SZTE_JGYPK_rangsorokban_2017

Első helyen az SZTE JGYPK képzései a Heti Válasz rangsorában

A Heti Válasz és a HVG Diploma rangsorában is előkelő helyen szerepelnek az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képzései.

A Heti Válaszban a pedagógusképzési terület szakjait minősítő rangsorban az első helyen szerepel az SZTE JGYPK a tanító szak és a gyógypedagógia szak esetében, az óvodapedagógus szak holtversenyben első helyes az országos palettán.


A HVG Diploma 2018 számában megjelent országos képzésterületi rangsor szerint a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a pedagógus képzésterületen 23 kar közül a negyedik helyet érte el, messze megelőzve például az ELTE pedagógusképzéssel foglalkozó karait. A sporttudományi képzési területen pedig a hallgatói kiválóság rangsorában 10 intézményből a 3. helyen szerepelnek a Jugyus hallgatók.


A HVG összegyetemi rangsorán is kiemelkedően teljesít a Szegedi Tudományegyetem. Az elmúlt évhez hasonlóan 2017-ben is a második helyet érte el az SZTE. Ezen a listán is csak az ELTE előzi meg a szegedi egyetemet, vagyis a vidéki egyetemek rangsorában a szegedi intézmény a legjobb.


SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Sipos Mark KristofSipos Márk Kristóf – ÁJTK, politológia

Mivel szegedi vagyok, nem volt kérdés, hogy ragaszkodom a városomhoz és a helyi egyetemhez. Azért a politológiát választottam, mert nagyon érdekel a politika. Emellett nem titkolt célom, hogy majd színésznek tanuljak, de ez előtt szeretném, hogy legyen egy biztos diploma a kezemben. A szakon nagyon kedvesek a tanárok, jó a kapcsolat velük, igazán családias a hangulat. A közösségi élet is élénk, igazán jó kedvezmények vannak külön az egyetemistáknak, így például ingyen lehet buliba menni, vagy olcsóbban lehet egy kávét inni.






Moczar_DoraMóczár Dóra - ÁJTK, jogász

Szegediként a pályaválasztás előtt nem is volt kérdés, hogy itt szeretném elkezdeni jogi tanulmányaimat. Emellett, egyedül az SZTE ÁJTK biztosít az országban modulválasztási lehetőséget, teret adva annak, hogy mindenki érdekeltségi körének megfelelő jogterületen bővítse ismereteit. A város hangulata és nyüzsgése méginkább azt erősítette bennem, hogy jól döntöttem. Tanulmányaim során közéleti téren is aktív voltam és vagyok, gyakornokként pedig beleláttam a jogászi munkába és értékes tapsztalatokat szereztem, ezért biztos vagyok benne, hogy ha még egyszer választanom kellene, akkor is a Szegedi Tudományegyetemet választanám.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.