Bezár

Kiváló Kollégáink

Miniszteri kitüntetések

Miniszteri kitüntetések

2021. augusztus 02.
4 perc

Igazságügyi miniszteri kitüntetések


Deák Ferenc-díj
Az igazságügy területén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő, továbbá az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogbiztonság mind teljesebb érvényesülésének elősegítése érdekében kimagasló érdemeket szerzett személynek adományozható. A díj kiemelkedő életmű elismeréseként adományozható a minisztérium tevékenységét segítő személynek is.

  • Nagy Ferenc, 2018
  • Szabó Imre, 2019

Miniszteri Dicséret
Az igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által alapított elismerés, így a Miniszteri Dicséret a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység elismeréseként adományozható.

  • Márkus Andrásné, 1982
  • Balogh Elemér, 1988
  • Fülöpné Homoki-Nagy Mária, 1988
  • Jakab Éva, 1989
  • Blutman László, 1991

Miniszter Elismerő Oklevele
Az igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által alapított elismerés, így a Miniszter Elismerő Oklevele a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység elismeréseként adományozható. Miniszteri elismerő oklevél és díj adományozását az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) állami vezetője és a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szerv vezetője kezdeményezheti a miniszternél.

  • Szabó Imre, 2008
  • Dr. Szalai Anikó, 2021

Moór Gyula-díj
Az életpálya lezárása alkalmával vagy kiemelkedő életmű elismeréseként annak az igazságügyi területen tevékenykedő személynek adományozható, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában.

  • Besenyei Lajos, 2015
  • Badó Attila, 2016
  • Balogh Elemér, 2017
  • Törőcsikné Görög Márta, 2019
  • Prof. Dr. Szabó Imre 2021

Az oktatásért felelős miniszter által adományozható szakmai elismerések

Apáczai Csere János-díj
Óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusok és főiskolai, egyetemi oktatók részére kiemelkedő oktatási-nevelési munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenységért adományozható.

  • Molnár Imre, 1999
  • Paczolay Péter, 2003
  • Fülöpné Homoki-Nagy Mária, 2014
  • Bobvos Pál, 2015

Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett
A felsőoktatási intézményben dolgozóknak (oktatók és egyéb alkalmazottak) kiemelkedő munkája elismerésére adományozható.

  • Márkus Andrásné, 1994
  • Hercezgné Német Mária, 1995
  • Bérczi Imre, 1996
  • Besenyei Lajos, 1998
  • Nagy Ferenc, 2001
  • Fülöpné Homoki-Nagy Mária, 2003
  • Szabó Ilona, 2003
  • Jakab Éva, 2005
  • Hajdú József, 2006
  • Juhászné Zvolenszki Anikó, 2007
  • Majsa József, 2010
  • Zakar András, 2012
  • Hágelmanné Miksi Emese, 2013
  • Karsai Krisztina, 2014
  • Blazovichné Gellén Klára, 2015
  • Blutman László, 2016

Nagy Tibor Gyula-díj
Az oktatás területén az európai jogharmonizációért és a közigazgatás korszerűsítéséért kimagasló tevékenységet folytató személyeknek adományozható.

  • Szabó Imre, 2006

Oktatásügy Kiváló Dolgozója
Az oktatásügy kiváló dolgozója jelvény több különböző formában (könyv alak, csillag) adományozott zománcozott fém kitüntetés az oktatásban tanúsított kiváló munkáért.

  • Szabó Imre, 1980

Pedagógus Szolgálati Emlékérem
Azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

  • Imre Ottó, 1995
  • Nagy Lajos, 1995
  • Balázs József, 1996
  • Hofszang József, 1996
  • Mayer László, 1996
  • Szentpéteri István, 1996
  • Veres József, 1999
  • Bérczi Imre, 2000
  • Molnár Imre, 2004
  • Nagy Ferenc, 2018
  • Majsa József, 2019
  • Juhászné Zvolenszki Anikó, 2019
  • Laluska Pál, 2019

Szent-Györgyi Albert-díj
A felsőoktatás területén, az iskolateremtő, a nemzetközi elismertségű munkát végző magánszemélyeknek adományozható.

  • Szentpéteri István, 1994
  • Cséka Ervin, 1997
  • Czúcz Ottó, 2003
  • Ruszoly József, 2003
  • Besenyei Lajos, 2009
  • Molnár Imre, 2014
  • Trócsányi László, 2014
  • Blutman László, 2015

További miniszteri kitüntetések


Az Év Rendőre miniszteri díj vezetői kategória
Magyarország belügyminisztere kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül adományozza a díjat, és részesíti jutalomban a díjazottat.

  • Lukács János, 2012

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Miniszter Elismerő Oklevele
Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki (amely) a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

  • Pozsonyi Norbert, 2017
  • Antal Tamás Róbert, 2018

Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Elismerő Oklevele
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által adományozható elismerés, amellyel a mező- és erdőgazdasági faalapanyag-feldolgozóipar, vadgazdálkodás, élelmiszeripar, földmérés és földügy, mezőgazdasági vízgazdálkodás, a térségi együttműködés elősegítése, a társadalom, a gazdaság és környezet összehangolt fejlesztése terén végzett kiemelkedő tevékenységet díjazzák.

  • Bobvos Pál, 2005

KÖVIM Miniszteri Elismerő Oklevél
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozhatott a környezet- és természetvédelem, a vízügy, a meteorológiai és űrkutatás terén végzett példamutató, eredményes tevékenységért.

  • Tóth Lajos, 2004

Magyary Zoltán Díj
Miniszter által adományozható, évente 5 fő részére a közigazgatás fejlesztéséért.

  • Tóth Judit 2004

Művelődési Miniszter Kiváló Munkáért kitüntetése
A Kiváló Munkáért díj ágazati miniszteri szintű kitüntetés volt a Kádár-korszak idején. Szakmai ágazati emblémával is lehetett adományozni, de anélkül is érvényes volt.

  • Szabó Imre, 1979
  • Fábián György, 1983

Művelődési Minisztérium, Miniszteri Dicséret

  • Kiss Barnabás 1987

Radnóti Miklós Tolerancia Díj

  • Kaltenbach Jenő, 2003

SZOT Szakszervezeti munkáért

  • Szabó Imre, 1988

Aktuális események

Kapcsolódó hírek