nyito

Több mint 200 program a Kutatók Éjszakáján a szegedi egyetemen

A Szegedi Tudományegyetem karai és intézményei 217 programmal várják az érdeklődőket két hét múlva, 2016. szeptember 30-án a Kutatók Éjszakáján Szegeden és Hódmezővásárhelyen.

A Kutatók Éjszakáján a szegedi egyetemen is megnyílnak a laborok, az előadótermek, éjszakai programokat szerveznek az intézmények, egységek. Az SZTE több száz oktatója, kutatója és dolgozója szervez szeptember 30-án programokat Szegeden és Hódmezővásárhelyen délután 4 óra és éjfél között. Ezen a napon rengeteg érdekes, izgalmas tudományos program elérhető magyar, angol és német nyelven, és számos, máskor nem látogatható helyszín is megnyílik az érdeklődők számára. Geoláda-keresés, lézershow, génsebészkedés, Lego-robotok, Pokémon Go, írók naplói, lézeres lövészet, csillagászati bemutatók – ez csak néhány az SZTE gazdag és izgalmas programkínálatából. Egyes programokra előzetesen kell regisztrálni.


A Kutatók Éjszakáját az Európai Bizottság indította el, hogy Európa-szert megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szegedi Tudományegyetem egyre több fiatal kutatója mutatja be szakterületét ezen a napon az érdeklődőknek, és hogy Szegeden nemcsak a természettudományok területéről kínálnak oktatóink és kutatóink számos programot: jelen van az egészségtudomány, az irodalom, a régészet, a nyelvtudomány, a művészetek, a gazdaságtudományok – tehát minden tudományágból választhatóak programok.


A szegedi egyetem több mint 200 programját felsorolni lehetetlen, a teljesség igénye nélkül néhány: lesz lézeres lövészet, geoláda keresés, az érdeklődők megtanulhatják, hogyan kápráztathatják el barátaikat lézershow-val otthon, lesz előadás a tudatmódosító növényekről. Aki szeretné, megismerheti a génsebészkedés tudományát, ragaszthat csontvázat, játszhat Lego-robotok, megnézhet egy 3D nyomtatót, ismerkedhet a bogárgyűjteménnyel, készíthet magának tablettát, hallhat meglepő tényeket a patkányokról.


A TIK falára térképek kerülnek fényfestéssel, izgalmas történelmi előadásokat hallhat a közönség a pozsonyi csatától a keresztény milíciáig; lesz előadás a cybertér veszélyeiről az adatvédelem fontosságát és a zsarolóprogramokat is bemutatva, és a városba érkezik egy fizikabusz is.


Irodalmi előadások hangoznak el, méghozzá írók naplói alapján Móricz Zsigmondtól Esterházy Péterig, lesz előadás a pletykáról, a szegedi ö-ző nyelvjárásról. Kinyit a hungarikum-büfé, lesz tánchát és kiállítás megnyitó. Megtudható, milyen volt a divat a népvándorlás korában, tesztelhető az öregségi szimulátor. Lesz lézeres lövészet és kórbonctan, valamint csillagászati bemutató is. A Kutatók Éjszakája látogatói bekapcsolódhatnak a Sociopoly játékba, megismerhetik a szörny szimbolumtárral és játszhatnak poszt-apokaliptikus filmkvízt is. Megtudhatják, hogyan készül a tea és az instant kávé, mi van az E-számok mögött, beléphetnek a nagyközönség számára máskor nem nyitott lézerlaborba, és mitől függ, hogy valaki a Pokémon Go rajongók táborába tartozik-e.


A programok közül néhány angol és német nyelvű, egy részük pedig előzetes regisztrációhoz kötött, mert a program helyszíne – labor vagy előadóterem – korlátozott befogadóképességű.


A Kutatók Éjszakáján minden program ingyenes. A Szegedi Tudományegyetem szegedi és vásárhelyi programjai itt érhetők el, és itt találhatnak az érdeklődők rövid bemutatkozót a „főszereplőkről”: a programokat szervező és tartó oktatókról, kutatókról is.


SZTE-Info


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Gergely_GabriellaGergely Gabriella – BTK, kommunikáció- és médiatudomány

Számomra nagyon fontos volt az oktatás színvonala, így nem is volt kérdés, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választom, mivel mindig helyet kap Magyarország legjobb oktatási intézményei között. Szeged, és az egyetem is számos kulturális programmal várja a diákokat, ami elengedhetetlen az itt tanulók számára. A kommunikáció- és médiatudomány szak is vonzó és kiemelkedő lehetőségeket nyújt az állami ösztöndíjas, illetve az önköltséges hallgatóknak. Ilyen például a BEFUTÓ, vagyis a fizetett gyakornoki program, illetve a Tandíjfelező, melyet már a középiskolában végzős tanulók is megpályázhatnak. Az sem utolsó a sorban, hogy Szeged pont megfelelő méretű város, minden lehetőség megtalálható, amire szükségünk van, és elég otthonos.



Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.