Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak  --  Pályázatok és ösztöndíjak  --  Hazai ösztöndíjak

SZTE Sófi József Ösztöndíj

sofi_web

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány célja a legjobb tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása ösztöndíjak által.

2010. április 11.

2001. január 2-án alapított Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány célja a legjobb tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó, tehetséges egyetemisták anyagi támogatása ösztöndíjak által. Továbbá a tehetségek felkarolásával segíteni a hallgatók tudományos tevékenységét, s eredményeiket erkölcsileg is elismerni az ösztöndíj presztízse révén. Fontos cél még az ösztöndíjakat megpályázó hallgatók jövőbeni életpályájának nyomon követése és karrierjének elősegítése.

Az alapítvány eddig 6 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a legjobbakat. Az Oktatási és Kulturális Miniszter a repüléstudomány és rakétatechnika tudósáról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legmagasabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány elmúlt években végzett egyedülálló tevékenységével és komplex értékelési rendszerével elérte, hogy ösztöndíja a legrangosabb elismerésnek számít a magyar felsőoktatásban. A 2009-2010-es tanévben hetedik alkalommal írja ki ösztöndíj pályázatát a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója számára.

A pályázat feltételeit teljesíteni tudó hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, kiváló álláslehetőségek, ajánlások. A Sófi Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre.

 

A pályázat általános feltételei:

1. Az alapítvány ösztöndíját a Szegedi Tudományegyetem I. II. III. IV. V. és VI. évfolyamos nappali tagozatos, állami és költségtérítéses képzésben résztvevő olyan hallgatói pályázhatják meg, akik egy félévre vetített hagyományos tanulmányi átlaga 4,00 felett van az eddig elvégzett szemeszterek tekintetében.

2. A pályázóknak számítógéppel kell kitölteniük a pályázati űrlapot, ami az egyetem honlapjairól letölthető.

3. A pályázati űrlapon szerepeltetni kell az elvégzett szemeszterek tanulmányi átlagait, a megszerzett nyelvvizsgákat, az elért tudományos eredményeket (Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) és helyi TDK helyezések, tudományos közlemények, konferencia előadások, poszterek), egyéb ösztöndíjakat és elismeréseket (pl. Sófi Ösztöndíj, Köztársasági Ösztöndíj, Városi Ösztöndíj, Szent-Györgyi Ösztöndíj, Demonstrátori ösztöndíj, Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díja stb.), és a pályázó témavezetőjének ajánlását. A család egy főre eső havi átlagjövedelmét azért kell feltüntetni, mert az elsődleges értékelés (eredmények és tehetség) alapján hasonló jelöltek között ez a másodlagos differenciálási szempont.

 

SZTE Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2014

SZTE Sófi Alapítvány ösztöndíjasai 2013 

SZTE Sófi Alapítvány - ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014-2015

SZTE Sófi Alapítvány - PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014-2015