Hírek
ÁJTK hírarchívum
ÁJTK 2011. Július
2011. július 9-én hat szakon osztott diplomát az Állam- és Jogtudományi Kar, három alapszakon és három mesterszakon.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzettek körében folytatott diplomás pályakövetés eredményei kedvezőek: a kérdések - többek között - a munkaerőpiaci elhelyezkedésre, a fizetésre, a képzéssel való elégedettségükre irányultak.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján Mestertanár Aranyérem elismerésben részesült Prof. Hajdú József, dékánhelyettes, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, illetve a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetének vezetője.
2011. július 2-án az ÁJTK jogász szakjain (nappali és levelező tagozat) végzett hallgatókat avattak doktorrá.
2011. június 10-én került sor az SZTE ÁJTK I. Kari Tehetségnapjára. Az eseményt Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára dékányhelyettes asszony nyitotta meg, és az az NTP-OKA-XXII. számú pályázat tehetséggondozó programjában résztvevő hallgatók előadásai mellett az egyetemi tehetséggondozó tevékenység és a tudományos diákköri mozgalom aktuális kérdéseivel kapcsolatos eszmecserének is teret adott - a szervezők reményei szerint hagyományteremtő jelleggel.
Az OTDT Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának előterjesztése alapján az Odaítélő Bizottság 2011-ben Auer Ádámnak, az SZTE ÁJTK egykori joghallgatójának, az SZTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatójának Pro Scientia Aranyérmet adományozott.
2009 ősz ,Deilinger Viktória ,Fekete Orsolya ,Gyenge Balázs ,Jakab Éva ,Józsa Zoltán ,Kampler Béla ,Karsai Krisztina ,Laluska Pál ,Lőrincsik Péter ,Merkovity Norbert ,Mezei Péter ,Paczolay Péter ,Siket Judit ,Szeged IP Center ,Szilovics Csaba ,Szöllősi László ,politológia ,politológiai tanszék ,verseny ,