2026. május 22-én a Széchenyi téren megrendezett ünnepi díszközgyűlésen adták át Szeged város legrangosabb kitüntetéseit, a Szeged díszpolgára címet, a Pro Urbe-díjakat és a Szegedért emlékérmeket. Az idei Pro Urbe-díj kitüntetettjei között volt Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, a Magyar Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanára.
A Pro Urbe-díjjal azon személyek kiemelkedő munkásságát ismerik el, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak Szeged fejlődéséhez, valamint a város jó hírnevének öregbítéséhez. E kitüntetés méltó elismerése Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária több évtizedes, példaértékű oktatói, tudományos és közéleti tevékenységének. Professzor Asszony 2005 és 2024 között vezette a Magyar Jogtörténeti Tanszéket, míg 1997 és 2000 között az egyetem oktatási rektorhelyettesi feladatait látta el. 2013-tól hét éven át a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának titkáraként tevékenykedett, ezt követően pedig a jogi szakbizottság elnöki tisztségét töltötte be.
Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták. 2004-ben Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet, 2007-ben Mestertanár Aranyérmet kapott. 2011 óta Szentes díszpolgára, 2014-ben Pro Universitate-díjban részesült, 2016-ban elnyerte a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 2019-ben a Szegedért Alapítvány fődíjával tüntették ki, majd 2022-ben Deák Ferenc-díjat vehetett át.
A kari tudományos diákköri mozgalom emblematikus alakjaként 2016 óta a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke, és aktívan közreműködik a TDK-mozgalom szervezésében, támogatásában és fejlesztésében.
Szívből gratulálunk Prof. Dr. Homoki-Nagy Máriának a Pro Urbe-díj elnyeréséhez, és további sikeres szakmai munkát kívánunk számára!