egyetemért, a Karért, a Tanszékért, de legfőképpen az általa ismert és szeretett emberekért tett erőfeszítéseit nem tudná egyetlen nekrológ vagy írás sem szavakba önteni.

 

Tóth Károly, az Oktató, a Kutató, a Kolléga, a Barát, az Ember! Példakép ő mindannyiunknak, és hatalmas űrt hagy maga után. És egy hagyatékot. Olyan hagyatékot, amelyet ő kapott Kovács Istvántól, és amelyhez Ő felnőtt. E szomorú pillanatban nekünk sem lehet más a célunk, mint felnőni Tóth Károly hagyatékához! Ez nagy felelősség, de egyben a legnemesebb feladat is.

 

Kedves Professzor Úr!

 

Mi mindent megteszünk, hogy emléked és hagyatékod ápoljuk és örökre megőrizzük!

 

Nyugodj békében!