lofara_uj

A Lófara

A jogi kar épületében korábban polgári leányiskola, majd ítélőtábla működött.

 

Az 1879-es szegedi nagy árvíz pusztítását követően, a szükséges előkészületek után megkezdődött Szeged újjáépítése. Ezen munkálatok megszervezésével, és lebonyolításával külön királybiztosság foglalkozott. Nekik köszönhető annak a stílusegységi követelményrendszernek a felállítása, amely Szegedet napjainkban (még) jellemzi. Ennek megfelelően a Tisza Lajos körút 54. szám alatti épület eklektikus stílusa is harmonikusan illeszkedik ebbe a városképbe.

100_9803

Az építkezés finanszírozása a példa értékű összefogásból eredő adományokból származott, amelyek segítségével Szeged újjáépült. Jiraszek Nándor és Krausz Lipót társvállalkozók, Petsch Elek tervei alapján 1881 nyarán kezdték meg az építkezést, mely 1882 augusztusában fejeződött be. Akkoriban rácsozattal ellátott kettős feljáró vezetett a főbejáratig, mely díszes kapurácsa Nigrényi Pál lakatosmester ajándéka volt. A főbejárati ajtó mindkét szárnyának üvegfelületét még napjainkban is ugyanaz a reneszánsz stílusú rács díszíti, amelyeket a szakavatottak a legvirtuózabb munkák közé sorolnak.

100_9806

Az épület az átadást követően a Városi elemi és polgári leányiskolának adott otthont. 1921-ben, amikor a kolozsvári egyetem Szegedre kerülésével haladéktalanul gondoskodni kellett annak megfelelő elhelyezésről a mai Dugonics téren található egyetemi széképület helyén működő ítélőtáblát áthelyezték a polgári leányiskola helyére. A jogi kart pedig a Dugonics téri épület második emeletére költöztették be. Ez a helyzet egészen 1951-ig tartott, amikor a szegedi ítélőtábla megszüntetése nyomán a szegedi jogászság megszerezte a Tisza Lajos körúti épületet. Az 1963/64 tanévben a kart egy emelettel kibővítették, amelynek eredményeként az épületet korábban jellemző impozáns tornyot el kellett bontani. Bővítésre legközelebb csak az 1989/90-es tanévben került sor, amikor az egyetem megszerezte a Rákóczi téri megyeháza egykori pártbizottsági szárnyát, ahová az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékei és a Gazdasági Igazgatóság költöztek.

100_9809

Karunk épületében 2005-ben belső és küldő felújítási munkálatokat követően a harmadik emeleten büféhelységet és igényes Társalgót alakítottak ki, valamint a teljes akadálymentesítés jegyében a hátsó bejáratot (kerekesszék-lifttel) is beüzemelték, illetve felvonóval szerelték fel az épületet. A Kar épületét a szegedi városrendezés legújabb eleme is érinti, mivel a főbejárat előtti Dobó teret sétálóövezetté alakítják.

A Kar épülete előtt, a Dobó téren áll a 3. Honvéd Huszárezred emlékműve. A bronz lovasszobor az épülettel ellenkező irányba van tájolva, a ló és lovasa egyaránt háttal áll az épületnek. E térbeli helyzet alapján alakult ki az épület köznyelvi elnevezése, a „Lófara”, ami nem csupán az egyetemi polgárok, hanem Szeged város lakosai számára ma már egyértelműen a jogi kar épületét jelzi.

Hírek RSS

Hírek

Események

Rendezvénynaptár *

  • május 30.
    14:00 - 15:30
  • június 16.
    10:00 - 18:00
    Az SZTE alumni szervezete 2018. június 16-án (szombaton) immáron tizenkettedik alkalommal rendezi meg hagyományos családi és sportnapját, az SZTE Alma Mater Weekendet. Egy aktív és felhőtlen kikapcsolódást ígérő napra hívjuk az SZTE volt és jelenlegi dolgozóit, hallgatóit. Az Alma Mater Weekend Családi és Sportnap a mozgáson és a szórakozáson kívül ismét az ízekről is szól majd, hiszen idén is pörköltfőző versenyre invitáljuk a karokat és az egyetemi egységeket.
  • július 8.
    09:00 - 17:00