Bezár

Üzleti Jogi Intézet

Konferencia "A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÉS A TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ JOGI KIÍVÁSAI" címmel

Konferencia "A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ÉS A TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ JOGI KIÍVÁSAI" címmel

2017. február 17.
3 perc

MEGHÍVÓ

A gazdasági fejlődés és a technológiai innováció jogi kihívásai

 

A Szegedi Tudományegyetem Központi Épületének Díszterme adott otthont az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont és az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézete által rendezett konferencájának, 2017. március 9. napján. Az igényes helyszín méltó volt az esemény nívójához.

 

eli_konferencia014kf.jpg

forrás: szegedma.hu

„ A gazdasági fejlődés és a technológiai innováció jogi kihívásai“ című rendezvény rangját jelzi, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket.

– Az igazságügyi minisztérium is igyekszik segíteni az ország versenyképességét – jelentette ki. Beszédében kifejtette, törekednek a jogrendszer stabilitására, és arra, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek valóban szükségesek és elősegítik a versenyképességet.

Egy adott ország jogi versenyképességét meghatározza a jogrendszer minősége – a jogszabályok száma, minősége, átláthatósága –, illetve az előírások tartalma, az, hogy ezek miként segítik a gazdaság hatékony működését – fejtette ki Trócsányi László.

Az SZTE képviseletében a kar dékánja, Balogh Elemér beszélt a gyors technológiai fejlődés által teremtett élethelyzetekről, melynek kapcsán elmondta, óriási szükség van a jogászokra.

Lehrner Lóránt az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának véleménye szerint a kutatás-fejlesztés a mai világban egy olyan terület, amely folyamatos, és rohamos változásokon megy keresztül. Elmondta, a szegedi lézeres kutatóközpont építése során maguk is számos jogi problémával találták szembe magukat, mivel a jogszabályok nem mindig képesek naprakészen követni e gyorsan változó környezetet.


A továbbiakban az előadások során a több, mint száz jelenlévő először Sárközy Tamás professzor színes előadását hallhatta a gyorsuló technikai fejlődés, kontra jogi konzervativizmus címmel.

Ezek után olyan napi aktualitások kerültek terítékre, mint a drónokkal kapcsolatos felelősségi kérdések, Miskolczi-Bodnár Péter (tanszékvezető egyetemi tanár) prezentációjában, vagy az önvezető gépjárművek szabályozási kérdései, melyet Udvary Sándor (tanszékvezető habilitált egyetemi docens) adott elő, illetve  Tóth András (tanszékvezető egyetemi docens, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese) fiktív előadása, melyben arról beszélt, hogy a jövőben robotok láthatják-e el az ügyvédi tevékenységet.

Egy rövid kávé- és sütemény szünet után a délutáni programban Koltay András (habilitált egyetemi docens, a Nemzeti Média és Hírközlési Hivatal Médiatanácstagja), Sár Csaba (a Szerzői Jogi Szakértő Testület elnökhelyettese, ügyvéd) és Molnár István (szabadalmi ügyvivő, DANUBIA Kft., Pallasz Athéné Egyetem) tartotta meg előadását, a médiaszabályozásban megjelenő kihívásokról, a szerzői jogi kérdésekről a digitális közvetítés kapcsán, illetőleg a kutatóhelyi-ipari kollaborációkról.

A nap utolsó programpontjaként újra Lehrner Lóránt következett, aki magas színvonalú bemutatót tartott a lézeres kutatóközpont születéséről. A képekkel és különféle felvételekkel szinesített előadás hatására a nézőközönség úgy érezhette magát, mintha a lézerközpontban lennének.

Zárszóként Gellén Klára, az Üzleti Jogi Intézet intézet vezetője mondott köszönetet az előadóknak, majd pedig egy állófogadásra invitált mindenkit, egy hosszú, de annál érdekesebb és hasznosabb nap lezárásaként.

Médiamegjelenések:

http://szeged.hu/hirek/32706-rugalmas-jogrendszer-kell-a-gazdasagi-fejlodeshez.html

http://www.origo.hu/itthon/20170309-az-igazsagugyi-miniszterium-is-igyekszik-segiteni-az-orszag-versenykepesseget.html

http://szegedma.hu/hir/szeged/2017/03/trocsanyi-laszlo-szegeden-az-orszag-versenykepessege-fugg-a-jogrendszertol.html

 

 

 


Aktuális események

Kapcsolódó hírek