Az idei Alma Mater Weekend jubileumi hétvégéje ismét kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem polgárai, alumnusai és munkatársai közösen ünnepeljenek, sportoljanak és közösségi élményekkel gazdagodjanak.
A rendezvényt megelőző hetekben megrendezett „Lépjük meg!” kihívás során a résztvevők gyaloglással, túrázással, futással és kerékpározással gyűjtötték a kilométereket. A kitartó és aktív részvételnek köszönhetően több kategóriában is kiemelkedő eredmények születtek, amelyek elismeréseként a díjakat az Alma Mater Weekenden adták át.

Kiemelkedő egyéni teljesítmények
Lakatos Andrea, az SZTE ÁJTK Tanulmányi Osztályának vezetője a női kerékpáros kategóriában ismét az első helyen végzett.
A férfi gyalogló kategória győztese, Dr. Gyémánt Richárd habilitált docens idén 2260 kilométert teljesített, amellyel sorozatban harmadik alkalommal végzett az első helyen. Teljesítményét értékelve úgy fogalmazott: „A legnagyobb eredmény az, hogy a mozgás a mindennapok természetes részévé válik.”
Hozzátette, hogy a rendszeres testmozgás hosszú távon az egyik legjobb befektetés az egészség megőrzésébe, javítja az állóképességet, segít a mindennapi stressz kezelésében, és hozzájárul a szellemi frissesség fenntartásához.
Külön elismerésben részesült Prof. Dr. Fábián Eszter, az SZTE ÁJTK alumnája, aki 90 évesen is aktívan részt vett a kilométergyűjtésben, és példamutató teljesítményével hozzájárult a közösség sikeréhez.
"Naponta két órát sétálok, mert nem érdemes a villamost megvárnom. Bárhová megyek, gyalog indulok el. Volt olyan hét, amikor 21 kilométert is megtettem" – mesélte. Arra a kérdésre, miért érdemes csatlakozni a kihíváshoz és részt venni az Alma Mater Weekend programjain, úgy fogalmazott: "A sportolás pótolhatatlan. A jogászoknak ülőmunkájuk van, tehát feltétlenül kell valamilyen sportot űzni, ha más nem, kicsit gyalogolni naponta. A sportnap pedig arra is lehetőséget ad, hogy találkozzunk régi kollégákkal, tanítványokkal. Mindig nagyon jól érzem magam ezeken az alkalmakon."

Kari sikerek a sportnapon és a Gasztro Materen
A Gasztro Mater főzőversenyen az SZTE ÁJTK is képviseltette magát. A Dr. Márki Dávid vezette Kari KóstoLAW csapat „20 LAWerős lángoLAW csilisbab” elnevezésű fogásával a harmadik helyen végzett, és elnyerte a bronz fakanál díjat.


A sportversenyeken a kar további sikereket ért el, elnyerte a „Legpontosabb Kar” és a „Leghúzósabb Kar” címet is. A „Pontbajnok” címet idén is Révészné Kocsis Eszter, az SZTE ÁJTK Dékáni Hivatalának vezetője kapta, aki a kosárra dobó versenyben a legtöbb pontot szerezte.
Köszönjük mindenkinek, aki versenyzett, főzött, szurkolt vagy jelenlétével hozzájárult a rendezvény sikeréhez!