nyitokep

Hatszáz hallgató kapott idén Start ösztöndíjat

Minden eddiginél többen kaptak idén Start ösztöndíjat: az egyetem mintegy 30 millió forinttal támogatta ebben a tanévben új hallgatóit. Az alap- osztatlan, és mesterszakos pályázók 40 és 100 ezer forint közötti egyszeri ösztöndíjban részesülhettek.

A 12 kar legmagasabb pontszámot elérő hallgatója képviselte a díjkiosztón azt a mintegy 600 hallgatót, aki Start ösztöndíjat nyert ebben a tanévben a Szegedi Tudományegyetemen.

Az ösztöndíjasok száma idén háromszorosára emelkedett tavalyhoz képest. Az egyetem célja, hogy támogassa azokat az hallgatókat, akik a felvételi eljárás során első helyen jelölték meg az intézmény valamelyik alap- osztatlan vagy mesterszakát.



–2018 óta minden tanévben meghirdeti az egyetem a Start ösztöndíjat, amellyel nemcsak egy egyszeri, 40 és 100 ezer forint közötti támogatás odaítélése a cél, hanem az is, hogy ezeket a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókat nyomon kövessük, és a továbbiakban is támogassuk tanulmányaik során – mondta Prof. Dr. Badó Attila, a Start ösztöndíjat koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke.

– Már tizenkettedikesként az SZTE Junior Akadémiára jártam emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamra matematikából, már akkor tudtam, hogy az SZTE-re szeretnék jelentkezni– mondta Ivanov Roland, aki a Mérnöki Kar legmagasabb pontszámot elért Start ösztöndíjasa. Hozzátette: a pandémiás időszakban könnyen lehet, hogy online oktatásra kell áttérni, ezért laptop vásárlásába fekteti az ösztöndíját.

– Nem bántam meg, hogy Szegedre jelentkeztem, eddig nagyon élvezem. Budapesti vagyok, ezért útiköltségre költöm az ösztöndíjat a kollégiumi díj és a tankönyvek mellett – mondta Kullai Adél, aki a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar pszichológia szakára jelentkezett.

A díjátadó eseményen bejelentették: a következő tanév Start ösztöndíjára 2022. január 10-től pályázhatnak azok, akik szeptembertől az SZTE-n szeretnék kezdeni tanulmányaikat.

Fotó és szöveg: Borbola Lilla, SZTE Junior Akadémia


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tolnai_SaraTolnai Sára - JGYPK, gyógypedagógia

A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei.




Fulep_GaborFülep Gábor - ÁOK, általános orvos

Több oka van annak, hogy a Szegedi Tudományegyetemre járok orvosi karra. Az egyik legfontosabb, hogy mindig nagyon jókat hallottam az itteni képzésről, a másik az, hogy Budapestre nem szerettem volna menni, mert már volt tapasztalatom a fővárosi életformáról. Szeged egy vidéki nagyváros, ahol kedvesebbek az emberek, összetartóbb a diákság, ez a tapasztalatom. Mindig is a kémia és biológia állt hozzám közel, ezért nem volt kérdéses számomra a továbbtanulás. A gyakorlati lehetőségeket külön kiemelném az SZTE Általános Orvostudományi Karán, mindenkinek csak ajánlani tudom!

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.