Bezár

Európai Jogtörténeti Tanszék

jogtort_nyito

A Szegedi Tudományegyetem két jogtörténeti tanszéke, az Európai Jogtörténeti Tanszék és a Magyar jogtörténeti Tanszék nemzetközi jogtörténeti konferenciát szervezett a MTA SZAB Jogtudományi Albizottságának támogatásával 2014. november 27-28-án.

HÁROM SZEGEDI JOGTÖRTÉNÉSZ

HÁROM SZEGEDI JOGTÖRTÉNÉSZ

2015. szeptember 17.
2 perc

A „Három szegedi jogtörténész” elnevezésű konferencia keretében elsősorban a korábbi Jogtörténeti Tanszék három professzorának: Iványi Béla halálának 50., Bónis György születésének 100. és Both Ödön születésének 90. évfordulója alkalmából emlékeztek meg tudományos előadásaik keretében a hazai jogtörténészek. A konferencia másik apropóját pedig a Werbőczy István Tripartitumának 500 évfordulója jelentette. A konferencia előadásait német és magyar nyelven tartották meg a kutatók. A német jogtörténészek közül előadást tartottak: Prof. Dr. Gernot Kocher, Prof. Dr. Heiner Lück, Prof. Dr. Wieland Carls, Prof. Dr. Heinz Holzhauer, Prof. Dr. Bernd Kannowski és Prof. Dr. Frank Eichler.

page_01

Az utóbbi professzor előadásának összefoglalóját távolléte miatt Prof. Dr. Balogh Elemért olvasta fel. A magyar jogtörténészek közül előadásaikkal fejezték ki tiszteletüket a nagy elődök előtt Dr. Béli Gábor (PTE), Prof. Dr. Szabó Béla (DE), Prof. Dr. Dr. h.c Ruszoly József (SZTE), Prof. Dr. Blazovich László (SZTE), Dr. Bónis Péter (KRE), Dr. Gedeon Magdolna (ME), Dr. Kisteleki Károly (NKE), Andrássy Dorottya (PPKE), Dr. Völgyesi Levente (ELTE), Dr. Peres Zsuzsanna (NKE), Dr. Bató Szilvia (SZTE), Korsósné Dr. Delacasse Krisztina (PTE), dr. László Balázs (PTE), Dr. Herger Cs. Eszter (PTE), Prof. Dr. Szabó István (PPKE), Dr. Nagy Janka Teodóra (PTE), Prof. Dr. Földi András (ELTE) és Dr. Koncz Ibolya Katalin (ME). A konferenciát részvételükkel megtisztelték többek között Prof Dr. Kajtár István (PTE) és Prof. Dr. Stipta István (KRE) is.

page_02

A konferenciát megnyitotta a SZTE rektora Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus és a jogi kar tudományos dékánhelyettese Prof. Dr. Jakab Éva. A konferencia ünnepi köszöntőjét Prof. Balogh Elemér az Európai Jogtörténeti Tanszék vezetője, míg a zárszót és a befejező előadást Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tartotta Both Ödönre, a mesterre emlékezve előadásában.


A konferencián részt vettek továbbá Bónis György és Both Ödön családtagjai.


A konferencia részletes programja.


A konferencia méltó megemlékezése volt a Szegedi Jogtörténeti Iskola nagy elődjeiről és a Tripartitumról, és egyben sikeres folytatása volt a szegedi jogtörténeti konferenciáknak.

Aktuális események

Kapcsolódó hírek