Bezár

Hírek

ConSIMium szimuláció Brüsszelben, karunk jogász hallgatójának részvételével

ConSIMium szimuláció Brüsszelben, karunk jogász hallgatójának részvételével

2023. február 23.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2023 február elején megrendezésre került a ConSIMium EU Council Partnership hivatalos szimulációs pilot rendezvénye, amelynek keretében minden tagállam egy-egy hat főből álló delegációval képviseltette magát Brüsszelben.


IMG_4800


Minden csoport rendelkezett egy állam- vagy kormányfővel, egy miniszterrel, egy nagykövettel, két nemzeti szakértővel és egy újságíróval.

A többlépcsős kiválasztási folyamatot esetünkben a Magyar Rektori Konferencia koordinálta, én magam a kormányfő szerepét betöltve az Európai Tanács ülésén vehettem részt.

Az Európai Unió Tanácsa a felkészülés során több pozíciónak tartott előzetes online tréninget, mindemellett a konferenciát megelőzően a rendelkezésünkre bocsátottak két jogszabálytervezetet a környezetvédelem és fenntartható fejlődés témakörében. Míg az egyik az alternatív üzemanyagokat érintette, a másik a szén-dioxid kibocsátás mérséklésével és az azt követő, célként kitűzött karbon-semlegességgel foglalkozott.

A két tartalmas nap ugyanazt a menetrendet követte, amit az Európai Unió Tanácsa is lefolytat egy-egy javaslat megvitatásának esetében.

Az állam- és kormányfők szerepét betöltve érkezésünkkor sajtónyilatkozatot tettünk az újságírók előtt, majd közösen megvitattuk a téma politikai irányvonalát és prioritásait. Az Európai Tanács ülését követően a javaslatok a két munkacsoporthoz kerültek, részletgazdag szakmai vita itt folyt a két tervezetet illetően. A második nap programja a COREPER szimulációjával kezdődött, majd a nagykövetek tájékoztatták a minisztereket a tárgyalások kimeneteléről.


IMG_5044


Ennek ismeretében a következő ülésen folytatódott a párbeszéd - immár a miniszterek által.

Végeredményében egy sikeres tárgyalás-sorozatot zártunk, a magyar delegáció számos módosítási javaslata elfogadásra került.

A szimulációnak köszönhetően megtapasztalhattuk a gyakorlatban mindazt, amellyel korábban sokszor csak elméleti szinten találkozhattunk egyetemi tanulmányaink során, és lehetőségünk adódott a tanácsi döntéshozatali folyamat mélyebb megismerésére, ismereteink bővítésére. Amellett, hogy európai diáktársainkkal együtt életre szóló élményeket szereztünk, megoszthattuk egymással országaink tárgyalási álláspontjait, az azok mögött álló hátterek részleteit. Megtanulhattuk mindenekelőtt azt, hogy milyen fontos a tagállamok kompromisszumkészsége annak érdekében, hogy megállapodásra jussanak anélkül, hogy figyelmen kívül hagynák egymás kardinális érdekeit.


IMG_5045


Az öt magyar - különböző egyetemekről érkező - fiatal mellett megtisztelő volt az SZTE ÁJTK színeiben képviselni hazánkat és remélem, jövőre is megrendezésre kerül a program Brüsszel szívében, az uniós csúcstalálkozók helyszínéül szolgáló grandiózus Európa épületben.


Vaszkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Kapcsolódó hírek