Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  Hírek  --  ÁJTK hírarchívum  --  ÁJTK 2012. November

A kínai oktatási rendszerről első kézből

Kinai_eloadas

2012. november 12-én az SZTE jogi karán tanuló kínai joghallgatók részvételével tartott előadást a Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete (SZTEP) szervezte a kínai oktatási rendszerről.

2012. november 20.

A téma a kínai oktatási mechanizmus átfogó bemutatása, valamint a kínai kultúra gyökeresebb megismerése volt, annak apropóján, hogy 8 joghallgató 5 hónapig itt tanul Szegeden a jogi karon Sanghajból. A jelenlévő hallgatóság olyan érdekességekkel szembesülhetett, mint például, hogy a Kínai Népköztársaságban az általános iskola hatosztályos, ezt a Junior High School-ra és Senior High School-ra osztott középiskola követi, mindkettő hároméves, s ezt követően lehet négyéves képzésre jelentkezni az egyetemekre. Persze az oktatási rendszer bemutatásán túl szó esett többek között a kínai hagyományokról, nevelési szokásokról és arról is, hogy ezek a hallgatók csupán „előfutárai” egy hosszú távú magyar-kínai együttműködésnek, melynek a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nem csupán egyik kezdeményezője a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetemmel, de keretében további kínai diákok hazánkba látogatására lehet számítani a közeljövőben.