Hírek
ÁJTK legújabb hírek
A világ legjelentősebb sporteseményén, a nyári ötkarikás játékokon a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója is részt vett, s mindketten remekül helytálltak a versengésben.
A Szegedi Tudományegyetemről két remek nehézatléta, Márton Anita súlylökő (a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar III. éves gyógypedagógia szakos hallgatónője) és Nagy Péter súlyemelő (az Állam- és Jogtudományi Kar IV. éves joghallgatója) képviselte hazánkat a XXX. Nyári Olimpiai Játékokon Londonban. A szegedi egyetemisták kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő a brit fővárosban. A többszörös magyar bajnok, idén Európa-bajnoki hetedik Márton Anita (edzője: Eperjesi László) 17,48 méteres lökésével 24. helyezett lett a női súlylökés versenyében. Nagy Péter (edzője: Ördög István) a +105 kilogrammosok súlycsoportjában a B csoportban a 3., összesítésben pedig a 11. helyezést szerezte meg. Szakításban 191 kilogrammig jutott, míg lökésben 216 kilogrammal megjavította egyéni csúcsát, s ugyanígy a 416 kilogrammos összeredmény is a sokszoros magyar bajnok, Universiade-győztes kiválóság eddig legjobbja. A súlyemelő a viadal végeztével elégedetten nyilatkozott, mint mondta, számára most már a 2016-os riói olimpia a cél, illetve az, hogy előtte befejezze tanulmányait, s megszerezze a jogi diplomát az SZTE-n.
SZTEPress
2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Kampler Béla ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Lőrincsik Péter ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged IP Center ,Szilovics Csaba ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,