A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Munkaügyi Tudományos Vetélkedőt szervezett a Munkaügyi és Társadalombiztosi Igazgatási alapszak hallgatói számára.
Munkaügyi Tudományos Vetélkedő
Első alkalommal került megrendezésre a Munkaügyi Tudományos Vetélkedő a Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási alapszakos hallgatók részére. A Munkajogi és Szociális jogi Tanszék által szervezett és lebonyolított kétfordulós megmérettetés célja, hogy elősegítsük az évfolyamok közötti kapcsolat kiépítését, valamint felkeltsük a hallgatók érdeklődését a kutatómunkára valamint a tanórák melletti iskolái tevékenységekben való részvételre.
Összesen 42 hallgató jelentkezett az izgalmas versenyre, majd egy játékos ismerkedős délutánt követően 14 csapatot alakítottunk ki, vegyes összeállításban az évfolyamokból. A háromfős csoportok egyedi csapatnévvel és logóval indultak neki a vetélkedő játékos és szakmai tartalommal megtöltött feladataihoz. A fő területek a munkajog, munkaügyi kapcsolatok, társadalombiztosítás és a szociális jog voltak.
A második fordulóba a legeredményesebb nyolc csapat jutott be és mérte össze ismételten tudását és kreativitását. A hallgatók egyedi ötletekkel mutatták be többek között, hogy mit is értenek pontosan a munkaügyi kapcsolatok és a társadalombiztosítási igazgatás fogalma alatt, kérdezz-felelek játékban mutatták meg szakmai felkészültségüket, valamint az Activity-ből jól ismert mutogatós, rajzolós feladatokkal színesítették a verseny hangulatát.
A Zsűri nemcsak a tanulmányi hátteret, de az egyediséget és a jó ötleteket is külön értékelte.
I. helyezett – Macerás Kapcsolatok Titkos Bizottsága
Tagok: Abonyi Aranka
Kötél Éva
Deák Tímea
II. helyezett – Magas íKújú Taláros Brigád
Tagok: Fülöp Ágnes Kata
Kvak Róbert
Orosz Anna
III. helyezett – TB Macik
Tagok: Bálint Nikolett
Kálmán Attila
Zsigó Judit
A nagy sikerre való tekintettel, terveink szerint a következő tanévben is megrendezésre kerül a vetélkedő.
2009 tavasz ,2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,JNASZ ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged ,Szeged IP Center ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,