– 2022-ben két díjjal is megjutalmazták, az egyik a Pro Facultate Emlékplakett volt, amelyet az SZTE ÁJTK épületavató ünnepségén kapott meg, a másik pedig a Rézler Gyula-díj, amelyet a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából vehetett át. Hogyan fogadta ezeknek a díjaknak az elnyerését?
– Valóban, két kitüntetést is átvehettem 2022 őszén – ez volt számomra az elismerések éve. A két díj egészen eltérő aspektusát ismeri el a mögöttem álló sokéves munkának. A Pro Facultate Emlékplakett kari szintű elismerés, díjazása mindannak a tevékenységnek, amit a karon, a kar érdekében végeztem. Az oktatói munka ezek között meghatározó, hiszen pályám kezdetétől több szakon is tanítok, elég magas óraszámban. A kari kitüntetés azért jelent sokat, mert ide kötnek a mindennapok. Az SZTE ÁJTK főállású munkavállalója vagyok, nem dolgozom máshol. Szemeszterről szemeszterre minden feladatot igyekszem lelkiismeretesen ellátni. Ha ezt a hozzáállást észreveszik, és még el is ismerik, nem csupán természetesnek vagy megszokottnak veszik, az egy rendkívül jóleső visszajelzés. Igazán örömteli pillanat volt a plakett átvétele, mert olyan értéket testesít meg, amely erőt tudok meríteni, hogy folytassam a munkám.
A Rézler Gyula-díjat, a Rézler Gyula Alapítvány kuratóriuma ítélte oda, és átvétele egészen más élményt jelentett. Egy országos szintű elismerésről van szó, a díjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehettem át olyan kutatók társaságában, akik tudományterületük legmagasabb szintű kitüntetettjei. Nagyon megtisztelő volt a díjazottak között lenni, és átvenni ezt a díjat. Felejthetetlen élményt jelent mind a mai napig.
– Ahogy áttekintettem az önéletrajzát, azt láttam, hogy gyakorlatilag az ön életében sok minden forog a munkajog körül. Milyen indíttatásból vált fontossá ez az ön számára?
– Ha most újra abban a helyzetben lennék, hogy kiválaszthatnám, melyik jogterület áll legközelebb hozzám, melyikkel szeretnék foglalkozni, biztos vagyok benne, hogy ismét a munkajogot választanám. A számomra "legemberarcúbb" jogterület, legalábbis a kétezres évek elején az volt. Mind jogilag, mind azon túl nagyon sokszínű az a kapcsolatrendszer, ami a munkavégzés során kialakul, és mindig lehet rajta javítani.
Amikor PhD-hallgatóként egy CEU-s nyári egyetemen vettem részt, – amely természetesen munkajogi tartalmú volt – szerveztek egy olyan workshopot, amelynek a hatására megváltoztattam az eredeti kutatási témámat. A disszertációmat is végül az új témakörhöz kapcsolódóan, a mediációból írtam. Ez egy olyan módszer, ami – akár egy jogvita esetében is – segít a feleknek abban, hogy amennyire lehet, nyugodt mederben, emberségesen, igényeiknek megfelelően oldják meg a konfliktust. Ebben segíti őket a mediátor, aki végig vezeti őket a folyamaton. Elköteleződésem a viták békés, konstruktív megoldási módszerei iránt a mai napig tart, hiszen számos más, hazánkban kevéssé ismert nagyszerű vitamegoldási módszer van még, úgy látom. Az élet minden területén van létjogosultsága annak, hogy a szereplők konfliktusaikat egy erre alkalmas keretrendszerben, emberi módon oldják meg. Munkahelyi környezetben különösen sokszor kerülünk ilyen helyzetbe. Nekem ez jelenti a fókuszt, így azt gondolom, nálam a két terület, a munkajog és vitamegoldás találkozott.
– Amellett, hogy hosszú évek óta oktat, kutat, létrehozott egy új képzést is az SZTE ÁJTK-n, levelező szakon oktat, felel a mediátorképzésért. Miért tartotta fontosnak, hogy ezzel bővüljön a jogi kar palettája?
– A Jogi Kar akkori dékánja, Hajdú József professzor úr vetette fel ennek az ötletét és bíztatott a képzés létrehozásában. Nemcsak intézményi szinten, hanem az emberekben egyfajta belső motivációként is megjelent, hogy a vitákat tudatosabban, hatékonyabban tudják kezelni. Így találkozott a Kar és a leendő hallgatók igénye. Megtaláltam a mediációban jártas szakembereket, és pszichológusokat, akik oktatói lettek a képzésnek, és kialakítottuk a hálótervet. Azóta is lelkesen tanítanak, és mindig hálával gondolok rájuk töretlen kitartásukért. A mediációs képzés jogi kari megteremtése és működése teljes mértékben csapatmunka.
– A bírósági peres eljárások mellett, illetve helyett alkalmazható úgynevezett alternatív eljárások állnak tehát szakmai érdeklődése fókuszában. Mennyire nyitott ma erre Magyarország?
A Rézler Gyula-díjat alapvetően a mediáció, illetve más alternatív vitamegoldási módszerek ügyének előbbre viteléért vehettem át. Ez már a nyitottság jele, nem igaz?
Hosszabban válaszolva a kérdésre, úgy látom, jelentős igény mutatkozik aziránt, hogy más módon kezeljük a vitákat, mint eddig, akár jogi jellegű, akár jogi úton nem kikényszeríthető igények érvényesítéséről van szó. Eddig is voltak olyan konfliktusok, például válással vagy örökléssel kapcsolatosan, amelyeknél –legalábbis első körben – nem a bíróság előtti per jelentette az optimális vitarendezési fórumot, csak eddig nem volt más választási lehetőség. Most ráadásul minden változik körülöttünk, ami sok konfliktushelyzetet is szül. Erre a viták kezelésének is reagálnia kell, mind gyorsaságában, hatékonyságában, mind pedig felfogásában. Ez szükségszerű.
Ahogyan a kérdésben megfogalmazta, "Magyarország nyitottsága" jelentős részben a vezetői feladatokat ellátó személyek új módszerekre való nyitottságán múlik, akár a versenyszféráról, akár a közszféráról van szó. Egy vezető számára adott esetben nem könnyű fel-, illetve elismerni, hogy egy – akár a munkatársak között felmerült –vitával nem tud foglalkozni. Lehet, hogy nem fér bele az idejébe, esetleg nincs birtokában az eszközrendszer, ami segítene ezeket megoldani. Így egy rossz „vezető-énkép" elkerülése érdekében vagy az a "megoldása", hogy nem vesz tudomást a vitáról, vagy hatalmi szóval dönt az ügyben a saját érdekei alapján. Mindkét választás oda vezet, hogy a munkahelyről előbb-utóbb távozik az adott esetben megbízható, hatékony munkaerő, mert nem akar folyamatosan feszültséggel terhes, bizalmatlan légkörben dolgozni. Ez a lépés nem lehet érdeke egy szervezetnek. Tudatosabb vezetői hozzáállással, kommunikációval ez elkerülhető lehet, és a helyzet átalakítható úgy, hogy a munkatárs és a szervezet is megtalálja a számítását.
A vezetői munkakörben dolgozókat általában nem egy külön képzés jogosítja fel arra, hogy ellássák ezt a feladatkört. Nem tanulnak célzottan praktikus megoldásokat a vitás helyzetek felismerésére, kezelésére, hanem egyszer csak benne találják magukat. A jó hír az, hogy ezeket lehet fejleszteni, vagy fel lehet kérni olyan személyt a viták kezelésére, aki ebben szakértelemmel rendelkezik.
Azt is fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a nem vezető beosztásban dolgozók is minél jobban megismerjék, alkalmazzák ezeket a készségeket. Aki erről tanul, egy-egy vitában tudatosabban vesz majd részt, és körültekintőbben tud döntést hozni arról, hogy az ő helyzetében mi lehet a legjobb megoldás, legyen szó munkahelyi vagy akár magánéleti helyzetről.
A magasabb szintű kommunikáció elsajátítása iránti igény egyre több oldalról jelentkezik. Ez a mediátor képzésben résztvevő hallgatók motivációjából, szakmai hátterük diverzitásából is lemérhető.
– Jelenleg min dolgozik?
– A mediátor hallgatók számára készítünk elő egy jegyzetet, amelynek Juhász Éva Anna, a mediátorképzés módszertani oktatója a szerzője, én pedig lektorálom.
– Mivel foglalkozik szabadidejében?
–A családommal vagyok, a kisfiammal foglalkozom. Szívesen sütök, főzök, emellett jógázom.
– Mi a mottója, hitvallása az oktatást illetően?
– Szeretek tanítani. Örömet jelent, hogy számomra értékkel bíró témákról beszélhetek, még inkább akkor, ha ilyenekről cserélhetek gondolatot a hallgatókkal. Az oktatás kétoldalú folyamat. Egyrészt, a tanulni vágyók működtetik, azok, akik a padban ülnek, és határozott célokat szeretnének elérni, és ebbe bele akarják tenni a munkát, ami a célok eléréséhez szükséges. Másrészt, az oktatók azok, akik ezt felismerik, és szakmai, valamint módszertani felkészültségükkel el tudják juttatni a tanulni vágyót oda, ahova el kell jutnia. Ezen dolgozom nap, mint nap. Bízom benne, hogy egyben a hallgatók megelégedésére.
Pósa Tamara
Fotó: Kovács-Jerney Ádám
