Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar - Ahol tudás és szándék találkozik

 

1. Az első személy, aki megnyitja karunkon a romanisták sorát, Kiss Albert (1874–1937). A római jog és a magánjog tanára volt a trianoni békediktátum után elcsatolt pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen, onnan került Szegedre.

Kolozsvárott habilitált 1902-ben a magyar magánjog tárgyköréből. Ezt megelőzően két féléven keresztül ösztöndíjjal Berlinben, Lipcsében, és Münchenben folytatott egyetemi kutatásokat. 1898-tól a kecskeméti jogakadémia tanára, 1905-től igazgatója. 1907-től 1914-ig a Kassai Állami Jogakadémián tanított. 1914-től 1921-ig a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen a magánjog tanára, ugyanezen az egyetemen a Jog- és Államtudományi Kar dékánja az 1919/20 tanévben. A magyar nyelvű oktatás megszüntetésével Szegedre jön, ahol átveszi a Római Jogi Tanszék irányítását, és ezt a tisztségét 1937 augusztusában bekövetkezett haláláig betölti. Elsősorban a magánjog területén alkotott, ezt tükrözi irodalmi munkássága is, azonban a két jogterület magánjogi kodex hiányában ebben az időben aligha válsztható el egymástól.

 

2. A romanisztika következő szegedi kiválósága Személyi Kálmán (1884–1946), az egyetem nyilvános rendes tanára a Római Jogi Tanszéken. Magántanári habilitációs munkáját 1918-ban Pozsonyban nyújtja be, Pozsony elszakítását követően Budapesten 1921-ben nyilvánítják egyetemi magántanárrá. Katedrához nehezen jut, Budapesten 1928-tól a Római Jogi Tanszéken fejt ki helyettesítést. 1938-ban kap kinevezést a szegedi egyetemre, mint nyilvános rendes tanár. A Római Jogi Tanszék vezetője 1938–40 között. 1940-től 1945-ig a Kolozsvárra visszatelepült karon vezeti a római jogi tanszéket. A háború után visszakerül Szegedre, ahol az 1945/46 tanévben a kar prodékánja, betegsége miatt azonban az oktatásban már alig tud részt venni. 1946 augusztus 13-án halt meg Szentesen.

Tekintettel arra, hogy németül, franciául, olaszul és angolul beszélt, olvasta a római jogi szakirodalmat, munkái színvonala megfelelt a korabeli európai nívónak. Különösen értékes az interpolatio témájával foglalkozó alkotása: megállapításai mértéktartóak, mentesek a századeleji ún. interpolatio-vadászat túlzásaitól. Sorba veszi mindazokat az ismérveket, amiket a nemzetközi irodalom az interpolatio hatásánál vizsgált, álláspontja a legtöbb kérdésben visszafogott, kerüli a radikális szövegkritikát. Hetven év távlatából szemlélve, még ma is hasznos iránymutatást ad műve a kutatók számára.

A kötelmi jogról írt tanulmánya ugyancsak bevezetőül szolgálhat a kezdő kutatók számára. A felelősségi kategóriák vonatkozásában természetszerűleg ő sem tudott szabadulni Marton Géza hatása alól, megállapításai azonban így is, ma is a legtöbb esetben helytállóak.

Talán legjobb munkájának nevezhető a római jog vétkességi fokozatairól 1943-ban Kolozsvárott megjelent munkája. Ebben a művében különösen a culpáról (gondatlanság) alkotott véleménye eltérő a hazai romanisztikában uralkodó Marton-féle koncepciótól. Kutatásai segítettek a ma már helyesnek látszó állásponthoz kialakításában, miszerint a culpa a klasszikus korban már tagozódott, és a sokak által posztklasszikusnak vélt fejlődés már a klasszikus korban bekövetkezett. Megállapításai ma is alapvetőnek tekinthetők.

Két fontos oktatási jellegű munkájáról is számot kell adni. 1932-ben jelent meg Nyíregyházán a Római jog I-II. c. tankönyve, melynek elterjedését elsősorban Marton Géza népszerű tankönyve akadályozta. A Marton tankönyv mellett a kor legnívósabb tankönyve volt, európai színvonalúnak tekinthető. Egyes részeit még ma is használni lehet az oktatásban.

 

3. A második világháború utáni magyar romanisztika egyik legkiválóbb, nemzetközileg is széles körben nagyra becsült alakja Pólay Elemér (1915–1988), aki 1946-ban a Debreceni Egyetemen a habilitációs eljárás eredményeként magántanári képesítést szerzett római jogtörténet tárgykörből. A negyvenes évek végén mint megyei bírósági bíró a Miskolci Jogakadémián római jogot adott elő. 1949-ben kerül Szegedre az Állam- és Jogtudományi Karra; 1950-től intézeti, 1951-től egyetemi tanár; 1949-től 1985-ig tanszékvezető. Mintegy 10 éven keresztül (1949–1958) a Római Jogi Tanszék mellett a Polgári Jogi Tanszéket is vezette. 1955-től 1957-ig rektorhelyettesi tisztséget töltött be. Tizenöt évig volt a Karon az Oktatási Bizottság, tíz évig a Tudományos Bizottság elnöke. Különösen az utóbbiban tett sokat a Kar tudományos élete fejlesztéséért. 1963-tól 1988-ig (haláláig) választmányi tagja volt a Magyar Ókortudományi Társaságnak. 1968-tól 1988-ig szerkesztőbizottsági tagja volt a The Journal of Juristic Papyrology című romanisztikai folyóiratnak.

1938-tól egy éven keresztül a Berlini Egyetemen volt ösztöndíjas, mígnem 1965 téli szemeszterében 4 hónapon keresztül — mint elismert tudós — A dáciai viaszostáblák szerződései c. monográfiáját, mint teljesen új kutatási eredményt mutatta be egyetemi előadások keretében Münsterben, Heidelbergben, Freiburgban és Kölnben.

Azon tudós kutatók körébe tartozott, akik nem felejtették el, hogy egyetemi oktatók is; gyakran és öntudatosan emlegette, hogy önmagát elsősorban "Schulmeisternek" tartja, s mint egyetemi oktató fő feladatának azt tekintette, hogy a hallgatóságot bevezesse a jog belső világába. Ezt szolgálták kiváló előadásai, szemináriumai, de vizsgáztatási módszere is. Jogászok ezrei sajátították el tőle a jog alapfogalmait. Hogy a pedagógiát is komolyan vette, bizonyítja az a 16 cikke, amely oktatási témakörben íródott és a Felsőoktatási Szemle hasábjain jelent meg. Az 50-es években a pécsi Benedek Ferenc és a pesti Brósz Róbert professzor kollégáival együtt sokat tett a római jog egyetemi disciplinaként való megmaradása érdekében.

Mint tudós kutató meghatározó szerepet töltött be a II. világháború utáni Magyarország tudományos életében a római jog területén. A Miskolci Jogakadémián folytatott tanulmányai során Sztehló Zoltántól a római jog pandektista irányú művelésére kapott indíttatást, s ezt tükrözi A dacio in solutum c. 1939-ben megjelent tanulmánya, amelyet Marton Géza a fiatalkori tanulmányai közül a legsikerültebbnek tartott. A római jog történeti jellegű művelésére az indíttatást Paul Koschakertől a berlini Fridrich Wilhelm Tudományegyetem római jogi szemináriumában kapta meg, az itt szerzett ismeretei inspirálták arra, hogy további munkásságát történeti irányba fordítsa. Ezt erősítették meg benne Werner Sombartnak, a gazdaságtörténet világhírű berlini professzorának előadásai is, amelyek felhívták a figyelmét arra, hogy a római jog intézményeinek a kialakulásában az adott korszak gazdasági tényezői, társadalmi viszonyai determináló szerepet játszanak. Berlinből hazatérve írta meg A praetor szerepe a római magánjog fejlődésében c. habilitációs munkáját, melyben a praetori jogképzést a maga történetiségében mutatja be.

Hét monográfiája, mintegy 140 szakmai publikációja jelent meg magyar, német, francia, angol, spanyol, lengyel és török nyelven. Külföldön megjelent tanulmányai alapozták meg igazán nemzetközi tekintélyét. Több egyetemi jegyzetet írt római és polgári jogból, valamint Brósz professzorral együtt elkészítette a több mint 20 évig használt római jogi tankönyvet.

1957-ben a Nemzeti Múzeumtól felkérést kapott, hogy a verespataki viaszostáblák anyagában fellelhető három bányamunkabér-szerződés pontos magyar fordítását készítse el. Mint igazi patrióta nagy kedvvel fogott a magyarországi római kori emlékek feltárásához. A megbízáson túlmenően a viaszostáblák szerződéseire vonatkozó teljes anyagot feldolgozta. A feldolgozott anyag először részpublikációk formájában jelent meg (1962-től) a Zeitschrift der Savigny Stiftung für Rechtsgeschichte, a The Journal of Juristic Papyrology és a Magyar Tudományos Akadémia Acta Anticqua lapjain. 1972-ben publikálta magyar nyelven a teljes feldolgozott anyagot, A dáciai viaszostáblák szerződései címmel. A mű a római provinciák jogi életének legszélesebbkörű feldolgozása. Mai közelségbe hozza a közel 1800 évvel ezelőtti provincia hétköznapjait, gazdasági életét, szerződéseinek formáját, tartalmát. Könyvében több helyen utal rá, hogy Daciának semmi köze a dákoromán kontinuitás elméletben foglaltakhoz (Traianus császár a dákokat kiirtotta, illetve rabszolgának vitte Rómába; csak az a néhány dák maradt életben, aki a Kőrösök mocsárvidékén elbujdokolt; a provinciában alkalmazott birodalmi jog a rómaiak kivonulásával tárgyát vesztette.)

Ugyancsak ebben az időszakban foglalkozott a társadalmi normák differenciálódásának kérdésével az antik Rómában. A mű 1964-ben jelent meg német nyelven az Akadémiai Kiadónál. A mű magyar nyelvű változata képezte a "nagydoktori" értekezését, amit 1964-ben sikeresen védett meg. A munka legfőbb érdeme, hogy elválasztja a római jogban recipiált filozófiai fogalmakat a pozitív jog produktumaitól, a praetori jogot az aequitas, ius naturale, ius gentium fogalmától. Korszakonként meghatározza a római jogrendszer tagozódását és annak okait, s elválasztja a modern magán- és közjog fogalmát a római ius publicum és privatum fogalmától. Emellett felveti, majd bizonyítja azt, hogy az absztrakció fejlődése (általánosítás, egységesítés, felesleges formalitások elhagyása) alapján megállapítható, hogy a jusztiniánuszi jog magasabb szinten állt, mint a csúcsként értékelt klasszikus jog. Ezt az "eretnek" nézetetét, amelyet Magyarországon Nizsalovszky Endre és Világhy Miklós messzemenőleg osztott, Nyugaton sok támadás érte, főleg Sauteltől a Sorbonne akkori professzorától, aki azt mondta, hogy "Pólaynak a tételében a keleti ember nosztalgiája nyilatkozik meg Bizánc iránt". Ezzel az úttörőnek minősíthető nézetével azonban ma már sokan egyetértenek. A romanisztikában kialakult communis opinio szerint a jusztiniánuszi kodifikáció — ha nem is magasabb — azonos szintű a klasszikus jogtudománnyal. Ez a nézet döntően Pólay álláspontjára, kutatásainak eredményeire vezethető vissza.

A hatvanas évek végén egy kis kitérőt tett, a magyar pandektisztika történetét kezdte feldolgozni. A feldolgozás során jött rá arra, hogy először a német pandektisztika történetét kellett kidolgoznia ahhoz, hogy a magyar pandektisztika történetét megírhassa; meg is tette. 1976-ban megjelent monográfiája, A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára, bemutatja mind a német, mind a magyar pandektisztika történetét. A német pandektisztikára vonatkozó rész külön is megjelent német nyelven 1981-ben Ursprung, Entwicklung und Untergang der Pandektisták címmel. E német nyelvű változat tudományos elismertségét jelzi, hogy több német tankönyv is felhasználja oktatási anyagként. Az olvasó megismerkedhet a magánjog dogmatikájának a teljes anyagával, az intézmények, rendszerek, a rájuk vonatkozó elméletek különböző formáival — Savignytől Windscheidig — történeti fejlődésben. A szerző bemutatja, hogyan alakult ki a dogmatikus irányzatban az un. pandektarendszer általános részének a felépítése, valamint a különböző szerzők álláspontját az alanyi jog fogalmáról, a sokat vitatott jogviszony kérdéséről. Bemutatja a jogi személyről vallott meglehetősen változatos teóriákat. Részletesen foglalkozik a jogügylettanra vonatkozó nézetekkel. Végigköveti e tételek bizonyításának magyarországi változásait, és egyben bemutatja a legkiválóbb magyar pandektisták munkásságát.

Pólay Elemér kutatómunkájának érdeklődési köréből sohasem került ki a szorosan vett római jogtudomány, ide sorolható tanulmányai végigkísérték egész életútját. Az első vonatkozó munkája a Publius Mucius et Brutus... fundaverunt ius civile címet, az utolsó A római jogászok gondolkodásmódja címet viseli. Az utóbbiban benne foglaltatik Pólay professzor mintegy három évtizedes munkássága. Maga is életműnek tekintette. Amit a római jogról mondani akart valamilyen formában (részletes kidolgozás, érintőleges bemutatás, utalások, következtetések, sommázatok, forráselemzés, elméletek) megtalálható benne. Belőle iránymutatást kapunk mindarra, amit a római jogról tudunk, illetve tudni szeretnénk. Nélkülözhetetlen kézikönyvvé vált ez a mű a szakmabeli kutatók számára, de alkalmas arra is, hogy kezdő joghallgatóknak a római jog szépségeit szeminárium keretében bemutassák. A mű alcíme: Kazuisztika és absztrakció. Aki a római joghoz valamelyest is ért, azonnal rájön, hogy a szerző a római jog egyik legnagyobb problémáját teszi vizsgálat tárgyává. Vagyis azt, hogy a római jog rendelkezett-e tudományos elméleti alappal, vagy jogesetmegoldások gyűjteményével állunk szemben. A kérdést a római jog öt, egymástól jól elkülöníthető korszakában élő jogászok tevékenységén keresztül mutatja be. A mű mentes a különböző korszakokban érvényesülő különböző tudományos előítéletektől. Ugyancsak nagy érdeme a szerzőnek, hogy volt bátorsága kimondani azt a tételt — amit döntő érvekkel bizonyít is —, hogy a préklasszikus kor volt a római jog nagy alkotásainak a szülőanyja, s a klasszikusok feladata a finomítás, cizellálás, fokonkénti absztrahálás, rendszerezés, egy-egy jogintézmény részletes kidolgozása. Mondja ezt úgy, hogy a klasszikus jog fényét semmivel sem homályosítja el. A preklasszikus korban lerakott alapokat, a tételes joganyagot, a klasszikus kor jogászai formálják jogtudománnyá.

A nyolcvanas évek elején egy újabb témakörrel kezd foglalkozni; a személyiségvédelem a magánjog területén. Már 1983-ban egy monográfiát jelentetett meg magyar nyelven A személyiség polgári jogi védelmének történetéhez címmel. A dogmatikai kérdéseket korszakonként vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy csak a történeti változások aprólékos feltárásával lehet megalapozott elméleti eredményekhez jutni. Az egész kérdéskört újragondolva, átdolgozza, angol nyelven, Injuria Types in Roman Law címmel jelenteti meg. Munkájában egyrészt rámutat arra, hogy a ius és iniuria hogyan válnak eseti fogalmakból a jogszerűség és jogellenesség absztrakciójává a posztklasszikus és jusztiniánuszi jogban, másrészt átfogóan megkísérli feltárni az archaikus kor szerződésen kívüli felelősségének, de általában e kor felelősségi rendszerének jellegét, az eredményfelelősséget.

Közvetlenül halála előtt kezdett foglalkozni a római jog intézményeinek összehasonlításával, részben a Birodalmon kívüli jogokkal, részben a Birodalmon belüli jogterületek vonatkozásában. E kérdéskörből egyetlen cikke készült el. Tele volt munkakedvvel, energiával: a halál hirtelen tört rá, íróasztala mellől ragadta el.

Pólay professzor nagyon sokat tett a magyar romanisztika nemzetközi elismertsége érdekében. Széleskörű nemzetközi kapcsolatokat épített ki. Elsősorban német, olasz és lengyel kutatókkal került munka- és baráti kapcsolatba. Tanulmányait, monográfiáit Dél-Amerikától Tokyóig ismerték a szakmai körök. Több mint harminc nemzetközi kongresszuson, konferencián vett részt előadással, referátummal, korreferátummal, széleskörű szakmai (irodalmi) ismeretei révén szinte minden vitában résztvett. 1984-ben megrendezte Szegeden Magyarország első római joggal foglalkozó nemzetközi konferenciáját a Gruppo di Ricerca sulla diffusione del diritto romano kutatócsoport közreműködésével.

Az ókori világ magas szellemi kulturáját hozta életközelségbe a mai világ emberének. A szellem primátusát hirdette. Örök, elpusztíthatatlan szellemi értékeket igyekezett felkutatni és megismertetni. Mind egyetemi oktatói, mind kutatói tevékenységével előkelő helyre került a magyar romanisták sorában.

 

4. A szegedi romanisztika következő alakja tanítványa, Molnár Imre (1934–). Az egyetemi oktatók “szamárlétráját” lendületesen végigjárva lett egyetemi tanár és vette át a Római jogi Tanszék vezetését 1985-ben. Tevékenysége ismertetése során külön kell szólni oktatói és tudományos munkásságáról.

Mint egyetemi oktató az általa gondozott stúdiumok során mindig azt az elvet követi, hogy a hallgatónak csakis akkor lehet sikeresen átadni az anyagot és azt szigorúan számon kérni, ha az világos és közérthető. Az előadások megtartásakor le kell szállni a hallgató szintjére, ami annál is inkább indokolt, hiszen a római jog hallgatói elsősök. E pedagógiai elv következetes érvényesítése mellett az előadások különös erénye, hogy azok ugyanakkor tudományos szintűek. Oktatói munkája szerves részét képezik a szemináriumok, a fakultatív foglalkozások és a tudományos diákkör, amelyeket azok számára tart, akik a tananyagon túl is érdeklődnek e szép tudományszak iránt.

Mint tudósról elmondható, hogy fő kutatási területén, a római jogi felelősségtanban Magyarországon a legnagyobb élő szaktekintély, akit a nemzetközi tudományos közélet és szakirodalom is számon tart, idéz. E témában írt alapvető műve, A római magánjog felelősségi rendje, 1994-ben jelent meg. Ez a monográfia aprólékos részletességgel tárgyalja a római jogi felelősséget az egyes fejlődéstörténeti korszakokban. Jellemzője a történeti szemlélet, a források teljes körű használata és a nemzetközi irodalom ismertetése. Elmondható, hogy ez az értekezés a római jogi felelősségről tartalmazza mindazt, amit a tudomány jelenlegi állása szerint erről tudni lehet. Monográfiában dolgozta fel a római bérleti viszonyokat, amely magába foglalja a dolog- és lakásbérletet, a vállalkozói szerződést és a munkabérletet (ezen kívül egy sor modern szerződést is, így a fuvarozási, építési szolgáltatási szerződéseket). A bérleti viszonyokon keresztül a római társadalom, a jogi élet sokrétűségét tárja elénk. Megállapításai a nemzetközi romanisztika elismerését váltották ki. Fő kutatási területe mellett behatóan foglalkozik Gaius munkásságával, főleg az Institutióival; igyekszik objektív képt rajzolni tudományos tevékenységéről, kiemelve a jogi oktatásra mind a mai napig kifejtett óriási hatását. Mértékadó dolgozatokat tett közzé a római magánjog fejlődéséről a köztársaságkori Rómában és tüzetes vizsgálat tárgyává tette az egyes jogügyletek, főleg a locatio-conductio intézményét. Kiemelkedő a munkássága a jogösszehasonlítás területén is; itt elsősorban a római magánjog rendszerének a modern európai magánjogok rendszerére gyakorolt hatását elemzi. Jelenlegi fő kutatási programja a római büntetőjog, ahol máris fontos dolgozatot tett le az asztalra: Büntető- és büntetőeljárásjogi alapelvek római jogi előzményei. Az ő kezdeményezésére és irányításával vesz részt a Római jogi Tanszék az európai közös jog kialakítását célzó kutatási programban. Munkatársaival együtt fáradozik a ius commune-kutatásban.

2001-ben készítette el (Jakab Évával társszerzőségben) a Római jog című tankönyvet, ami a “szegedi iskolának” jelentős eredménye. A tankönyv nagy erénye a világos előadásmód és a tanulhatóság. Emelett megtalálhatók benne a legújabb kutatások eredményei is, a klasszikus ámde a modern igényelóknek megfelelő római jog

 

5. Szintén a Pólay-iskolából került ki a fiatalabb nemzedék képviselője, Jakab Éva (1957-), aki jelenleg a tanszék vezetését is ellátja. Jogi tanulmányait Szegeden végezte és az egyetemi diploma átvételét követően hamarosan (1982) a Római jogi Tanszékre került. Kezdettől fogva bekapcsolódott az oktatásba (gyakorlatok, előadások esti és levelező tagozaton, majd a nappali tagozaton is), a tudományos kutatás alapjait még Pólay professzornál sajátította el. 1990-ben szerezte meg első tudományos fokozatát (doctor universitatis), 1992-ben védte meg kandidátusi disszertációját, majd 2001-ben habilitált. 1993-tól nevezték ki egyetemi docensnek.

Kutatómunkája a római jogon belül a kötelmi jogra, különösen az adásvétel jogára koncentrálódik. Két legfontosabb monográfiája: Stipulationes aediliciae. A kellékhibákért való helytállás kialakulása és szabályai a római jogban, Szeged 1993, 221 o.; valamint Praedicere und Cavere beim Marktkauf. Sachmangel im griechischen und römischen Recht, München 1997, 332 o. Utóbbi az eladói kellékszavatosság jogintézményét tárgyalja a görög és a római jogban, különös hangsúlyt fektetve a szerződési gyakorlatra. A viaszostáblákban fennmaradt garanciastipulátiók eszerint nem az aediliszi kényszer hatása alatt, hanem a szerződéskötési szokások, a szerződési minták elterjedt alkalmazása révén kerültek a konkrét szerződésbe. a szerző tagadja az aediliszi stipulátiók általánosan elfogadott elméletét és a magyarázatot az aediliszi per sajátosságaiban keresi.

További publikációi jelentek meg, főleg német nyelven, külföldi folyóiratokban, a következő témakörökben: atipikus szerződések a tengeri fuvarozás területén, a foglaló dogmatikai funkciója és gyakorlati szerepe a római és a görög adásvételi jogban; a hitelezői késedelem a róomai jogban, összehasonlító kitekintéssel a hatályos jogi szabályozásra; a biztatási kár a görög jogban; a veszályviselés a római és a görög jogban. Kutatási specialitása az ókori jogszabályok összehasonlító funkcionális elemzése: az ókori görög magánjog, főként a hellenisztikus egyiptomi papiruszok okiratanyagát veti össze a klasszikus kori római jogászok kommentárjaival, a dogmatikát szembesíti a mindennapok jogéletének szerződési szokásaival.

Két tankönyvnek is szerzője ill. társszerzője: Forum Romanum. Jogesetek és szeruződési minták római jogból, tankönyv, Szeged 2002, 238 o.; és Molnár Imre-Jakab Éva, Római jog, tankönyv, Szeged 2001, 479 o. Oktatói tevékenységében is az elmélyült forráselemzést állítja a középpontba, nagy hangsúlyt fektet a jogesetmegoldásra, a jogászi gondolkodásmód és érvelési technika megismertetésére és elsajátíttatására.