kiemelt_hirek_1170x430

Ismét sikeresen szerepeltek hallgatóink a II. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

2022. április 13-14 között rendezte meg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a II. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt.

 

A rendezvényre az ország minden részéről érkezett 30 jogászhallgató 3 fős csapatokban mérte össze érvelési és retorikai képességeit, a szervezők által előre meghatározott tételmondattal kapcsolatban.

 

A 2022. évi rendezvény tételmondata „A mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a jogászi hivatás gyakorlását.” volt.

 

A „pro” és „kontra” csapatoknak a mesterséges intelligencia által teremtett kihívásokról kellett megfogalmazniuk álláspontjukat állító és tagadó oldalról.

A „pro” oldalt képviselő csapatoknak amellett kellett érvelni, hogy a mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a jogászi hivatás gyakorlását, míg a „kontra” szempontból érvelő csapatok ennek ellenére kellett megfogalmazzák az érveiket, miszerint a mesterséges intelligencia nem változtatja meg alapjaiban a jogászi munkavégzést.

Az érvelés során a csapatoknak az első körben ismertetniük kellett a csapat érvrendszerét, majd egymás álláspontjaira is reagálni kellett, kérdéseket is megfogalmazva az ellenérdekű csapat tagjaihoz, annak érdekében, hogy valódi disputa alakuljon ki közöttük.

 

A versenyzők munkáját három fős szakmai szűri értékelte, amelynek tagjai Prof. Dr. Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának professzora, Kulcsár Sándor az Informatika a Társadalomért Egyesület szakértője és Domokos Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára voltak.

 

A szegedi jog kar csapata „kontra” érvelőként harmadik helyezést ért el.

 

A csapat tagjai:

Barzó Lilla, Kruchió Adrienn és Kurusa Anna voltak.

 

Kruchió Adrienn a legjobb kontra érvelő különdíjában részesült.

 

Felkészítő tanáruk: Dr. Telegdy Gergely, mesteroktató volt.

 

A versenyzők felkészítése részben a DIGICRIMJUS projekt keretében zajlott Prof. Dr. Karsai Krisztina közreműködésével (New challgenges for teaching, researchiing and practicing criminal law in the digital age / 2020-1-1HU01_KA203_078670).

 

 

Hallgatóinknak ezúton is szívből gratulálunk!