316680722_555765256559277_4171992413219843805_n

Újabb kari sikerek országos szakmai versenyen

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda országosan – online – meghirdetett egy jogesetmegoldó versenyt (KPMG Jövőépítők Program keretében), a gazdasági társaságok működésével kapcsolatban, amire mind egyénileg, mind csapatban is lehetett jelentkezni. Az első fordulóban az iroda által feltöltött vezetőtisztségviselő felelősségével kapcsolatos jogesetet kellett megoldani és beküldeni október 24-ig. Közel 20 csapat közül végül a legjobb 4-et válogatták be, plusz volt egy személy, aki egyedül indult és kvalifikálta magát. Őt az egyik csapathoz sorsolták, így a döntőben végül összesítve 4 csapat mérte össze tudását november 25-én pénteken.


316426320_555765259892610_2558445667294055956_n


Reggel 10 órától egészen este 18:00-ig tartott a második, és egyben döntő forduló. 1,5 órán át lehetett kidolgozni egy teljesen új, részvénykibocsátással kapcsolatos jogesetet, amihez a KPMG iroda mentorokat is biztosított. A felkészülést követően volt egy ebédszünet és a végső simításokra is volt még másfél óra. A prezentációk előadására 14:30-tól került sor, összesen 15 percben. Minden egyes előadás után, kérdéseket intéztek az előadókhoz, amikre válaszolni kellett. A feldolgozott jogesetet nem perbeszéd formájában, hanem úgy kellett előadni egy több személyből álló zsűrinek, valamint a KPMG iroda jogi részlegén dolgozó munkatársaknak, mintha ők lettek volna az ügyfél.


Az eredményhirdetés a zsűri, valamint a jelenlévők által leadott szavazatok alapján történt. A dobogós helyezetteket pár pont választotta el egymástól, végül az SZTE ÁJTK színeiben induló Lexeged csapata II. helyezést ért el.


Lexeged csapat tagjai: Kálmán Felícia, Kruchió Adrienn és Barzó Lilla Andrea


Külön kiemelést és köszönetet érdemel Dr. Farkas Csaba tanár úr, aki heteken át rendkívül sokat segített a felkészítésben, valamint Dr. Árvai Gergő Phd. hallgató, aki közreműködött az üzleti jogi modul részéről a verseny technikai lebonyolításában.