Százegy fotó, százegy kiemelkedő életpálya - Professzori Arcképcsarnokot avattak az SZTE ÁJTK-n

Professzorok, dékánok, a hivatásrendek képviselői, a volt oktatók családtagjai és más meghívottak jelenlétében avatták fel 2026. május 14-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar első emeleti lépcsőfordulójánál a megújult és kibővített Professzori Arcképcsarnokot. Az eseményen megjelenteket Prof. Dr. Antal Tamás tudományos és általános dékánhelyettes köszöntötte, aki kiemelte, hogy egy május 12-hez közeli dátumot kerestek az ünnepség megrendezésére. Ez ugyanis különleges dátum a kolozsvári-szegedi egyetemi oktatásban.

– Május 12-én számos olyan esemény volt, amely mérföldkő volt az egyetem történetében. 1581. május 12-én írta alá Báthory István erdélyi fejedelemként a kolozsvári líceum alapító oklevelét. 1872-ben, amikor a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetemet, később Ferenc József Tudományegyetemet alapították immár hivatalosan az Országgyűlés által, május 12-én az akkori király, Ferenc József engedélyezte egy úgynevezett legfelsőbb királyi engedéllyel az egyetem szervezésének megkezdését. Sok évtizeddel később, 1919-ben május 1-jén a nagyszebeni román kormányzó tanács vezetője és az úgynevezett oktatási reszort megbízottja döntést hoztak arról, hogy a Magyar Tudományegyetem négy kara minden professzorától elvárják, hogy esküt tegyenek a román államra, ha pedig ez nem következik be, akkor az egyetemnek el kell hagynia Kolozsvárt. Egyetlen magyar professzor sem tett esküt a kialakulóban lévő, új román királyságra. Ennek következtében május 12-én fizikai erővel vette át a román állam a kolozsvári intézményeket. Ekkor véget ért a kolozsvári korszak, és elkezdődött a kiútkeresés bő két éve. 1921-ben ide, Szegedre érkezett az egyetem – adott történeti áttekintést a dékánhelyettes.

Professzori Arcképcsarnokot avattak az SZTE ÁJTK-n. Galéria: Sahin-Tóth István

Antal Tamás professzor az arcképcsarnok létrejöttéről is beszélt. Akik már 2019-ben is járatosak voltak a kar Tisza Lajos körúti főépületében, tudják, hogy az emlékezetes viharkárt megelőzően is volt itt egy panteon. A vihar után magát a panteont, a fizikai paneleket, amelyeken a képek voltak, nem sikerült megmenteniük, viszont a képek fennmaradtak.
– Már volt egy arcképcsarnok átadó esemény 2001 májusának végén vagy júniusának elején. Azt pedig évek munkája előzte meg, ami az egyetem 75 éves évfordulóján fogant gondolatként bontakozott ki. 1996-1997-ben az egyetem egy mai napig használt almanachot bocsátott ki, ez adta az ötletet, hogy a jogi kar – akkor egyedüliként az összes kar között – megemlékezzen az egykori oktatókról. Ruszoly József tanszékvezető koordinálta az arcképcsarnok összeállításának szakmai munkáját, a képek felkutatását – hallottuk Prof. Dr. Antal Tamástól. Ekkor még gyerekcipőben járt az internet, ezért hagyományos módon szerezték be a képeket. 86 portréval avatták fel 2001-ben a panteont. Akkor hat professzor arcképét nem sikerült megtalálni, azóta már csak egyetlen kép hiányzik Werner Rezsőről.

Prof. Dr. Antal Tamás, az SZTE ÁJTK tudományos és általános dékánhelyettese beszélt az arcképcsarnok létrejöttének és felújításának körülményeiről is.

2001-ben a kar technikai ellátottsága sem könnyítette meg a képek elkészítését, ugyanis még színes fénymásológépük sem volt, nemhogy olyan színes nyomtató, amellyel ezeket a képeket elő lehetett volna állítani. Szakmai segítségre szorult a kar, és ezt Kokas Károlytól, az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár nyugalmazott főigazgató-helyettesétől kapták meg.

– A 86 portréból mára sajnos 101 lett, mert az évek során mestereink közül sokan mentek el. A mindenkori karvezetés álláspontja az volt, hogy az ő emléküket is ugyanúgy ápoljuk, mint azokét, akik 2001 előtt hunytak el. A rendezőelv az, hogy nem születési vagy halálozási sorrendben követik egymást az arcképek, hanem az egyetemi tanári kinevezés éve szerint. Így a sort az 1872-ben kinevezett első professzor, Berde Áron fotója indítja. Szokásunkká vált, hogy ha egy-egy új kép került az arcképcsarnokba, akkor egy megemlékezés keretében laudációt hallgatott meg a kar közönsége, illetve magát a képet leleplezéssel felavattuk. Mivel 2019 óta erre nem volt lehetőség, szeretnénk pótolni a képek önálló fölavatását azon két professzorunk esetében, akiknél eddig erre nem kerülhetett sor: Nagy Ferenc és Bodnár László professzor úrról van szó. A mai rendezvényre a családtagjaikat is meghívtuk, akiket nagy szeretettel köszöntök – szólt a megemlékezőkhöz a jogi kar dékánhelyettese.

Nagy Ferenc professzor laudációját Prof. Dr. Szomora Zsolt, az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete egyetemi tanára mondta el:

Nagy Ferenc professzor 1948-ban született Kiskunfélegyházán. 72 évesen, 2020 tavaszán távozott el közülünk. Az egész életét, munkásságát az egyetemnek szentelte. 1972-ben kezdett el az akkori Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszéken gyakornokként dolgozni. Végigjárta az oktatói ranglétrát, 1992-ben lett tanszékvezető, majd 1995-ben professzori kinevezést kapott. A tudományos pályájának a csúcsát viszonylag későn érte el, 2018-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Nagy Ferenc professzor a régi idők kutatója volt, amikor még a digitalizáció nem terjedt el, illetőleg a felsőoktatásban a kompetitív szemlélet nem hódított teret. Sokkal lassabban és kiérleltebben dolgozott, mint ahogy a mai felsőoktatásban nekünk erre lehetőségünk van. Ahogy annak idején mindannyiunknak elmondta, egy jogtudós és bármilyen társadalomtudós azzal kell, hogy kezdje, hogy egy fél könyvtárat elolvas. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy professzor úrnak ezt a munkamódszerét közelről láthattuk.

Prof. Dr. Szomora Zsolt, az SZTE ÁJTK Bűnügyi Tudományok Intézete egyetemi tanára mutatta be Nagy Ferenc professzor életútját.

Ha megnézzük a Magyar Tudományos Művek Tárát (MTMT), akkor az ott látható számok Nagy Ferenc munkásságáról nem arról árulkodnak, hogy ő még a régi típusú tudós volt: 322 publikációs rekordja van ebben a jegyzékben, és több mint ezer független hivatkozással bír. Iskolateremtő mestertanár volt, jogász generációkat és büntetőjogászok százait, ezreit tanította. Nemcsak Szegeden és a régióban volt jelentős oktató, hanem országos ismertségre is szert tett. A Tokaji Gézával jegyzett közös tankönyvükből, az úgynevezett „Nagy-Tokajiból” több jogi karon évekig tanítottak, ideértve az ELTÉ-t is. Aztán amikor 2012-ben kihirdették az új Büntető Törvénykönyvet, akkor újból csatlakozott egy tankönyvíró projekthez, és más karok elismert professzoraival, Tóth Mihállyal, Belovics Ervinnel, Gellér Balázzsal közösen tankönyvet írtak az új Büntető Törvénykönyvhöz. Az ő Általános részi tankönyvíró munkássága olyannyira értékálló, hogy most, a jelenlegi jogalkotási tempó mellett is a 2020-as, már posztumusz megjelent könyvéből taníthatjuk a másodéves hallgatókat. Kutatói munkájára visszatérve, voltak olyan témák, amik a magyar büntetőjogtudományban az ő nevével összeforrtak: a szankciótan, azon belül is az intézkedések tana, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kérdései. Az ezredforduló után hosszú éveken keresztül a Büntetőjogi Kodifikációs Bizottságban is dolgozott, György Kálmán mellett volt a bizottság társelnöke, és felelősségtani, bűncselekménytani témákkal is mélyrehatóan foglalkozott. Nagy Ferenc neve szintén összeforrt a nullum crimen elv magyarországi recepciójával. Az 1990 utáni magyar jogállami, büntetőjogi gondolkodásban ennek az elvnek a tartalmi elemei, azaz hogy törvény nélkül nincs büntetőjogi felelősség és büntetőjogi szankció, az ő munkásságának köszönhetően kerültek átvételre. A professzor úr a Covid-járvány kirobbanása után két hónappal hunyt el. Már nem érhette meg azt, hogy a magyar jogrendszerben megjelent 2021-ben egy meglehetősen kétes értékű, alkotmányellenes büntetőrendelet, a Covid-rendelet. Több száz vádlott büntetőügyében függesztették föl az ország 10-12 bíróságán a büntető eljárásokat, és kérték a büntetőbírák ennek a rendeletnek a megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. A rendelet kritikáját igyekeztünk sok helyen elmondani. Számomra különös és szimbolikus egybeesés az, hogy ma helyezhetjük el a professzor úr arcképét a panteonban, mert 2026. május 14-én 0:00 órakor megszűnt Magyarországon a rendeleti kormányzás – zárta laudációját Prof. Dr. Szomora Zsolt.

Prof. Dr. Nagy Ferenc portréját a családtagokkal közösen leplezték le az ünnepségen.

Bodnár László professzorról Dr. Kertészné Dr. Váradi Szilvia, a Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense mondott laudációt:

Azért gyűltünk ma össze, hogy méltó helyére kerüljön egy arckép, egy kiváló ember, tudós és tanár arcképe. Ez a portré egy életművet, szellemiséget, egy közösségben hagyott, maradandó hatást is tükröz. Bodnár László professzor úr a nemzetközi jog tudományában volt kiemelkedő hazai szereplő. Számos nyelven írt publikációi egyrészről a nemzetközi jog fejlődésének, másrészről az európai integráció nagyon fontos jogi kérdéseinek megértésében játszottak szerepet. Például olyan kérdésekben, mint a nemzeti jog és uniós jog, valamint nemzetközi jog viszonya. Tudományos munkássága nem maradt az akadémia falai között, hiszen nagy hatást gyakorolt a jogalkalmazás gyakorlati vonatkozásaira is. Munkássága hidat képez az elmélet és a gyakorlat között.

Dr. Kertészné Dr. Váradi Szilvia, a Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense foglalta össze Bodnár László professzor munkásságának legfontosabb eredményeit és méltatta azt az örökséget, amelyet a jogtudós az utódokra hagyott.

Említettem, hogy kiemelkedő hazai alakja volt a nemzetközi jog és uniós jog tudományának, ugyanakkor ő nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is komoly elismerésekre tett szert. Mindezt tükrözi, hogy nemzetközi fórumok is igénybe vették szaktudását, akár szakemberként, akár nemzetközi együttműködések résztvevőjeként, illetve előadóként is. Tudományos tevékenysége kiemelkedő, ugyanakkor a közösségi szerepvállalása is figyelemre méltó. Gyakorta állította ugyanis szaktudását a köz szolgálatába. Nehéz megfogalmazni, hogy professzor úr mit is jelent tanszékünknek. Inspiráló szakmai közösséget teremtett egyrészről a Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék vezetőjeként. Hallgatók generációi sajátíthatták el tőle mind az uniós jog, mind a nemzetközi jog alapjait és finomságait. Rendkívül széles látókörű és tájékozott volt, és ezt nemcsak a szakma érezhette, hanem oktatói tevékenysége során is megnyilvánult. Oktatóként a pontosság, a gyakorlatorientáltság és a tanítványok iránti figyelem jellemezte. Hallgatói elsajátíthatták tőle azt, hogy a tudás felelősség és a hivatás egyben alázat is. A Nemzetközi Jogi és Európa-Jogi Tanszék vezetőjeként nem csak irányított. Meg kell, hogy állapítsuk, hogy ő egy közösséget teremtett. Olyan szakmai közösséget, ahol egyaránt volt jelen a tudomány iránti érdeklődés és az emberség. A követelményekkel biztatás párosult. Életműve példa és kötelezettség mindannyiunknak. Az ő emlékét nem csak e falak őrzik. Mindannyiunk gondolkodásmódjában, tudásában, emberi tartásában ott van, akik mi személy szerint ismerhettük. Kívánom, hogy amikor az új generációk tagjai megállnak ezen arcképcsarnok előtt és rápillantanak képére, akkor érezzék, hogy egy olyan tudós pillant le rájuk, akinek életműve mindannyiunk számára méltó példa. Emlékét hálával és tisztelettel őrizzük.

Prof. Dr. Bodnár László arcképének leleplezésén felesége is részt vett.

A rendezvény utolsó akkordjaként a teljes Professzori Arcképcsarnok feliratát leplezte le Prof. Dr. Antal Tamás tudományos és általános dékánhelyettes. Megjegyezte: az ókori római mondás szerint az elődök dicsősége fény az utókor számára. Az avatóünnepség állófogadással zárult.

Vida-Szűcs Imre
Fotó: Sahin-Tóth István