Miért tanulj mesterszakon? – mérnökök válaszolnak - Jusztin Ágnes

A Szegedi Tudományegyem 6 kara, 27 mesterképzést hirdet a 2022-es keresztféléves felvételi eljárásban. A jelentkezők nappali és levelező tagozatos, államilag finanszírozott és önköltséges képzések közül választhatnak november 15-ig.




Jusztin Ágnes mezőgazdasági mérnöki szakon végzett 2020 januárjában, majd ezt követően vidékfejlesztési mesterképzésen tanult tovább, jelenleg Mezőhegyesen dolgozik a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdasági Zrt.-nél. – Itt töltöttem a gyakorlatomat és nagyon megtetszett a Ménesbirtok. Most agrár-kommunikációs koordinátorként dolgozok, a gyakorlatra ideérkező hallgatókat irányítom. Emellett nagyon sok marketinges feladata is van, a közösségi média felületek kezelése és a Ménesbirtok arculati megjelenéseihez kapcsolódó feladatok is hozzám tartoznak. A szakmai túrák szervezése, koordinálása, turistacsoportok fogadása is az én feladatköröm – árulta el munkájáról. A mesterszakon végzett hallgató gyermekkora óta foglalkozik állatokkal, emellett növénytermesztéssel is foglalkoznak kis családi gazdaságban. Ezért választotta a mezőgazdasági mérnöki alapszakot majd a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszakot.– Nagyon szerettem az egyetemi éveket, nagyon jó volt a közösség, úgyhogy sok szórakozás egészítette ki a tanulós napokat, amik teljesen feltöltöttek. Nagyon sok hasznos ismeretet sajátítottam el az egyetemen. Jó oktatóim voltak, akik gyakorlatias tudást adtak át. Emellett különösen jó volt, hogy nyitottak voltak arra, hogy különböző kirándulásokat, tanulmányutakat szervezzenek. Ennek segítségével a cégek működésébe is betekintést nyertem – tette hozzá. Ágnes azért ajánlja a Szegedi Tudományegyetemet, mert nagyon jó a diákélet, gyakorlatias a képzés és sok lehetőségük van a diákoknak kitekinteni a való életbe.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_FiorellaHorváth Fiorella - MK, műszaki menedzser

Főként a közösségi élet vonzott a Szegedi Tudományegyetemre. Műszaki menedzser szakon tanulok, az fogott meg benne, hogy a dolgok műszaki és a gazdasági részébe is bele tudok látni. Ráadásul nagyon jó lehetőségek vannak az egyetemen például: egy logisztikai tárgy keretében például elutazunk Brüsszelbe, hogy feltérképezzük az ottani repülőteret. Az itt tanulók valóban egy kis csapatot alkotnak. Viszonylag kevesen járunk az MK-ra a többi karhoz képest, ezért ismert mindenki mindenkit, és mindig egymás segítségére tudunk lenni. Ráadásul a diákélet is fantasztikus, csak ajánlani tudom mindenkinek.


kovacs-benceKovács Bence – TTIK: fizika

Az SZTE-t azért választottam, mert egy „nyugisabb” egyetemi várost kerestem. Az SZTE minden szempontból kiválóan szolgálja a hallgatók igényeit, legyen szó külföldi lehetőségekről, szabadidős vagy kulturális programokról. Nem bántam meg, hogy az SZTE-re jöttem, az egyetemi éveimet jobb helyen nem is tudnám elképzelni.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.