Március 16-án az Országházban rendezték meg a „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” című tudományos pályázat ünnepélyes díjátadóját. Az eseményen a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egy jelenlegi hallgatója és egy alumnája is dobogós helyezést ért el.
A pályázatot 2025 októberében hirdette meg az Országgyűlés elnöke, az európai uniós ügyekért felelős miniszter, valamint az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.
Az SZTE ÁJTK ötödéves hallgatója, Sümegi Szandra II. helyezést ért el „Az EU és Magyarország kriptopolitikai szabályozásának fejleményei a MiCA rendelet tükrében” című dolgozatával.
"Kutatásom témáját tekintve a kriptoeszközökre vonatkozó uniós és magyar jogterületek hatályos szabályait tekinti át, rendszerezve a hagyományos pénzpiac és a kriptopiac viszonyát, a jogi normák tárgyi hatályát, valamint a szomszédosan alkalmazandó rendeleteket és jogszabályokat. Mindennek fókusza az Európai Parlament és a Tanács (EU) a kriptoeszközök piacairól szóló 2023/1114 rendelete (angolul: Markets in Crypto Assets, vagy MiCA Regulation), valamint a 2024. évi VII. törvény (Kriptotörvény) és a Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény. Utóbbi módosította a Kriptotörvényt, a Btk.-t és számos pénzügyi jogi törvényt (Bszt., Áht., Mnbtv., Fsztv., Hpt., Kbftv., Pkbtv.) a kriptoeszköz-szolgáltatóra vonatkozó validálási kötelezettség bevezetésével és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága jogkörébe utalással párhuzamosan, amely 2025 második felében jelentős jogértelmezési nehézséget okozott. Ötödéves hallgatóként hatalmas megtiszteltetésnek és az elmúlt évek kitartó munkája gyümölcsének éltem meg, hogy a Bíráló Bizottság a dolgozatomat II. helyezésben részesítette. Egyúttal hálával tartozom a Szegedi Jogi Kar valamennyi oktatójának, hiszen a dolgozat interdiszciplináris rálátásához számos jogterületen (pénzügyi jog, üzleti jog, uniós jog, büntetőjog, polgári jog, közigazgatási jog, alkotmányjog) tanultakhoz szükség volt." - Sümegi Szandra

A pályázaton III. helyezést ért el Sztrein Daniella Stella, aki alap- és mesterszakos tanulmányait is az SZTE ÁJTK-n végezte, és 2025 nyarán szerzett diplomát nemzetközi tanulmányok mesterszakon.
Daniella 2022 őszétől tanulmányai befejezéséig tagja volt a Nemzetközi és Uniós Környezetjogi Kutatócsoportnak, amely keretében a hulladékgazdálkodással kapcsolatos nemzetközi és uniós jogi kérdéseket vizsgált. Fő kutatási témája „az italcsomagolás-visszaváltási rendszer 2024-es bevezetésének jogi alapjai és társadalmi fogadtatása Magyarországon – kitekintéssel, és összehasonlítva az Európai Unióban működő más rendszerekkel” volt. Kutatásainak alaposságát mutatja, hogy nem csupán szakdolgozatát, illetve OTDK pályamunkáját írta a témában, hanem eredményeit színvonalas pályázatban is bemutatta. „Környezetpolitika újracsomagolva” jeligével benyújtott pályamunkája az Európai Unió csomagolási hulladékra vonatkozó jogi szabályozásának témájában íródott. Daniella pályaművének alaposságát és tudományos értékét mutatja, hogy a független bíráló bizottság minden tagja díjazásra javasolta. A díjátadón külön kiemelésre került a téma aktualitása és a tagállami megoldások összehasonlító elemzésének értéke. Daniella jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának elsőéves joghallgatója és a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram keretében az Energiaügyi Minisztérium Körforgásos Gazdaságfejlesztési Főosztályán gyakornok. A Nemzetközi és Uniós Környezetjogi Kutatócsoport a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék berkeiben működik, immáron 2020 óta. Célja, hogy lehetőséget biztosítson a környezetjog, környezet- és természetvédelem iránt érdeklődő hallgatók számára, hogy egy építő közösség tagjaként tudományos munkát folytathassanak. A Kutatócsoport tagjai közül sokan értek el szép eredményt OTDK-n és egyéb tudományos pályázatokon, szereztek környezetjogi területen gyakornoki pozíciót, illetve publikáltak tanulmányokat. A Kutatócsoport alapítója és témavezetője, Daniella kutatásainak konzulense, Dr. Zsigmond-Sziebig Orsolya Johanna, adjunktus.


Ezúton is szívből gratulálunk számukra!
Fotók forrása