Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak  --  A képzések általános jellemzője

A képzések általános jellemzője

A hallgatók által teljesítendő tanulmányi kötelezettségek köre

A számonkérés formái

Egyes tantárgyi követelmények

Évfolyamdolgozat

Szakmai gyakorlat

Szakdolgozat

A kari tantervekben a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásához előírt nyelvvizsga követelmények

A kreditrendszer

Eljárás tanulmányi ügyekben

Egyes tanulmányi szabályok

Fegyelmi eljárás



A képzések helye: Szeged (kivéve a jogász szak levező tagozatú, kecskeméti székhelyű képzését). Az előadások és egyéb foglalkozások Szegeden elsősorban a Tisza L. krt. 54. sz. alatti főépületben, valamint a Zoltán u. 10. sz. alatti épületben zajlanak (ld. tanrend).

 

A képzések hagyományos őszi (I. félév) – tavaszi (II. félév) féléves rendszerben történnek. A félévek az előadások és egyéb foglalkozások tartására szolgáló szorgalmi időszakra és a félévet lezáró vizsgaidőszakra oszlanak (téli és tavaszi vizsgaidőszak). Az előadások és egyéb foglalkozások nappali tagozaton és szorgalmi időszakban folyamatosan hétfőtől péntekig folynak, a levelező, posztgraduális képzéseken a kijelölt időpontokban.

A tanórák helye és ideje félévenként az elektronikusan és írásban is hozzáférhető tanrendben jelenik meg.

A karon az oktatás az alapképzéseken és szakirányú továbbképzéseken kreditrendszerben folyik (ld. alább)

A képzések szempontjából fontos helyek:

Szegeden:

Szeged, Tisza L. krt. 54. a kar főépülete, a Dékáni Hivatal, a Tanulmányi Osztály, a Jogi Információs Kabinet, az Európa-Tanulmányok Központ, valamint EUROPE DIRECT Szeged európai információs pont és a Kari Hallgatói Önkormányzat székhelye, a tantermek jelentős része itt található.

Szeged, Rákóczi tér 1. a tanszékek székhelye, az oktatók irodái, a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézete, valamint az Intézethez tartozó képzések ügyeit intéző Tanulmányi Csoport, és az idegen nyelvű képzéseket is gondozó Összhasonlító Jogi Intézet találhatók

Szeged, Zoltán u. 14. tantermi épület

Szeged, Tisza L.krt.103. az Idegennyelvi Központ és tantermek székhelye

Szeged, Fekete sas u.28. a Jogklinika Program székhelye, valamint a Karrier Iroda, ETK tantermek találhatók itt

Szeged, Dugonics tér 12. az egyetem központi épülete

Szeged, Ady tér 10. József Attila Tanulmányi és Információs Központ: az Egyetemi Könyvtár, a Hallgatói Számítógépes Kabinet, a Hallgatói Szolgáltató Iroda, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az Universitás Szeged Diák Szolgáltató Központ Kht, az Egyetemi Életvezetési Központ, az Egyemi Jegyzetbolt székhelye, továbbá tartermek találhatók itt

Kecskeméten:

Kecskemét, Kálvin tér 1. a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály, Könyvtár, Számítógépterem és tantermek találhatók itt


A hallgatók által teljesítendő tanulmányi kötelezettségek köre

 

A diploma megszerzéséhez teljesítendő alapvető tanulmányi kötelezettségeket a Kari Tanács által, képzési formánként elfogadott képzési terv határozza meg. A képzési terv rendelkezik a tantárgyak típusairól, számonkérési formáiról, az egyes tantárgyak óraszámáról, elhelyezkedéséről, kreditpontjairól, teljesítésének egyes feltételeiről, számonkéréséről.

 

A kredites képzési tervhez kapcsolódik az egyéni ajánlott tanterv, amely a kar ajánlását tartalmazza arra, hogy a hallgató tanulmányainak egyes féléveiben milyen tárgyat vegyen fel és teljesítsen.

 A hallgatók a képzési tervben és az egyes tantárgyak keretében előírt kötelezettségeiket a tanrendben meghatározott időben és formában teljesíthetik. A kar félévenként – Hirdetőtáblán és a Kari Honlapon - teszi közzé tanrendjét.

A tanrendben szakonként és tagozatonként meghatározásra és közzétételre kerül:

- az adott félévben meghirdetett tárgyak köre és típusa,

- a tárgyak oktatója vagy oktatói,

- a heti óraszám,

- a tanórák formája és a számonkérés formája,

- a tanórák időpontja és helye,

- az ajánlott egyéni tanterv féléve szerinti tárgymeghirdetés, azon hallgatói csoportnak a megjelölésével, melynek meghirdetésre kerül a tárgy

- létszámkorlát esetén a hallgatói létszámkeret.

 A tantárgyak típusai

 

A karon oktatott tárgyaknak a következő típusai léteznek (az összes típus nem minden képzésen fordul elő).

 

kötelező tárgy: a képesítés megszerzéséhez kötelezően teljesítendő egy vagy többféléves tantárgy, mely előadásból, és egyes esetekben az ehhez kapcsolódó gyakorlatból vagy szemináriumból, kivételesen csak gyakorlati jellegű órákból (pl. latin nyelv) áll.

 

szeminárium: az egyes kötelező tárgyakhoz kapcsolódó, kötelezően teljesítendő kiscsoportos tanóra (nappali tagozat).

gyakorlat: az egyes kötelező tárgyakhoz kapcsolódó, kötelezően teljesítendő kiscsoportos tanóra (nappali tagozat).

 

kiskollégium: egyes kötelező tárgyakhoz kapcsolódóan a tanszék által szeminárium, illetve gyakorlat helyett meghirdetett tárgycsoport, amelyből egy válaszható és az kötelezően teljesítendő (nappali tagozat).

Egy kötelező tárgyhoz meghirdetett kiskollégiumok egyikét kötelező felvenni.

 

fakultatív kollégium: a képesítés megszerzéséhez kötelezően kitöltendő fakultatív órakeret terhére felvehető (kötelezően választható) tantárgy.

A Karon meghirdetett idegen nyelvű képzésben (Francia jogi képzés, Európa-jogi Master képzés, Német jogi képzés, Amerikai jogi Szakértői képzés) résztvevő hallgatók egy-egy félév teljesítéséért két kreditet kapnak a fakultatív kreditkeret javára. A kreditelismerést – a teljesítést követően – kérelmezni kell.

Az SZTE Idegennyelvi Központ által meghirdetett 4 féléves heti 2 órás szaknyelvi kurzus eredményes befejezése után a hallgató – kreditelismerési kérelem alapján – összesen két kreditet kap a fakultatív keret javára.

Az egyes képzési tervekben megtalálható a fakultatív órakeret nagysága.

  

Tudni kell, hogy:

- fakultatív tárgyat kötelező órakeret terhére, csak a tanrendben (évfolyamonként a kötelező tárgyak után) meghirdetett tárgyakból lehet felvenni,

- fakultatív tárgyak tematikája a meghirdető Tanszék Honlapján tekinthető meg,

- fakultatív tárgyak vizsgái a vizsgaidőszak előtti héten már letehetők.

 speciális kollégium: szabadon választható tárgy, mely nem számít bele a képzés kötelező órakeretébe.

A speciális (szabadon választható) kollégium felvételére ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint a fakultatív kollégium felvételére. Speciális kollégiumot nemcsak a karon, hanem az egyetem többi karán is hirdetnek, mely a tanrendben ugyancsak megtalálható.

A Karon a következő (fél) évvégi vagy záró számonkérési formák vannak (az összes típus nem minden képzésen, tagozaton fordul elő).

  

A számonkérés formái

Aláírás (AT)



Kreditet NEM hordozó teljesítés.

Szorgalmi jegy.

Javítás szorgalmi időszakban vagy vizsgaidőszakban Átlagban nem szerepel.



 



Nem teljesítette



N



0



N



 



Teljesítette



I



0



I



 



Beszámoló háromfokozatú (B3)



Előadáshoz tartozó, egy félév tananyagát egyszeri, vagy folyamatos módon a szorgalmi időszakban vagy a vizsgaidőszakban számon kérő vizsga.

Lehet szóbeli és írásbeli vagy gyakorlati, illetve ezek kombinációja.

Javítás szorgalmi időszakban vagy vizsgaidőszakban



 



Nem felelt meg



N



1



1



 



Megfelelt (3)



I



3



3



 



Kiválóan megfelelt (5)



I



5



5



 



Beszámoló ötfokozatú (B5)



Előadáshoz tartozó, egy félév tananyagát egyszeri, vagy folyamatos módon a szorgalmi időszakban vagy a vizsgaidőszakban számon kérő vizsga.

Lehet szóbeli és írásbeli vagy gyakorlati, illetve ezek kombinációja.

Javítás szorgalmi időszakban vagy vizsgaidőszakban



 



Elégtelen (1)



N



1



1



 



Elégséges (2)



I



2



2



 



Közepes (3)



I



3



3



 



Jó (4)



I



4



4



 



Jeles (5)



I



5



5



 



Gyakorlati jegy (GY)



Szorgalmi jegy, gyakorlathoz vagy szemináriumhoz kapcsolódó értékelés.

Javítás szorgalmi időszakban vagy vizsgaidőszakban



 



Elégtelen (1)



N



1



1



 



Elégséges (2)



I



2



2



 



Közepes (3)



I



3



3



 



Jó (4)



I



4



4



 



Jeles (5)



I



5



5



 



Minősítés (M)



Szeminárium jellegű foglalkozások egyik értékelési formája. Szorgalmi jegy.

Javítás szorgalmi időszakban vagy vizsgaidőszakban



 



Nem felelt meg(1)



N



1



1



 



Megfelelt (3)



I



3



3



 



Kiválóan megfelelt (5)



I



5



5



Kollokvium (KO)



Az előadást lezáró, egy félév tananyagát a vizsgaidőszakban számon kérő vizsga. Lehet szóbeli és írásbeli, vagy gyakorlati, illetve ezek kombinációja.

Javítás vizsgaidőszakban



 



Elégtelen (1)



N



1



1



 



Elégséges (2)



I



2



2



 



Közepes (3)



I



3



3



 



Jó (4)



I



4



4



 



Jeles (5)



I



5



5



 



Szigorlat (SZ)



Átfogó, szintetizáló ismereteket számon kérő vizsga

Javítás vizsgaidőszakban



 



Elégtelen (1)



N



1



1



 



Elégséges (2)



I



2



2



 



Közepes (3)



I



3



3



 



Jó (4)



I



4



4



 



Jeles (5)



I



5



5



 



Alapvizsga (AV)



Szakmai ismeretek több félévet átfogó, szintetizáló ismeretét számon kérő vizsga. Lehet szóbeli, írásbeli vagy gyakorlati, illetve ezek kombinációja. Az alapvizsga értékelése ötfokozatú érdemjeggyel történik.



 



Elégtelen (1)



N



1



1



 



Elégséges (2)



I



2



2



 



Közepes (3)



I



3



3



 



Jó (4)



I



4



4



 



Jeles (5)



I



5



5



 

 

 

 

 

 

 

A fentiek elsősorban a félévet lezáró számonkérések formái. A félévközi ismeretellenőrzésre a tanszékek egyéb formákat határozhatnak meg (lásd tantárgyi követelmények). A félévközi ismeretellenőrzés eredménye beszámítható a félévet lezáró értékelésbe.

 

Egyes tantárgyi követelmények

 

Az egyes tantárgyak teljesítésének (a képzési tervben foglaltakon felüli) formális és érdemi követelményeit (pl. részvétel tanórákon, félévközi beszámoló) a tanszék, illetve az oktató határozza meg.

 

A meghirdetett tárgyak adott félévre érvényes tantárgyi követelményeit, tantárgyi programját a meghirdető Tanszék a hallgatók számára hozzáférhetővé teszi, legkésőbb az első tanórán, illetve közzéteszi a Tanszék Honlapján. A tantárgyi követelmények, tantárgyi programok magukban foglalják az adott tantárgy leírását és annak teljesítésének követelményeit a következők szerint:

- a tantárgy elnevezését

- a tantárgy oktatásáért felelős Tanszék megnevezését

- a tantárgy felvételéhez, illetve teljesítéséhez szükséges előtanulmányi feltételeket

- a tantárgy teljesítésével szerezhető kreditpontok számát

- a tantárgyhoz tartozó kötelező és kötelezően választható tantárgyelemeket

- a tantárgy (elemek) oktatási formáját

- a heti (félévi) tanórák számát

- a tananyag tematikus leírását,

- a foglalkozásokon való részvétel követelményeit és a távolmaradás pótlásának lehetőségét,

- az igazolás módját a foglalkozásokon és a vizsgán való távollét esetén,

- a kredit megszerzésének feltételét és a számonkérés(ek) formáját,

- az értékelés fajtáját (ötfokozatú, háromfokozatú)

- a félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyik) számát, témakörét és időpontját pótlásuk

és javításuk lehetőségét,

- a félév végi aláírás teljesítésének követelményeit,

- az osztályzat kialakításának módját,

- az írott tananyagot (kötelező olvasmány), valamint a tananyag elsajátításához felhasználható

jegyzetek, segédletek, irodalom listáját (ajánlott irodalom).

 

Évfolyamdolgozat

 

Évfolyamdolgozat a tanszékek által meghirdetett témákból készíthető. Az évfolyamdolgozat tanulmányi előfeltétele képzési tervben és az illetékes tanszék által támasztott legfeljebb két előfeltétel.

A hallgató az évfolyamdolgozat témáját (a tanulmányi előfeltételekre figyelemmel) a Kar I. emeleti hirdetőtábláján és a tanszéki Honlapon közzétett témák közül, vagy a Tanszékkel történő egyéni megbeszélés szerint választhatja ki. A hallgató a témaválasztást témaválasztó lapon teheti meg, mely a kari honlapról letölthető, illetve a Tanulmányi Osztályon beszerezhető.

Az évfolyamdolgozat témaválasztó lap benyújtásának határideje (Kari naptár szerint):

jogászképzésben: az évfolyamdolgozat benyújtása előtti aktuális félévet megelőző 2 félévvel,

BA szakokon az aktuális félévet megelőző 1 félévvvel a vizsgaidőszak végéig az illetékes Tanszékre;

Az évfolyamdolgozat témaválasztó lapot csak az illetékes tanszékvezető vagy távollétében a helyettesítésével megbízott oktató írhatja alá. A tanszékvezetők jelölik ki a témában illetékes konzulenst, melyet a témaválasztó lapra rávezetnek.

A témaválasztó lapot a hallgató a dolgozattal együtt köteles leadni. Ennek hiányában a dolgozat nem fogadható el.

Lényeges, hogy
- az évfolyamdolgozatot (a témaválasztó lappal együtt) az illetékes Tanszéken kell benyújtani,
- az évfolyamdolgozat terjedelme legalább 3/4 szerzői ív (30 ezer betűhely), melybe nem számítandók be a lábjegyzetek

(formai előírások: 1,5-es sorköz, bal margó 3 cm, jobb margó 2,5 cm, alul-felül 2,5-2,5 cm; szöveg Times New Roman betűtípusú, mérete 12-es, lábjegyzet betűmérete 10-es)

- az évfolyamdolgozat csak magyar nyelven készíthető,
- az évfolyamdolgozatot összefűzve, gépelt illetve nyomtatott formában, aláírva kell leadni,
- az évfolyamdolgozatnak tartalmaznia kell a felhasznált irodalom és jegyzetek listáját,
- a formailag nem megfelelő évfolyamdolgozat érdemi értékelés nélkül sikertelennek minősül.
- az érdemjegy az átlagba beszámít,
- sikertelen dolgozat esetén a pótdolgozatot a félév vizsgaidőszakának utolsó napjáig lehet benyújtani.


Szakmai gyakorlat

 

A szakmai gyakorlat teljesítésének feltételeit szakonként a képzési tervek tartalmazzák.

A szakmai gyakorlat teljesítéséről szóló igazolást a hallgató - tanulmányai utolsó félévében - a Kari Naptárban meghatározott időpontig a Tanulmányi Osztályon köteles benyújtani.

  

Szakdolgozat


A szakdolgozat egy kötelező tárgyhoz kapcsolódó témakörből készített írásbeli munka, melynek megvédése a záróvizsga része. (ld. a képzési terveket )

Szakdolgozat valamennyi kötelező tárgyhoz kapcsolódó, a tanszék által meghirdetett témából készíthető. A szakdolgozat benyújtásának tanulmányi előfeltételeit a képzési tervek tartalmazzák.

A hallgató a szakdolgozat témáját a Tanszéki Honlapokon, illetve Kar I. emeleti hirdetőtábláján közzétett - és kötelezően felhasználandó szakirodalommal is megjelölt - témák közül, vagy egyéni megbeszélés szerint választhatja. A témaválasztást a Kari Honlapról letölthető, illetve a Tanulmányi Osztályon beszerezhető űrlap felhasználásával

jogászképzésben: a szakdolgozat benyújtása előtti aktuális félévet megelőző 2 félévvel a vizsgaidőszak végéig,

BA szakokon a szakdolgozat benyújtása előtti aktuális félévet megelőző 1 félévvel az előző félév szorgalmi időszakának végéig- a Kari Naptárban közölt határidőig - kötelesek az illetékes Tanszéken igazolni.

Szakdolgozat témaválasztó lapot csak az illetékes tanszékvezető vagy távollétében a helyettesítésével megbízott oktató írhat alá. A tanszékvezetők jelölik ki a témában illetékes konzulenst, melyet a témaválasztó lapra rávezetnek.

Lényeges, hogy

- a szakdolgozatot (a témaválasztó lappal együtt) a Tanulmányi Osztályon kell benyújtani,
- sikertelen dolgozat esetén a pótdolgozatot a rendes záróvizsgaidőszakra történő jelentkezést megelőzően a közölt határidőre lehet benyújtani.

- a szakdolgozatot a védést követően a hallgató átveheti a védés helyén.


A szakdolgozat további tartalmi, formai és egyéb követelményei megtalálhatók a „Szabályzat a szakdolgozatokról” cím alatt a Kar Honlapján.

 

Témaválasztó lap
Nyilatkozat szakdolgozatról 

  

A kari tantervekben a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásához

előírt nyelvvizsga követelmények

 

Jogász mesterképzési osztatlan, egységes képzésben: egy idegen nyelvből középfokú „C” típusú általános nyelvi, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga.

Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási (BA )alap- és (MA) mesterszakon: egy idegen nyelvből középfokú „C” típusú általános nyelvi, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga (BA szakon: „C” típusú általános nyelvi, államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgák közül a diploma kiadásához a lovári nyelvből szerzett nyelvvizsga is elfogadható).

Nemzetközi tanulmányok (BA) alapszakon: két idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány, vagy oklevél.

Nemzetközi tanulmányok (MA) mesterszakon: két idegen nyelvből államilag elismert, felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga, vagy egy idegen nyelvből államilag elismert, felsőfokú (C1) komplex típusú nyelvvizsga és további két idegen nyelvből középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga, vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél.

Politológia (BA) alapszakon: egy élő idegen nyelvből államilag elismert középfokú (B2) komplex nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél.

A Politikatudományi (MA) mesterszakon: angol nyelvből államilag elismert középfokú (B2) komplex típusú és az Európai Unió egy másik hivatalos nyelvéből vagy orosz nyelvből államilag elismert, középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezekkel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél.

Karunk valamennyi szakán a középfokú „C” típusú általános nyelvi, államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát csak természetes élő idegen nyelvből (nem mesterséges nyelvből) lehet teljesíteni. (Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási (BA) alapszakon az eszperantó nyelvvizsga is elfogadható)

Karunk elsősorban az Európai Unió tagállamainak hivatalos nyelveit fogadja el és ajánlja; ezeken kívül azonban elismeri az ENSZ Biztonsági Tanácsának hivatalos nyelveit (arab, kínai, orosz) is.

 

A kreditrendszer

 

A karon a hallgatók kreditalapú képzési tervek szerint folytathatják tanulmányaikat. A kreditrendszer tanulmányi szabályait elsősorban a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata, valamint a kredites képzési tervek tartalmazzák.

 

A kreditrendszer lényege

 

- a tárgyak vagy egyéb tanulmányi kötelezettségek teljesítéséért tanulmányi pont (kredit) jár,

- a hallgatónak a végzettség megszerzéséhez jogszabályban meghatározott számú kreditet kell gyűjteni (BA szakon 180, egyetemi szakon 300) /modulos tantervben 303-306/

- a krediteket meghatározott forrásokból kell összegyűjteni (pl. kötelező tárgyak, szakdolgozat, szabadon választható tárgyak, stb.); a kreditforrásokat a képzési terv írja elő,

- a tárgyak felvételének sorrendje nem félévhez, évfolyamhoz kötött, a tárgyak felvétele ugyanakkor előfeltételek vagy más feltételek teljesítéséhez köthető (előtanulmányi feltételek, társfeltételek) – a feltételek a képzési tervben és a tanrendben jelennek meg az egyes tárgyak mellett,

- a tantárgyak egymásra épülését, a képzés szerkezetét nem a tárgyak félévhez kötöttsége határozza meg, hanem a tantárgy felvételét szabályozó feltételek,

- a hallgató a tárgyak felvételét szabályozó feltételeket keretei között szabadon választhatja meg, milyen tárgyat kíván tanulni az adott félévben, illetve milyen sorrendben teljesíti kötelezettségeit,

- a fentiekből adódóan nem létezik félévismétlés, csak – sikertelen számonkérés esetén – az adott nem teljesített tárgy ismétlése,

- amennyiben egy félévben nem sikerült minden kötelezettség teljesítése, nem kell kihagyni egy félévet, hanem be lehet iratkozni a következő félévre,

- a hallgató maga tervezheti tanulmányai menetét – maga dönt, mely tárgyakat vesz fel a képzési terv keretei között és melyeket nem,

- nincsenek évfolyamok, a tanulmányaik azonos félévét végző hallgatók nem azonos kötelezettségeket kötelesek vállalni, hanem egyéni úton is haladhatnak,

- nincsenek tanulmányi csoportok

- a korábbi, a karon vagy más intézményben mutatott tanulmányi teljesítmény (pl. tagozat-, szakváltás, átvétel, további diploma megszerzése, párhuzamos képzés, külföldi résztanulmányok folytatása esetén), kreditátviteli (kreditelismerési) eljárással elismertethető – erre lásd a tanulmányi- és vizsgaszabályzatot és a kreditszabályzatot.

 

A tanulmányok tervezése

 

A kreditrendszer a hallgatóknak tágabb lehetőséget biztosít, hogy a tanulmányok folytatásának diplomához vezető útját egyénileg határozzák meg, és ütemezzék a teljesítendő tanulmányi feladataikat. A tanulmányok tervezése a jövőben teljesítendő tanulmányi kötelezettségek körének meghatározása, e kötelezettségek vállalásának ütemezése félévekre.

 

Mit ajánlatos használni a tanulmányok tervezésénél?

- az irányadó képzési tervet (melyek a diplomáig teljesítendő kötelezettségek)

- a tanrendet (az adott félévben a Kar milyen tárgyakat, hol és milyen időpontban ajánl fel a hallgatóknak felvételre)

- az ajánlott egyéni tantervet, (minden képzési tervhez van, és bemutat egy lehetséges utat a diplomaszerzéshez),

- a tanulmányi és vizsgaszabályokat (a kötelezettségek teljesítésének feltételeit szabályozza)

 

A tanulmányok tervezésénél a legfontosabb szempontok:

- ne csak egy félévre tervezzen, hanem lássa maga előtt a diplomáig terjedő egész utat – ellenkező esetben nem biztos, hogy az optimális idő alatt tud teljesíteni miden kötelezettséget

- az érvényes beiratkozáshoz legalább egy kreditet vállalni kell,

- egy tárgy (illetve a neki megfelelő kurzus) – annak nem teljesítése esetén – a tanulmányok ideje alatt három alkalommal vehető fel.

- a hallgató a szakján egy félévben maximum 45 kredit erejéig vehet föl tárgyakat.

- a tantárgyak felvételénél gondosan igazodni kell a tantárgyhoz kapcsolt, felvételének feltételét jelentő előtanulmányi és egyéb feltételekhez (a szabálytalan tárgyfelvétel következménye törlés) vonja maga után,

- ne ütközzenek a tantárgyak időpontjai – ezt könnyebbé teszi az, hogy a főtárgyak kivételével van választási lehetőség időpont tekintetében is,

- amennyiben tanácstalan, kövesse az ajánlott egyéni tantervet!

  

Eljárás tanulmányi ügyekben

 

A tanulmányok teljesítésével kapcsolatos szabályokat, eljárást alapvetően az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (TVSZ) tartalmazza. Ez rendelkezik a hallgató jogairól és kötelezettségeiről a tanulmányai végzésével kapcsolatban (pl. beiratkozás, bejelentkezés, vizsgarend, tárgyfelvétel, kredittel kapcsolatos szabályok, stb.) A szabályzat szövege a Tanulmányi Osztály hirdetőtábláján vagy a kari HÖK irodájában megismerhető, illetve a kari honlapon olvasható.

 

A tanulmányi ügyekben a Tanulmányi Osztályhoz, vagy a Tanszékekhez (illetékes oktató, illetve a tanszéki ügyintéző) kell fordulni.

 

Tanszékek járnak el a következő tanulmányi ügyekben (a számonkéréseket nem számítva):

- kreditátviteli kérelmek véleményezése

- kedvezményes tanulmányi rendhez hozzájárulás az adott félévben a tanszék által oktatott tárgyak tekintetében,

- a tanszék által tartott tárgy követelményeinek teljesítésével kapcsolatos felmentési, igazolási kérelmek elbírálása,

- igazolás elbírálása vizsgán való meg nem jelenés esetén (igazolást is ide kell benyújtani),

- ismétlő javítóvizsga esetén kérelem másik oktató vagy vizsgabizottság kijelölése iránt,

- vizsgaeredmények közzététele (általában elektronikus formában),

- a hallgató kérésére igazolás kiadása (a foglalkozáson és vizsgán stb. történt megjelenésről)

- évfolyamdolgozat és szakdolgozat témaválasztás jóváhagyása,

- évfolyamdolgozat befogadása – és az értékelést követően – a hallgató részére visszaadása

- szakdolgozat konzultáció.

 

A Tanulmányi Osztály:

- a fentieken túl eljár a hallgatók tanulmányi ügyeiben,

- felvilágosítást ad tanulmányi ügyekben,

- a különböző kérelmekhez itt is szerezhetők be a nyomtatványok.

 

A beiratkozás, bejelentkezés, tárgyfelvétel, vizsgára jelentkezés stb. feltételeiről, részletszabályairól külön tájékoztató szól, mely megismerhető a Kar Honlapjáról, a Tanulmányi Osztály hirdetőtábláján, vagy a Tanulmányi Osztályon.

 

A tanulmányokkal kapcsolatos beadványokhoz, kérelmekhez a nyomtatványok letölthetők a kari honlapról is!


Egyes tanulmányi szabályok

 

1. Tanulmányok megszakítása

 

A következő formái vannak:

Szünetelés: (Passzív félév)

Lényege: a be nem jelentkezett hallgató tanulmányainak megszakadása (a hallgató nem jelentkezett be a következő félévre)



bejelentéshez kötött



Benyújtása ETR MODULO rendszeren keresztül elektronikusan



Határidő: ld. Kari Naptárban közölt határidőig



Amennyiben a hallgató nem jelentkezik be a következő félévre, a hallgatói jogviszonya (nem bejelentkezett passzív státusz), mely nem teszi lehetővé a következő félévben a kurzusfelvételt és ezzel a bejelentkezést; a hallgatói jogok csak kérvénnyel állíthatók vissza. A nem engedélyezett passzív státusz jogkövetkezményeire a Szegedi Tudományegyetem TVSZ . rendelkezései (passzív félévszám miatti elbocsátás) az irányadók.

A szünetelést (passzív félévet) indokolni nem kell, de megszűnik annak a hallgatónak a jogviszonya, aki egymást követő két alkalommal nem jelentkezett be a következő tanulmányi félévre.

Félévhalasztás:

Lényege: a tanulmányok 1. félévére beiratkozott hallgató a megkezdett aktív félév helyett – tanulmányainak első félévében is – félévhalasztást, passzív félévet vehet igénybe.



bejelentéshez kötött



Benyújtása ETR MODULO rendszeren keresztül elektronikusan



Határidő: ld. Kari Naptárban közölt határidőig



2. Kreditelismerés/kreditátvitel 

 

Amennyiben egy tárgy ismeretanyagát a hallgató korábban a karon más képzésben vagy más intézményben megszerezte és az számonkéréssel értékelésre került, a TVSZ-ben rögzített feltételek szerint kreditátvitel kérhető (mellyel a tárgy hallgatása, vizsgakötelezettsége alól felmentés kaphat).



engedélyhez kötött



Benyújtása ETR MODULO rendszeren keresztül elektronikusan



Határidő:



nappali és levelező tagozat



A Kari Naptárban közölt határidőig



Kreditátvitel menete:

- a képzési tervben szereplő valamennyi már teljesített tárgy vonatkozásában – melyből a hallgató kreditátviteli kérelmet nyújt be – az első beiratkozott félévben kell megkérnie a kreditelismerést. A tanulmányok időtartama alatt – vendéghallgatóként vagy más minőségben más intézményben teljesített tárgy vonatkozásában - az adott félévben kérhető kreditelismerés.

- A hallgató beiratkozik/bejelentkezik az adott félévre

- A kredittel elismertetni kívánt tárgyat a kurzusfelvételi időszakban nem kell felvenni; esetleges elutasítás esetén – MODULO-s beadvány alapján – határidő megjelölésével utólagos tárgyfelvételre biztosít lehetőséget a Kar.

~ a MODULON keresztül benyújtott a kérelemhez csatolni kell a korábbi teljesítést igazoló dokumentumokat

Nem adható kreditelismerés szakdolgozat, illetve évfolyamdolgozat, és speciális kollégium tekintetében.

3. Az ETR MODULO rendszeren keresztül elektronikusan beadható kérelmek

- hallgatói jogviszony igazolás

- Dékáni méltányosság kérelem

- kurzusfelvételi kérvény

- költségtérítés halasztás kérvény

- kreditátviteli kérelem

- passzív félév bejelentés

- határidőn túli passzív félév bejelentő kérelem

- ETR hibabejelentő

4. Vizsgákkal kapcsolatos egyes tudnivalók

Vizsgaidőszak (a Kari Naptárban meghatározottak szerint).

rendes vizsgaidőszak



hat hét



javítóvizsga-időszak



(további) egy hét



Vizsgaidőszakon kívül vizsgák kizárólag engedély alapján tehetők le (kivéve a fakultatív kollégiumok vizsgái)

Javítóvizsga-időszakban általában csak ismételt vizsgák tehetők le.

 

Vizsgázás

 

A szóbeli vizsgák helye - a kecskeméti képzési hely kivételével - a Tanszékeken van (általában a Szeged, Rákóczi tér 1. sz. alatti épületben). Az írásbeli vizsgák helye a kijelölt tanterem. A vizsga helyét, az időbeosztást a tanszék az elektronikus nyilvántartási rendszerben és a Tanszéki Honlapon teszi közzé.

 

Vizsgára jelentkezés

 

Elektronikus formában, a Kari Naptárban meghatározott időponttól/időpontig.

 

Vizsgaismétlés, vizsgahalasztás, vizsgán való meg nem jelenés

Szabályait a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata tartalmazza.

 

5. A hallgató tanulmányi teljesítéseinek nyilvántartása

A Szegedi Tudományegyetem az elektronikus tanulmányi rendszer (ETR) használatával elektronikus leckekönyvvezetés alkalmaz.

A 2008. szeptembertől I. évfolyamra beiratkozott hallgatók részére papíralapú leckekönyv nem kerül kiadásra.

A hallgató tanulmányi teljesítéseinek nyilvántartására vonatkozó részletszabályozás megtekinthető az SZTE TVSZ-ben, valamint az Egyetem és a Kar (Tanulmányi Osztály) honlapján.

 

Fegyelmi eljárás

 

Az egyetemi és főiskolai hallgatók fegyelmi szabályzata megismerhető a Tanulmányi Osztályon, illetve a kari HÖK irodán.

 

Az egyetemi és főiskolai hallgatók fegyelmi szabályzatának hatálya a levelező tagozat hallgatóira is kiterjed.

 

Amennyiben hallgató ellen büntető eljárás indul, ezt haladéktalanul köteles a Kar dékánjának bejelenteni.

  

A hallgatók egyes egyéb kötelezettségeiről

 

A hallgató által fizetendő díjak, valamint a részükre nyújtható támogatások

 

A hallgatói juttatásokról és a hallgató által fizetendő térítésekről és díjakról az erről szóló külön egyetemi és kari szabályzat rendelkezik.

A hallgatói juttatásokról a kari HÖK irodán kaphat mindenki tájékoztatást.