Bezár

Rendezvények/Konferenciák

Beszámoló az IFCCLGE Hetedik Üléséről (Peking, 2015. 11. 28-30.)

Beszámoló az IFCCLGE Hetedik Üléséről (Peking, 2015. 11. 28-30.)

2015. december 16.
3 perc

Ebben az esztendőben engem ért a megtiszteltetés, hogy Prof. Dr. Karsai Krisztina tanszékvezető egyetemi tanár kijelölt a tanszék képviseletére a már hagyományosnak mondható International Forum on Crime and Criminal Law in the Global Era nevű nemzetközi szervezet soron lévő ülésére.

Ebből az alkalomból rövid esszét állítottam össze az életfogytig terjedő szabadságvesztés egyes bírói megközelítéseiről, különös figyelemmel az EJEB előtt lezárult (final) Vinter és társai v. United Kingdom és a Magyar László v. Magyarország ügyre. Alapvetően a szupranacionális bíróság judikatúrájának belső jogi permeabilitását vizsgáltam és végkövetkeztetésként bemutattam a büntetés-végrehajtási törvény (Bvtv.) kötelező kegyelmi eljárásra vonatkozó szabályozását a TÉSZ esetén. Nem rejtettem véka alá, hogy a szabályozás mellett nyitott kérdések maradtak, hiszen két ügy is folyamatban van az EJEB előtt, az indítványozók a 3. Cikkre hivatkozással megtámadták a negyven év kötelező kitöltését előíró feltételt. Tehát ismét az EJEB térfelén „pattog a labda”: - távlat-e a negyven év? Kíváncsian várjuk.

Az ülés szerényebb kivitelezésű volt az előző évben megtapasztalthoz képest, de vendégszeretetből és profizmusból nem volt hiány. Prof. He Bingsong korát meghazudtoló aktivitással figyelt mindenre és mindenkire. Az egyik nap fél napjára az elnökségbe is beválasztottak és felkértek prezentáció tartására is, amit sikeresen megszerkesztettem fél óra alatt MS Powerpointban egy teaszünetben: ráadásul nagy sikert aratott! Észt és argentin kollégák faggattak utána hosszú percekig, eldiskurálgattunk az Amerikai Emberi Jogi Egyezményről és az észt aggályokról is ami az EJEB „evolutive interpretation” doktrínáját érintette.

A malajziai, szingapúri és tajvani professzorok harsányan álltak ki a halálbüntetés mellett, váltig állították, hogy kifejezett visszatartó ereje (t.i. a non-recidivism) van. A többség azonban halálbüntetés-ellenes, igazi abolicionista, a kevés utilitárius képviselő mellett ők is hallatták hangjukat. A szervező professzor törte meg a vitát végül azzal, hogy fel kellene venni a napirendre a terrorizmus-ellenes globális fellépés kérdését. Nem sikerült, marginálisnak látta a többség, pedig ott voltak orosz kollégáink is, továbbá a francia küldöttség is: hiába Charlie Hebdo, Sharm-el-Sejk felett repülő orosz utasszállító, Bataclan..., pedig a professzor rámutatott: a terrorizmus és a büntetési elvek és gyakorlatok közötti összhang legalább olyan fontos, mint a békeidők judikatúrájának kialakítása és helyes mederbe terelése. Mindhiába.

Beválasztottak a resolutive drafting committe-be is, de sajnálattal kellett közölnöm, hogy megy a gépem haza. Várom, várjuk a határozatot.

Hajnalban már minden idők legnagyobb szmogjában taxiztam a 3. terminálra. Viszlát IFCCLGE!

 

Szeged-Peking, 2015. november 30.

 

dr. Katona Tibor

tud.mts.

 

KT

Aktuális események

Kapcsolódó hírek