Az ország legmodernebb EEG-laborja a szegedi Pszichológiai Intézetben

A Pszichológiai Intézet szeptembertől új helyre, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) főépületébe költözött, és új laborokkal, új helyiségekkel gazdagodva folytathatja tovább működését.
 
A tanszékre meghívták egyetemi tanárnak Winkler István nemzetközileg is elismert EEG-kutatót. A BTK segített a tanszéknek abban, hogy a nagy szakmai tekintélyű kutatónak megfelelő labor is a rendelkezésére álljon, ami az egész intézet hasznát is szolgálja.
A fény- és hangszigetelt Grastyán Endre EEG Laborban számos pszichológiai kísérlet végezhető, például emlékezetkutatás, halláskutatás, nyelvkutatás. A tanszéken többek között azt is vizsgálják, hogy melyik típusú tudás marad meg a különböző agysérüléseknél.
A másik terem a Mérei Ferenc Viselkedéselemző Labor, ahol körben székeket látunk, a szoba egyik fala pedig detektívtükör. Itt folyik a vizsgálat maga. A labor elsősorban a társas helyzetek megfigyelésére alkalmazható, mint például a terapeuta-páciens párbeszédének elemzése, vagy a dominanciával, versengéssel, női-férfi párbeszéddel l kapcsolatos kutatások.
A fejlesztések előnyt jelentenek a mesterképzésben is, hiszen az idekerülő hallgatók rögtön bekapcsolódhatnak a kutatómunkába, és mire végeznek, már jártasak lesznek például az EEG vizsgálatokban, megfigyelés- és viselkedéselemzésben vagy az emlékezetkutatásban.
 

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


kovacs-benceKovács Bence – TTIK: fizika

Az SZTE-t azért választottam, mert egy „nyugisabb” egyetemi várost kerestem. Az SZTE minden szempontból kiválóan szolgálja a hallgatók igényeit, legyen szó külföldi lehetőségekről, szabadidős vagy kulturális programokról. Nem bántam meg, hogy az SZTE-re jöttem, az egyetemi éveimet jobb helyen nem is tudnám elképzelni.




Molnar_Eszter_felveteliMolnár Eszter – ZMK, oratórium és dalének

Mesterszakos hallgatóként bátran mondhatom, hogy az SZTE zeneművészeti képzése minden feltételt megad ahhoz, hogy a hallgatókból sikeres művészek váljanak. A karon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. A tanárok szakmailag támogatnak, segítenek az előrelépésben, fellépési lehetőségekben. A tanulmányokban az egyetemi könyvtár zenei különgyűjteménye is segít.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.